Kedves Vendég!
Köszönöm érdeklődését, remélem tetszeni fog, amit itt talál. A szöveg saját szerzeményem, úgyszintén a képek nagy része is, kivéve néhányat, amelyeket a férjem, Zoltán Ferenc készített. Kérem, ne használja őket az engedélyünk nélkül!

2011. május 30., hétfő

Klorózis

Megjelentek az első klorózisos tünetek az egyik Lewisia cotyledon-on. (Magyarul dohánygyökér a neve, de ezt őszintén szólva nem nagyon szeretem.)


Szerencsére nem sok tapasztalatom van még ebben, de azt hiszem, hogy elég tipikus: a fiatal leveleken az erek zöldek, közöttük sárgul a levél.

A klorózis nem a klórral függ össze, hanem valamilyen mikroelem hiányt jelent a növényben. Általában vashiányt, ritkábban egyéb mikroelem hiányt. (Mikroelem – lásd alább.) A savas kémhatású talajhoz szokott növények meszes talajból nem tudnak számukra elegendő vasat és/vagy mangánt felvenni. A növény minden tápelemet valamilyen vegyület formájában vesz magához. CSAKHOGY meszes talajokban ezek a bizonyos mikroelemek mindenféle oldhatatlan vegyületeket képeznek, amelyekből a növény nem tud "főzni". Persze egyik növény se tudja az ilyen vegyületeket hasznosítani, de a genetikai fejlődés során savanyú talajhoz szokott növényeknek nagyobb a vasigénye, mint a semleges vagy meszes talajban élőknek. Ha meszes talajba kerülnek, akkor nem tudják a tápanyag igényüket kielégíteni abból, amihez hozzájutnak. A Lewisiák nagy része savanyú talajon él, tehát "nem szereti a meszet".

Természetes, hogy tőzeggel savanyított talajba ültetem őket mindig, csakhogy ugye Budapesten a víz igen meszes. Ha van esővíz, azzal öntözöm, de az idén nem sok volt. 
Az is igaz, hogy ezt a növényt az idén tavasszal nem ültettem át. És az is igaz, hogy ő hozta a legtöbb virágot, ami szintén nagyobb tápanyagszükséglettel jár.
Sajnos külön kép nem készült róla, de az alábbi fotón látható, jobboldalt leghátul, hogy túltesz az összes többin a virágmennyiségével:


A többi növényen nem látok egyelőre tápanyaghiányos tünetet.  Tápoldatot a társaival egyszerre kapott, kéthetente.

Most, hogy elvirágzott, levágtam róla a virágszárakat és megpróbálom intenzívebben tápoldatozni. Egyelőre WUXAL-lal, mert sok vas és mangán van benne, majd később Volldünger-rel. Abban több a kálium, ez kell a jövő évi virágzáshoz, de tartalmaz mikroelemeket is. Ezen kívül még az esővízbe is teszek egy kevés citromsavat (1/2 kávéskanálnyi/l), hogy savasítsam egy picit. A kertészetin azt tanultuk, hogy 7,5 pH kémhatású vizet 1,2 g citromsavval 3 pH-sra lehet varázsolni. Na ennyire azért talán nem kell, és nem is tudom, hogy milyen az esővíz pH-ja, úgyhogy körülbelül negyedennyi citromsavat használok. 
Mivel az összes többi növény szép zöld, az is lehet, hogy egyszerűen csak az át nem ültetés és a nagy virágtömeg kiéheztette egy kicsit ezt a szegényt.
Majd még jelzem a későbbiekben, hogy mire jutottam a tudományommal.

Itt egy kivágás az előbbi képből, sajnos így nem túl jó a minősége, ezért elnézést kérek.



Ha esetleg valaki nem tudja:
mikroelemek: azok a tápálemek, amelyekre a növényeknek csak nagyon kis (mikro-) mennyiségben van szükségük (pl. vas, mangán, molibdén, bór, réz, cink, stb.)
makroelemek: a nagyobb mennyiségben felhasznált tápelemek gyűjtőneve (N, P, K)

2011. május 26., csütörtök

Műanyag kövek és rózsaszín levendula...

Most zajlik a híres londoni Chelsea Flower Show.
Hogy őszinte legyek, egyszer szívesen elmennék erre a világhírű bemutatóra, ahol az angol kertészek és kertépítők többet dolgoznak azokon a minikerteken, mint amennyi ideig aztán a nagyközönség láthatja őket. Bár, amilyen képeket az utóbbi években láttam belőle... hm... nem igazán az én ízlésem...
Egyik kedvenc angol blogom szerzője utóbbi bejegyzéseiben több képet is felsorakoztat erről a rendezvényről és az itt bemutatott növényekről. 
Legutóbbi beszámolójában az első kép az Alpine Garden Society aranyérmes sziklakertje. Őszintén szólva nekem túl zsúfolt, túl színes, inkább a híres angol évelőágyakra emlékeztet, amivel nem is lenne semmi baj, csak akkor ne sziklakert legyen a neve. De az is lehet, hogy csak a két dimenzió miatt tűnik ilyennek. Ami viszont a legjobban megdöbbentett: a "kövek" állítólag festett műanyagból vannak. Elhiszem, hogy sokba kerül a szállítás, na de azért ez mégis túlzás... Én már a svédek betondarabokból épült sziklakertjével se tudtam egyetérteni, lehet, hogy túl maradi vagyok????

A Downderry Nursery többféle színű levendulái viszont tulajdonképpen tetszenek.

Érdemes belenézni John előző bejegyzéseibe is, megmutatja az "év növényét" és sok mást.

2011. május 25., szerda

Az "árnyéki kertünk" – tavasz

Éva (sajnos ennél többet nem tudok róla) kérdése adta az ötletet ehhez a bejegyzéshez. Szeretné tudni, hogy mit értek árnyéki kert alatt, amit néha emlegetek bejegyzéseimben.

Régebbi olvasóimnak gondolom már egyértelmű, az újak pedig most tudják meg, hogy az általam kertnek nevezett hely valójában egy erkély, tehát MINDEN edényben van. Én azért bátorkodom kertnek nevezni, mert a beültetéseket és a magányos cserepek elhelyezését is igyekszem olyan módon végezni, hogy az összhatás szép legyen, az egésznek egy miniatűr kert jellege legyen.

Ezek szerint az a bizonyos "árnyéki kert" is egy virágláda és néhány cserép. Mivel az erkélyünk nagy részét reggeltől kora délutánig erősen süti a nap, árnyékkedvelő fajokat nem igazán lehetne itt tartani. De van egy hársfánk, amelyet még anno a bonsaios időnkben egy gyűjtőúton szereztünk be, és azóta is cserépben nevelem. Nem alakítom bonsainak, csak annyira metszem, amennyire éppen muszáj. Nagyon szép nagy koronája van már, és az erkély déli sarkában ő biztosítja a feltételeket egy árnyékos "kertrészhez", egy árudában vásárolt cukorsüvegfenyővel (Picea glauca cv. Conica) együtt. Az alábbi képen balra van kelet, tehát reggel még a cukorsüveg fényfürdőzhet egy kicsit. Szemben van dél, a hársfa mögött, úgyhogy a déli hőségtől a hárs nem csak az évelőkkel beültetett virágládát, hanem az árnyékoló partnerét is védi, és kissé párásabb mikroklímát alakít ki, így a cukorsüvegfenyők rémét, az atkafertőzést is elkerültük eddig.


És alattuk terül el az a bizonyos árnyéki kertrész, sőt, a falon lévő polc is helyet ad néhány cserépnek, amelyeket szintén csak reggel süt a nap:



A most a hársfa alatt lévő ládát eredetileg májvirágokkal (Hepatica nobilis), sárga ibolyával (Viola biflora) és egy bálványvirággal (Dodecatheon) ültettem be. Csakhogy a hársfa akkor még nem ott volt, és azt hittem, én naiv, hogy a fal majd megvédi őket a déli naptól.


De a májvirágok az első ott töltött tél végén (2009) nem hajtottak ki. A nyári perzselő napsütés hatására a leveleik nagyon hamar leégtek, viszont az ibolya és a bálványvirág miatt július közepéig állandóan nedvesen kellett tartanom a talajt. Azt hiszem, hogy a levéltelen növényeknek túl sok volt a nedvesség és túl meleg a talaj, és talán már a nyár folyamán elrothadtak. Az ibolya életét pedig többszöri atkafertőzés keserítette, és egy idő után feladta a harcot (pedig segítettem neki). Akkor aztán rájöttem arra az egyértelmű tényre, hogy ha árnyékkedvelőket is szeretnék látni a kertünkben, akkor árnyékos helyet kell kialakítanom. Így került át a hársfa az északi sarokból a délibe, a ládába pedig új növények.

A közegről annyit, hogy van benne egy zacskónyi (2 l?) Biohumusz nevű termék, valamilyen "általános virágföld", perlit, homok, némi fenyőkéreg. Sajnos nem írtam fel annak idején, de azt hiszem, ennyi. A Biohumusz jól tartja a vizet, a többi viszont lazítja a talajt. Az egésznek a felszínét fenyőkéreggel takartam, szintén a gyors kiszáradás megelőzése végett. Így elég hetente egyszer alaposan megöntözni. Ősszel kell vigyáznom, hogy amíg jönnek a fagyok, már ne legyen túlzottan nedves a talaj.
Az erdőalji tájkép imitálására került a ládába még két szép kő, és egy száraz fatörzsdarab, amelyet az olaszországi Dolomitokban szedtem föl az egyik túránk alkalmával.

Néhány idei tavaszi pillanat:

Március 7.: a láda ilyenkor még "üres",


csak a végében lévő erdei ciklámennek (Cyclamen purpurascens) van egész télen levele.


Április 10.: kihajtott a nyakperecfű és a bálványvirág, virágzik a szellőrózsa


és hajt már a törpe árnyékliliom is:


Április 17.: virágzik a tibetiorchidea:


Május 2.: virágzik a bálványvirág, a háttérben pedig a nyakperecfű, nem az, sajnos, amelyik a ládában él, hanem amelyik egyelőre cserépben, a hársfa alatt. A társa a ládában idén csak levelet hajtott.


Május 24.: a tavasziak már "csak" levéldíszt adnak. 

Balról jobbra: tibetiorchidea, szellőrózsa, amerikai májvirág, árnyliliom, nyakperecfű

Az árnyliliom és az erdei ciklámen nyár közepén fognak virágozni, legalábbis remélem, hogy megteszik a kedvünkért.

A láda növényei egyenként és közelebbről

Tavaszi virágzásúak:
  • Dodecatheon (bálványvirág) – ő mindent túlélt. Nem kifejezetten árnyéki faj. Nincs teljesen megvédve nálunk sem a déli naptól, és nagy, lágy szövetű levelei gyorsan lankadnak a melegben, de ha kap elég vizet, akkor délután újra helyreáll a turgor. Szépen fejlődik, évről évre több virágot hoz. A tavaszi dísznövény vásáron vettem néhány éve a Villányi úton. Egyszer majd róla is írok részletesebben.

  • Anemone 'Westwell Pink' (szellőrózsa). Tavaly vettem, szintén a Villányi úton, idén még csak egy virágot hozott, de szép és dús lombja van, úgy tűnik, jól érzi magát. A virága pedig gyönyörű, nyílás után egy darabig fehér, majd később rózsaszín lesz és bókoló, de még így is sokáig tart. A férjem alábbi képeit már mutattam a maguk idején, de nem átallom mégegyszer megmutatni.

  • Cortusa matthioli alba (nyakperecfű – fehér virágú forma. Magról neveltem, a magot Norvégiából kaptam (kertből). Gyönyörű a levele. A virágzása pedig, bár nem túl tartós, és a virágok aprócskák, engem elvarázsolt. Sajnos, ahogy már említettem, a ládában lévő idén csak a leveleivel díszít, a másik, a cserépben lévő, virágzott. 

  • Hepatica americana (vagy: Hepatica nobilis subsp. americana) – amerikai májvirág. Szintén magról neveltem, Kanadából érkezett és még csak két éves magonc, de derekasan túlélte a telet, talán jövőre már virágzik is, ha szépen megkérem :) Ez egy tavaly nyári kép, egy levélke látható középen:

Nyári virágzásúak:
  • Hosta lancifolia minima (törpe árnyliliom). Ajándékba kaptam, szépen fejlődik, bár tavaly nem virágzott olyan sokat, mint tavalyelőtt. 


  • Cyclamen purpurascens (erdei ciklámen). Egy ausztriai kertből érkeztek a gumók. Mindegyik szépen megmaradt, sőt, tavaly hatalmas virágpompát produkáltak júliusban. Nagy részük egy nagyobb agyagcserépben van, szintén a hársfa árnyékában, a korlát külső felén, egy pedig a ládában.

Nyári pillanatokat majd még mutatok ha itt lesz az ideje.

2011. május 24., kedd

Új alkotások

Talán nagyképűség így nevezni a miniatűr sziklakertjeimet, de nekem olyan örömet szerez az elkészítésük, hogy néha úgy érzem, ha nem csinálhatnám, nem is lennék én magam.

Ahogy már említettem, a tavasz elvágtatott. A munka és a növényekkel való bíbelődés mellett nem jutott időm/energiám a blogra, így néhány dolgot kissé késve mutatok. De visszadátumozni nem akarom, mert esetleg elkerülheti a régebbi olvasóim figyelmét.

Elméletileg már tele van a "kertünk", nem fér több növény. Gyakorlatilag azonban úgy tűnik, hogy addig fér, ameddig akarom – kis túlzással. És idén is, mint minden tavasszal, sok új lakó érkezett, magról, ajándékként, vagy vásárlásból. Néhányat már mutattam is előző bejegyzéseimben.
Másik néhánynak meg épült három új lilliputi élőhely, mindhárom mészkőből.

Az alábbi tál átmérője 22 cm. Helyet kapott benne egy lisztes kankalin (Primula farinosa), egy gyapjas madárhúr (Cerastium alpinum ssp. lanatum), és fönt, a nagyobb kőbe fúrt lyukban egy aprómargitvirág (Townsendia hookeri) magonc (ő a fotó készítése után költözött be). Mindhárman törpe, havasi fajok, néhány évig nem fogják kinőni a "cipőt".
Amint látszik a párom fotóján, a két "felnőtt" szépen kivirágzott az új helyén. Azóta már ez is elmúlt. 


A madárhúrról nem gyűjtök magot, virágzás után visszavágtam, hogy dúsabb legyen a zöldje és szépen terjeszkedjen. A kertekben látható, nagyobb méretű molyhos madárhúrral (Cerastium tomentosum) is ezt kellene tenni, de nem teszik. Akkor egész nyáron szép maradna a párnája. 
A kankalin, mivel már virágos állapotban érkezett hozzánk (köszönet érte Palinak), és ahonnan jött, ott több példány is volt belőle, talán érlel nekem magot, ha szépen megkérem :) Gyönyörű kis növény, helyenként az Alpokban mezőket láttunk belőle.

A másik tál később készült, de már elég régen ahhoz, hogy ki merjem mondani: a bele ültetett növények megmaradnak. Ennek az átmérője csak 17 cm. Mázatlan kerámia, és kb. 12 cm mély. A növényeket a Brno-i alpesinövény-vásáron vettük május elsején (lásd később). A kövekből mesterséges hasadékokat alakítottam ki, hogy a gyökerek "otthon érezzék magukat", magyarán viszonylag hűvösben legyenek akkor is, amikor 40 fok van az erkélyen.
Három oldalról fotóztam:




És végül egyet föntről, itt láthatók a növények nevei:


Így most kissé üresnek tűnik, remélhetőleg jövőre szépen belakják majd ezek a kis havasi ékszerek.

És végül (de nem utolsó sorban!!!) kipróbáljuk mi is a mésztufát. Angol, holland és cseh sorstársaink, akiket ugyanez a  nem halálos, de gyógyíthatatlan betegség fertőzött meg (alpesi növénykór), előszeretettel használják beültetésre a mésztufát.
Ez a kőzet annyira porózus, hogy megszívja magát vízzel, mint a szivacs, mégis levegős marad, és a hasadéklakó alpesi fajok gyönyörűen fejlődnek benne, mert a kőzet anyaga tápanyagot is szolgáltat számukra. Az SRGC fórum oldalán (is) gyönyörű kőtörőfű példányokat lehet látni ilyen közegben nevelve. A gazdájuk szerint vízen kívül nem ad nekik mást. Tőlünk nyugatabbra kertészeti árudákban lehet kapni ezt a kőzetet, sőt, beültetett edényeket is. Mindkét alábbi képet egy Brno-i árudában készítettük:



Mi is vettünk, szintén Brno-ban, egy darabot, kilóját 20 cseh koronáért. Így az itt látható kő olyan 800 Ft-ba került. A párom fúrt bele három, 2 cm átmérőjű és 4-5 cm mély lyukat. Ezekbe ültettem a már említett vásáron beszerzett három párnás kőtörőfűt.

Saxifraga andersonii, Saxifraga 'Sissi', Saxifraga 'Peach Melba'
A lyukakba csak egy kevés homokos földet tettem, éppen csak hogy kitöltsem a helyet a gyökerek között. Kell még a kőnek egy szebb edény, ez még várat magára. Egyelőre egy műanyag tálban hever, amelynek az alján mindig van egy kis víz. Ezen kívül azért föntről is megöntözöm 4-5 naponta, úgy, hogy ne a növények levelére menjen a víz, amennyire ez lehetséges. 
Figyelmeztettelek már, kedves olvasó, hogy ez a kór gyógyíthatatlan, de azt még nem mondtam, hogy évről évre súlyosbodik is... 


2011. május 23., hétfő

Kedves olvasók,

Mostanában annyi kedves és hasznos megjegyzést kaptam, hogy nem is győzök rájuk egyenként válaszolni. Ezért itt és most KÖSZÖNÖM ESZTERNEK, NYŐZŐNEK, GABINAK, ÉVÁNAK,  JÁNOSNAKÉS MINDEN NÉVTELENNEK IS A BLOGOMRA FORDÍTOTT PERCEKET ÉS KÜLÖNÖSEN A HOZZÁ FŰZÖTT MEGJEGYZÉSEKET. 
Ezek számomra nagyon hasznosak, már csak azért is, mert látom, hogy van értelme ennek az egésznek.
Sok szeretettel,
Kata


Magot gyűjtök...

Hihetetlen, de már itt tartunk. És ez nem őszi virágzású növény, mint az előző bejegyzésemben mutatott krókusz, hanem kora tavaszi. A daravirágoknak érik a magja.

Terveztem, hogy írok majd egy bejegyzést a daravirágainkról (4 féle van) és lehet, hogy még meg is teszem, bár kissé már aktualitását vesztette. Na de jönnek még tavaszok, reméljük.

A daravirágoknak (Draba) becőke termése van, amelyre az jellemző, hogy két rekeszű, száraz, felnyíló termés. 
Itt még éretlen:


A két "kopács" alulról felfelé nyílik fel, és a magok a középen lévő hártyás álválaszfalon ülnek.


A becőtől tulajdonképpen csak abban különbözik, hogy a hossza nem sokkal nagyobb a szélességénél.

A termés akkor érett, amikor két ujjam között finoman összenyomva felnyílik. Nem érdemes megvárni, amíg ezt magától teszi, mert akkor már a magok nagy része nem a miénk lesz.
A magot úgy gyűjtöm, hogy levágom az egész virág(termés)szárat. Fehér papír fölött a terméseket óvatosan egyenként szétmorzsolgatom az ujjaim között, amíg már csak az álválaszfalak maradnak a száron.


A papíron egy kopácsokból és magokból álló kupac hever:


Ezt aztán egy konyhai szűrőn átszitálom. A daravirágok magja elég apró, de nem annyira, hogy teaszűrőn átmenjen, kissé nagyobb lyukú szükséges hozzá. Persze van néhány terméshéj, amely megtalálja a lyukakat, és van néhány mag, amely viszont nem találja meg. Ezeket utólag kézzel teszem a megfelelő helyre.
Ez itt a kövér daravirág magja, hossza kb. 1 mm:


A saját növényeinket is magról "hoztam létre". A daravirágok magja általában könnyen csírázik, de érdemes nyáron át szárítani, vagy legalábbis szárazon tárolni, majd ősszel elvetni. Hiába vetjük el rögtön szedés után, nem csírázik ki, mert egy kis utóérésre van szüksége száraz állapotban. Ezt egy kedves ismerősömtől tudom, aki 40 éve maggyűjtésből és -kereskedésből él, és minden faj magját csírázási tesztnek veti alá, így a vevőinek is használati útmutatót tud adni.
Azt viszont saját tapasztalatból tudom, hogy ha még az éretlen, zöld termésekkel szedjük le a virágszárat, vízben, napos ablakpárkányon is szépen beérik.

Egy régi ismerősöm kedvenc mondása volt: "Nem szeretem a játszani nem tudó felnőtteket."
Hát játsszunk! :)




2011. május 20., péntek

Egy sikertelen és egy sikeres látogatás

Avagy: A cipész maradjon a kaptafánál?

Tavaly már említettem, hogy megpróbáltam ecsettel megporozni egy kikerics virágot. Hogy sikeres volt-e az akció, az az ősszel virágzó hagymásoknál ilyenkor tavasszal derül ki, amikor a föld alatt készülődő magtok az érett magokkal fölemelkedik a föld fölé, hogy kiszórja értékes tartalmát.
Hát az én próbálkozásom nem járt sikerrel. Ami persze nem feltétlenül az ügyetlenségemnek köszönhető, hanem az is lehet, hogy önmeddő a növény. Hogy őszinte legyek, nem néztem még utána.

Sikeres volt viszont a zengőlégy munkája, de az is igaz, hogy neki több krókuszvirág jutott, mint nekem kikerics.
Ősszel már mutattam ezt a kis rovart, amint a Crocus pulchellus-on sürgölődik, de íme újra egy tavaly októberi fotó (a párom készítette):


A minap, amikor a már teljesen megsárgult leveleket távolítottam el, észrevettem, hogy a legyecske munkája sikerrel járt:


A fenti képen látszik, hogy néhány mag már kiszóródott, az alábbin pedig az, hogy újabbak is készülődnek:


A krókuszok magháza alsó állású, ami gyakorlatilag azt jelenti, hogy:
a bibe fönt van a virágban (itt narancs színű):


 A magház viszont lent a földben, a virágkocsány tövénél.


Amikor a pollenszem a bibére kerül, úgymond tömlőt hajt, ez növekedni kezd, hogy tartalmát, a hím ivarsejteket a magkezdeményhez juttassa. Állítólag óránként 2-3 mm-t növekszik. A fenti virágnál a megtermékenyítés jó hosszú időbe telhet, hiszen a képen látható virágszár 8-10 cm hosszú. De a számolás nekem nem erősségem, úgyhogy arra most nem térek ki, hogy ennél a krókusznál mennyi ideig tartott az aktus.
Mindenesetre napokig szedegettem a magokat újabb és újabb termésekről, jó néhány ki is szóródott, mire észrevettem. És amikor már azt hittem, hogy vége, két nap után, ma, megint:


Végülis összesen kereken 30 darab magot tudtam összegyűjteni.



2011. május 19., csütörtök

Hófehér-kék!!! (lila)

Aki kertészkedik, azt sok meglepetés éri – kellemes és kellemetlen egyaránt. Nem tudom, ezt a mostanit milyennek nevezzem, de az talán nem is fontos. Ez a növény minden esetre már másodszor okoz meglepetést amióta nálunk él.

Régóta vágyom törpe harangvirágra (Campanula cochleariifolia), amit már nagyon sokszor láttunk hegyi túráink során az Alpokban. A magcserékből származó magok nekem még sosem csíráztak ki... Néhány éve aztán kaptam Szlovákiában egy kedves alpesi-növénybarát hölgytől egy magoncot. Harangvirághoz illően csak a harmadik évében kezdett virágozni, de a levele már kétéves korában is gyanús volt. A virágokból aztán kiderült, hogy nem törpe harangvirág, hanem a nálunk is mindenhol kapható dalmát harangvirág (Campanula portenschlagiana), de nem kék (lila), hanem fehér formája. Hát... jó. Ez volt az első számú meglepetés, de annyira nem keseredtem el, hiszen fehéret ebből a fajból még nem láttam sehol, bár tudtam, hogy létezik. Tavaly már mutattam róla képet, amint a kék (lila?) színű alapfajjal versenyt virágoztak.
Idén a bimbói gyanúsan kékek voltak...


Az első virágok határozottan halványlilák, de most, hogy már több is nyílik, egy ilyen vegyes színű növényünk van:


Hangsúlyozom, hogy ez nem a régi növény magonca, hanem ugyanaz. A lila virágai kevésbé sötét színűek, mint az alapfajé, a fehérek pedig nem hófehérek.

Azért jól mutat a "kertünkben", egyik oldalán az ausztrálszázszorszéppel (Brachycome):


a másikon pedig az előző bejegyzésben említett kőtörőfűvel (Saxifraga 'Southside Seedling'):


Ők már nyárias hangulatot árasztanak, a tavasz lassan elvágtat (???!!!).


2011. május 18., szerda

Southside Seedling

Ezt a kőtörőfüvet 2008 tavaszán vettem Prágában Saxifraga 'Pyramidalis' néven. Egy levélrózsa és egy-két sarj volt rajta, meg egy virágzat. Ez egy akkori kép:



Aztán később, amikor már könyvek és az internet segítségével sikerült jobban beleásnom magam a kőtörőfüvek nagy nemzetségébe, rájöttem, hogy ez a növény a 'Southside Seedling' fajtakörbe tartozik. Az egyik őse valószínűleg neki is a Saxifraga cotyledon, akárcsak az előbb említett 'Pyramydalis'-nak. De a S. 'Pyramydalis' virágai teljesen fehérek.

A Saxifraga cotyledon egyébként alapvetően a skandináviai hegyek növénye, de előfordul még a Pireneusok középső részén (É-D irányban középső), valamint az Alpokban is, Észak-Olaszországban és Svájcban.  Ezt sajnos könyvből tudom, "személyesen" még nem találkoztunk vele. Az úgynevezett ezüst kőtörőfüvek (Ligulatae szekció) jellegzetes tagja, ami abban nyilvánul meg, hogy méretes és mutatós levélrózsákat növeszt, a levelek szélén csipkeszerű fehér mészkiválásokkal, és a levélrózsa néhány év növekedés után a közepén egy nagy, kúp alakú fehér bugavirágzatot fejleszt, igen sok virággal. Utána pedig elpusztul. A növény maggal, illetve sarjakkal szaporodik és él tovább. Annak ellenére, hogy szilikátos kőzeteken és többnyire függőleges falakon szereti, azt mondják, hogy közönséges sziklakertben sem nehéz megtartani, a meszet is tűri.

A Saxifraga cotyledon-hoz nagyon hasonló, de piros pöttyökkel díszített virágú növényt a legújabb forrás szerint (Malcolm McGregor: Saxifrages, Timber Press, 2008) egy Gerald Sutton nevű angol találta meg a Surrey-i kertjében (magtermesztő cég kertje), és mutatta be az RHS-nél 1951-ben. Később aztán sok hasonló, magról kelt növény kezdett terjedni a kereskedelemben, és végülis az Angol Királyi Kertészeti Társaság (RHS) úgy döntött, hogy legyen ezeknek  a neve 'Southside Seedling' csoport. Vannak ebben a csoportban saját fajtanévvel ellátott növények is ('Slack's Ruby Southside', 'Southside Star'), és van jónéhány, amit egyszerűen csak 'Southside Seedling' néven emlegetünk, ők is szépek és különlegesek, lásd a mi növényünket, de – azt mondják, akik tudják – nem veszik fel mégsem a versenyt a fent említett két fajtával.


A mi növényünk két évig csak a növekedéssel volt elfoglalva, eszében sem volt virágozni. Rengeteg új levélrózsát fejlesztett, alább egy tavaly tavaszi kép, ő a baloldali nagy párna:


Itt pedig egy idei, amelyen inkább a levélrózsa szépsége látható (szintén bal, alsó növény):


Tavaly nyár vége felé arra gondoltam, túl sok levélrózsa küzd már ott a földi javakért, úgyhogy néhányat óvatosan kiszedtem, és ledugtam nedves kókuszrostba, amelyben rövid időn belül meggyökeresedtek. A maradék pedig, az erkélyi "sziklakertben" látványos növekedésnek indult, és az idén négy virágzattal hálálta meg a műveletemet.


A virágzatok kb. 3 hétig fejlődtek, mire nyílni kezdtek a virágok. Íme a folyamat néhány pillanata:




Egy-egy buga szárhossza olyan 45 cm, csak egy kissé meghajlanak a nagy súlytól, ezért rövidebbnek látszanak.
Az 1 cm átmérőjű virágok száma – inkább nem számolom meg.


Akár még vágott virágnak is mutatós lehetne, bár fogalmam sincs, mennyi ideig virítana a vázában, és maga a virágtalan szárrész nem túl hosszú. Így minden esetre nagyon tartós, kb. 15 napja gyönyörködünk bennük, de még nem látszanak hervadni.

ÉS, az egyik meggyökeresedett levélrózsa, amelyet még tavaly ősszel átültettem egy kerti edénybe, szintén virágzik.


Valami nagyon enyhe "méz"illata van, és gyönyörű. Vajon ez a kis pók tudja ?