Kedves Vendég!
Köszönöm érdeklődését, remélem tetszeni fog, amit itt talál. A szöveg saját szerzeményem, úgyszintén a képek nagy része is, kivéve néhányat, amelyeket a férjem, Zoltán Ferenc készített. Kérem, ne használja őket az engedélyünk nélkül!

2010. július 7., szerda

Termések-1

A termések érésének ideje van. Úgy gondoltam, hogy mutatok néhány képet, amelyet – sajnos nem mind saját – növények éppen érô terméseirôl készítettem, és ezt a nyár folyamán még további fejezetekben is megteszem. Amelyekkel van magvetési tapasztalatom, ott azt is elmondom.
A terméseket többé-kevésbé az érés sorrendjében teszem ide.

  Hepatica nobilis

A "magot" (aszmag termést) rögtön érés után, még zölden ajánlatos vetni, és következô tavasszal csírázik. Elsô évben általában csak sziklevelet hoz, amely télen csúnyán megbarnul és a 2. év tavaszán jönnek ki a valódi levelek. A virágzásig rendszerint még 2-3 évet várni kell.

Én vetettem H. nobilis ssp. americana magot augusztus végén. A magokat nedves vermikulitban tárolták, én így kaptam, mindenestôl a cserépbe szórtam, és hat hónap múlva (február végén) nagyon szépen csíráztak.

 fotó: április 28.

  Primula rosea

Viszonylag nagy magja van, egyes alpesi kankalinoktól eltérôen, így viszonylag könnyû vetni. Én még nem próbáltam.


 fotó: május 7.

  Cyclamen coum

Június elején szokott nálam érni a magja. Október közepén vetettem és 7 hét múlva kezdett csírázni.
Egyesek szerint ha frissen vetjük a magot, a csírázás akkor indul, amikor a növény vegetációs idôszaka is kezdôdik.
A magokat tárolás elôtt szûrôben le szoktam mosni, hogy a ragacsos létôl megszabadítsam.

fotó: jónius 1.

  Aquilegia coerulea

A magja viszonylag könnyen csírázik, akárcsak a közönségesebb haranglábaké. Kissé nehéz vele bánni, mert a toktermést és a szárat ragacsos mirigyszôrök borítják. Nálam a csírázás utáni 2. évben virágzott.

fotó: június 15.



  Nectaroscordum siculum

Nagyon szép, de büdös hagymaféle. Még sosem próbálkoztam a magvetésével, a képet a Budai Arborétumban készítettem, amikor már nagyjából el is szórta a magját.

fotó: július 9.

  Asarina procumbens

Egész nyáron folyamatosan virágzik és termést érlel, valamint el is veti magát, mint a gyomok. De a telet csak függôleges falban bírja ki, vagy úgy letakarva, hogy csapadék ne érje, mert attól kirohad.

fotó: július 17.

  Dodecatheon sp. (valami keverék)

Október közepén vetettem a magot, és április elején (kb. 5,5 hónap múlva) tömegesen csírázott.

fotó: július 21.

 fotó: július 23.
 
  Lilium martagon

A termést szeptember végén az Alpokban féléretten szedtem, vízben ablakpárkányon érleltem be, majd szárazon tároltam a magokat januárig. Január 25-én vetve, felszínre, csak 1 cm kaviccsal takarva, és nagyjából 16°C-on tartva,  5 hét múlva csírázott.
Az itt látható kép nem az a termés, amelynek a magját vetettem, ezt a Raxon találtuk, már érôben.

 fotó: október 14.

És végül:
  Rhodothamnus chamaecistus

Tulajdonképpen nem tudom, mikor érik a termése, ezt a képet az idén készítettem a Dolomitokban, de azt hiszem, ezt tavalyi termés, mert amúgy a június vége még a virágzás ideje.


Búcsúzóul pedig a virága közelrôl:



Nincsenek megjegyzések: