A "szobai" ciklámen

AZ ANGLIAI CIKLÁMEN EGYESÜLET (CYCLAMEN SOCIETY)
ÁLTAL KIADOTT KÉPESLAP.
AZ  ISMERETLEN KÍNAI MESTER RAJZA
CYCLAMEN PERSICUMOT ÁBRÁZOL.

Bár körülbelül 20 ciklámen fajt tart számon manapság a botanika, a "szobai" ciklámen létrehozásában ezek közül egyetlen egy játszott szerepet. A virágüzletekben kapható ciklámenek egytől egyig, óriások és minik, a Cyclamen persicum nevű fajból származnak. Neve ellenére a Cyclamen persicum nem él Perzsia (vagyis a mai Irán) területén. Dél-kelet Törökország, Ciprus, Libanon, Szíria és Izrael a hazája. Ennek ellenére, még mielőtt 1768-ban hivatalosan leírták volna mint Cyclamen persicum-ot, perzsa ciklámen néven emlegette Dioscorides, és állítólag Plinius is. Van ugyan egy kivonatos könyvem Plinius: A természet históriája című művéből, de sajnos ebből kimaradt ez a növény. 

Olyasmit is rebesgetnek a szakemberek, hogy latin nevét nem a hazája, hanem a virág színe ihlette, mert a vadon élő fajok színe az őszibarackéhoz hasonlít, amelynek latin neve Prunus persica.

Nagyjából a XVIII. században kezdték el termeszteni, de a nemesítés a XIX. században indult be teljes gőzzel. Először a franciák, aztán a németek alkottak sokat ebben a témában. A növény genetikai változékonyságát és a nemesítők leleményességét mutatja, hogy ma hányféle színben, formában és méretben létezik. Egy-két éve olyasmit is hallottam, hogy már sárga színűt is előállítottak! Nem kell itt génmódosításra gondolni! Egyszerűen a rengeteg magonc közül kiszelektálnak érdekes, új színeket, és ezeket egyrészt tovább szaporítják, másrészt egymással keresztezik, amiből megint új formák jönnek létre. A termesztők a mai napig magvetéssel szaporítják (bár próbálkoznak már a szövettenyésztéssel is). Az eredeti 3-4 évet, amely virágzó növény létrehozásához szükséges volt, szép lassan lecsökkentették olyannyira, hogy ma 8-10 hónapig (!) tart egy piacképes növény előállítása magból.

"MEDDIG A SZEM ELLÁT" CIKLÁMEN, EGY MAGYAR TERMESZTŐNÉL

Hosszú ideig a nagy virágú, nagy méretű fajták voltak a divatosak, gyerekkoromban nem is emlékszem, hogy másfélét láttam volna. Ma viszont talán a minik a kelendőbbek. Én mindenképpen jobban szeretem, mert a vad fajhoz legalább habitusban mégiscsak közelebb állnak egy kicsit. És ezeknél már az is előfordul, hogy visszajön a finom, parfümös illat, ami a faj jellegzetessége, és ami a nagyméretű fajtákból teljesen eltűnt.

BORDÓ "ORRÚ" FEHÉR FAJTA

A vadon élő növények színe lehet rózsaszín, de állítólag a bordó "orrú" fehér is előfordul.  

Nagyon tetszik, hogy manapság már a levelek is mutatnak változatosságot. Ha kicsit keresgélünk az üzletben, találhatunk egészen dekoratív levelű növényeket.

De hogy bánjunk vele, ha hazavittük? Mit tegyünk, hogy ne pusztuljon el néhány hónap, sőt, már néhány hét után, hanem netán jövőre is virágozzon?

Bevallom, szobai cikláment eddig még nem sikerült 2-3 évnél tovább boldoggá tennem. Nem is igazán arra vannak ezek predesztinálva, hogy sokáig éljenek, hiszen akkor miből él sokáig a nemesítő és a termesztő? Valahogy egy idő után elfáradnak a növények – vagy inkább mi?
Hiszem, hogy lehet ennél hosszabb ideig is virágoztatni házilag, csak odafigyelés kérdése. Nem állítom, hogy én mindent megtettem az ügy érdekében. 

Sőt, magról is lehet szaporítani, mert ha sokat mozgatjuk virágzás idején, önmagát megtermékenyíti, és magot terem, amelyből aztán, – ahogy az kiderült egy barátunknál – sokféle forma jöhet létre. Egy sem fog az anyanövényhez hasonlítani, az szinte biztos, de annál izgalmasabb a dolog. Az is biztos, hogy házilag, hobbikertészként nem lehet 10 hónap alatt virágzó növényt nevelni, de 2-3 év alatt már igen. A magot frissen érdemes elvetni, vagy ha nem friss, akkor egy napig áztatni, mielőtt a földbe kerül. Sötétben és 16 fokon a legbiztosabb a csírázás, de ez nem kizárólagos, csak gyorsító tényező.

Egyelőre maradjunk ott, hogy hazavittük új szerzeményünket... Még ne vigyük haza! Sőt, azt ajánlom, ne is vegyük meg, mielőtt jó alaposan  benéztünk volna a "szoknyája" alá, kockáztatva, hogy ránk morog a virágüzletes. 

Tudni kell, hogy vadon a ciklámenek soha nem hoznak ilyen hatalmas tömegű virágot és levelet egyszerre. Ezt nagyon intenzív kultúrában lehet csak elérni, sok-sok tápanyaggal, szigorú hőmérséklet szabályozással, rengeteg fénnyel (de nem tűző nappal), meg ki tudja, még mi mindennel. Ennek a sűrű levéltömegnek az a hátránya, hogy ha egy kicsit túl fülledt a levegő, nem szellőzik rendesen, nagyon könnyen rothadni kezd a levelek tövénél a gumó. Ha már az üzletben azt látjuk, hogy a lomb alján van egy-két kókadt, nyálkás nyelű levél vagy virágbimbó, ne vegyük meg! Jártam már úgy ciklámennel, hogy hazavittem és néhány nap (!) után hirtelen az összes levele lekókadt, és kész. Pedig a gumó még ép, kemény volt, de megindult benne a rothadás. A metszeten ez jól látszott: 

A HOSSZÚKÁS, SÖTÉT FOLTOK A GUMÓ FELSŐ RÉSZÉN A KEZDŐDŐ ROTHADÁS JELEI.

Ha épnek látszik a növény, hazavihetjük. Nagyon fontos a hűvös helyiség és a jó szellőzés. Ideális a 15 fok lenne, és a sok fény. Mi minden helyiséget külön fűtünk, és a hálószobában rendszerint csak 15-16 fok van télen, ezért eddig mindig itt tartottam az ablakpárkányon. Ez sok évig bevált. 

De talán a legkritikusabb tényező, amelybe a legtöbb szobai ciklámen belepusztul, az öntözés.

Érdekes dolgot hallott a párom a minap egy virágüzletben: hűvös helyiségben kell tartani, és hetente-tíz naponta öntözni, de mindig alulról felszívatva, és fontos, hogy öntözéskor vigyük melegbe, mert hidegben nem tudja felvenni a növény a vizet.

Én mindig ugyanabban a 15-16 fokos helyiségben öntöztem, ahol neveltem, és mindig felvette a vizet, méghozzá gyorsan. Tény, hogy jobb alulról öntözni. Hogy milyen időközönként öntözzük, ez több dologtól függ. Egyrészt, hogy milyen a cserép (agyag vagy műanyag), másrészt, hogy hogyan szívatjuk fel: nyakig vízbe állítva, vagy csak az alátétbe öntögetve. És persze attól is, hogy milyen hőmérsékleten tartjuk. 

Én azt vallom, hogy nem jó, ha a gumó körül nagyon nedves a talaj, akkor sokkal több az esély a rothadásra. Ezért nem szoktam nyakig vízbe állítani, hanem 2-3 naponta feltöltöm az alátétet vízzel, egyszer vagy kétszer. Egy idő után rájön az ember, hogy mennyit hajlandó egyszerre "meginni". Fél napnál tovább ne álljon a víz az alátétben! Jó, ha két öntözés között kicsit kiszárad, de nem jó ha lekókadnak a levelek és virágok, mert az már sokkhatás, ami gyengíti a növényt. A fent említett hölgy akkor öntöz, amikor látja, hogy a virágok alig láthatóan kezdenek szétdőlni. Lehet, hogy ez is jó módszer. Én a magam részéről akkor, amikor a levelek már nem olyan kemények, hanem tapintásra kicsit puhábbak (csökken bennük a turgornyomás), de még nem látszik rajtuk semmi. Mivel agyagcserépben tartom a növényeket, és egyszerre nem kapnak nagyon sok vizet, ez a "levélpuhlás" nálunk úgy 3 naponta szokott bekövetkezni.

Tévhit, hogy a szobai ciklámen nem szereti a meszet, ezért nem szabad csapvízzel öntözni. A mésszel semmi baja, a vízben lévő túl nagy sókoncentrációt viseli rosszul. És itt nem konyhasóra gondolok természetesen, hanem Ca és Mg sókra, amelyek "keménnyé" teszik a csapvizünket. De a tápsókra is. Ezért – bár tápoldatozni mindenképpen kell, hiszen ehhez szoktatták – inkább gyakrabban és kis koncentrációban érdemes. Konkrétan én valamilyen káliumban gazdag, de minden tápelemet tartalmazó, virágos növényeknek való tápoldattal szoktam öntözni. Hetente egyszer 0,1%-os oldatot keverek télen, vagyis 1 l vízhez 1 ml tápoldatot. Gyógyszertárban kapható inzulinos fecskendő kiváló erre a célra, mert 1 ml-es, 100 részre osztva, így akár 1/10 ml-t is ki lehet vele mérni, ha mondjuk csak 1 dl vizhez akarom keverni.

Sok "öreg" növénybarát azt vallja, hogy a szobai cikláment érdemes azonnal átültetni, amint hazavittük, mégpedig úgy, hogy a "bolti" tőzeges földet minél jobban letisztítani a gyökereiről. Akkor azt is láthatjuk, hogy nem sérült-e valahol a gumó, és leszedhetjük a betegnek látszó, vagy már elszáradt leveleket és virágokat, az elhalt gyökereket. Eddig én is ezt tettem, és többnyire agyagcserépbe ültettem át a növényt. Ebben jobban szellőzik a gyökérzet. Nem kell a cserépnek nagyobbnak lennie, mint az eredeti, a ciklámen gumók általában szeretik a szűk helyeket. Lefele legyen inkább hely a gyökereknek. Ezért is ültetem úgy, hogy a gumó fölső része kint legyen a talajból, meg persze azért is, hogy ez a rész, ahonnan a levelek erednek, minél kevésbé nedvesedjen. Ültetőközegnek általában valamilyen készen kapható "általános" virágföld és perlit 1-1 arányú keverékét használom. Aztán az egészet betakarom valamilyen kőzetzúzalékkal, általában dolomit murvával. 

Az átültetést egyébként érdemes minden nyár végén megtenni, mert jó esetben a növény "elhasználja" ősztől tavaszig a földjét. Nyáron elvileg nyugalomban van, bár ez nálunk nem mindig volt így. Élőhelyén a Cyclamen persicum nyáron a meleg és szárazság ellen védekezve visszahúzódik, majd ősszel a hűvösebb idő és első esők hatására kihajt, és a tél folyamán virágzik. Késő tavasszal, amikor kezdenek sárgulni a levelei, abba lehet hagyni az öntözést és egész nyáron majdnem teljesen szárazon, de nem túl meleg helyen tartani. aztán augusztus végén átültetni, és óvatosan elkezdeni az öntözést. Ha már kihajtott, akkor lehet bátran, a már említett módon adni neki a vizet.
Ahogy a növény öregszik, a gumó egyre laposabb. Ez egy három éve nevelgetett növényünk gumója:

A fény is kritikus tényező télen – sajnos. Ha túl kevés, márpedig nálunk ilyenkor túl kevés, csúnyán meg tudnak nyúlni a növény levélnyelei és virágszárai. Ezért mindenképpen ablakpárkányon érdemes tartani, hacsak nincs télikert.

A régebbi növényeink közül a fenti bordó van még meg, de idén nem volt hajlandó virágozni. Valószínűleg túl sokáig tartottam a sötét konyhaablakban.
Pár napja vettem megint egy újat, amely hófehér virágú, és igen szépek a levelei.

Annyira lucskosra volt öntözve, hogy amikor hazahoztam, egy órán át nedvszívó papírba nyomkodtam a cserepet. Így a sok alsó nyíláson át szépen eltávozott egy csomó víz, de azért nedves maradt a talaj. Ennél a növénynél most kicsit felrúgom az eddig leírtakat, mert nem ültettem át egyelőre, és a 20°C-os nappaliban tartom. 

Közvetlen az ablak mellé tettem, és reménykedem, hogy sikeres lesz a tartása, bár gyanítom, hogy a levelek alatt meghúzódó hatalmas mennyiségű bimbó egy része nem fog kinyílni, vagy ha igen, a meleg miatt túl hamar, mielőtt még a szára föl tudna emelkedni a levelek fölé. Meglátjuk.

Lehet, hogy kicsit bonyolultnak tűnik ez az egész, de nem az:

• Ha nem rothad a növény alulról, akkor megveszem
• Otthon átültetem virágföld és perlit vagy sóder 1-1 arányú keverékébe, úgy, hogy a gumó teteje kilátszódjon.
• Átültetés után a cserepet majdnem nyakig vízbe állítva felszívatom vízzel.
• Hűvös, de világos helyiség ablakpárkányára teszem.
• Ezután már úgy öntözöm, hogy amikor érzem, hogy a levelek kissé puhulni kezdenek, a cserépalátétet feltöltöm vízzel egyszer vagy kétszer egymás után
• Néha forgatom, hogy ne mindig csak egy oldalról kapja a fényt.
• Tavasszal, amikor a levelek kezdenek sárgulni, ritkítom, majd abbahagyom az öntözést.
• Nyáron csak havonta egyszer töltöm tele az alátétet, hogy ne száradjon ki teljesen.
• Augusztus végén-szeptember elején átültetem friss talajba. Ha hamarabb látom, hogy kezd hajtani, akkor hamarabb.
• Átültetés után megint jól felszívatom, és kezdődik minden elölről.
• Ha ő is úgy akarja, akkor november táján már virágzik.

Sok sikert hozzá mindenkinek! Érdemes keresni az illatosakat, aki szereti. Nem zavaróan erős, nagyon kellemesen megtölti a szobát.

UTÓLAG HOZZÁADVA:

A fenti hófehér ciklámen 3 hónapon át virágzott, az összes bimbója kinyílt, úgy, ahogy előírták neki: a virágok szépen a levelek fölé emelkedtek.

Az utolsó őszi napok

Volt hát őszi lombszíneződés, ha kissé késve is, és nemsokára már az is a múlté. Az erkélyünket leárnyékoló diófa tüzes arany színe egyik napról a másikra eltűnt, majdnem kopasz, néhány hónapig megint nem árnyékol.

Jövő hétre már elég komoly éjszakai fagyokat jeleznek, ezért hétvégén bepakoltuk a minisziklakerteket a fal mellé, ahol kicsit védettebb, és nem éri eső, ha netán esne. Néhány alpesi faj menthetetlenül kirohad, ha eláztatja az úgynevezett "2 fokos novemberi eső".

Két selymes boroszlánt (Daphne collina) nevelgetek. De az augusztus végi kánikula óta már nem vagyok ebben olyan biztos.

Így néz ki most az egyik:

A másik viszont, amelyikről a fejléc-kép is készült egyszer régen, nem tudom, hogy él-e még.

Azt hiszem, elég egyértelmű a különbség.

De hát a kertész nem adja fel olyan könnyen, reménykedem, hogy ezekből a rügyekből tavasszal még lesz hajtás:

Néhány nap múlva a ciklámen láda is beköltözik majd valami fagymentes, de világos helyre. Fáj a szívem, mert akármilyen világos, azért mégis kevés lesz a fény szegényeknek, meg fognak nyúlni a virágszárak és a levélnyelek. Pedig egyre több bimbó bújik elő.

Néhány kép még utoljára, kint, háttérben a Novemberrel:

Cyclamen cilicium

Cyclamen africanum

Cyclamen cilicium és C. africanum virágok

Ciklámeneket gyűjtök?

Vagy inkább kísérletezem? 

Csapody körös tagtársam nálam sokkal komolyabban foglalkozik ciklámenek magvetésével, és az elmúlt egy-két évben sok magoncot kaptam tőle. Így idén nyárra már szép számú ciklámen faj tenyészett az erkélyünkön kis cserepekben. Csakhogy én nem szeretem a sok kis cserepet, így aztán megint feltámadt a kísérletező kedvem. Júliusban, amikor minden faj nyári álmát aludta, átültettem őket, vagy pontosabban beültettem egy közös virágládába. Van olyan kertész barátom, aki szerint ennek nem lesz jó vége. Más az életritmusuk, ezen kívül az agresszívebb növekedésűek el fogják nyomni a gyengébbeket.

Nekem nem ez a véleményem. Az életritmusuk mindössze annyiban különbözik, hogy vannak köztük ősszel virágzók, és vannak tavasziak. De az összeültetett fajok közül mindegyikre az jellemző, hogy ősszel hajt levelet, és nyár elején visszahúzódik, ezután pedig egy hosszabb nyári nyugalmi időszak következik. Környezeti igényeik is megegyeznek. Mindannyian laza, stabil szerkezetű, inkább humuszmentes talajt igényelnek, amely nyáron száraz (de nem csontszáraz!), ősszel sok csapadékot kap, télen csak keveset, tavasszal pedig megint bő öntözést, de persze nem pangó vizet. Különösen a gumók körül nem ajánlott a nagyon nedves talaj.

És ami talán a legfontosabb: egyik faj sem télálló nálunk, úgyhogy a ládát hűvös, de fagymentes helyen kell teleltetnem.

Az idő fogja majd megmutatni, hogy beválik-e az ötletem. Tény, hogy a ciklámen rajongók körében nem  szokás így összeültetni több fajt egy edénybe. Az angolok egyesével szeretik prezentálni az üvegházban nevelt növényeiket a bemutatóikon, ezen kívül generációról generációra a szokás hatalma uralkodik, és nem nagyon jellemző az ilyenfajta kísérletezgetés, ahogy én látom. A télálló fajokat persze kiültetik együtt a kertbe, de ezekből kevés van.

Íme a szóban forgó fajok gumói, beültetés előtt:

A kiszemelt virágláda mérete 35 x 14 cm, mélysége 12 cm. A közeget Novobalt tőzeg, homok és perlit egyenlő arányú keverékéből készítettem, ehhez adtam még néhány marék apró dolomitmurvát, egy teáskanálnyi csontlisztet és egy maréknyi fenyőtűt (luc). 

Az angol ciklámenesek szerint a ciklámenek szeretik a fenyőtűt a talajban, és állítólag egyes fajok virágai élénkebb színűek lesznek tőle. A csontliszt a belőle lassan kioldódó foszfor és nitrogén révén a gyökeresedést illetve az egészséges lombozat fejlődését segíti. Angliában nagyon régóta használják természetes növényi tápanyagként (is). Nálunk nem igazán kapható, esetleg macska vagy kutya tápszerként, de általában még úgy sem. A csont tisztítása és őrlése nagyon költséges, Magyarországon nem bajlódnak vele. Én először hazai bonsaiosoktól hallottam róla, ők is szívesen használják törpefáik táplálására. Néhány éve egy vebáruházban sikerült vennem egy dobozzal, többe került a szállítás, mint maga az áru (futár hozta, nem is volt más lehetőség). Német gyártmány, és azóta már ott se lehet kapni, ahol akkor vettem. Nagyon kevés kell belőle (lásd fent), így még nem fogyott el.

Az alábbi képen látható, hogy a gumókat nem ültettem mélyre, hogy körülöttük a talaj hamarabb megszáradjon, miközben a gyökereknek van hely mélyebbre hatolni. Két faj van (az enyémek között), amelyeket C. Gray-Wilson szerint mélyre kell ültetni, ezek ezért nem látszanak:

A kép nagyítható! A narancs színűek az őszi virágzású fajok, a fehérek a tavasziak.

És természetesen szokásom szerint valamiféle kis tájat is létre akartam hozni a cserépben, ezért került bele a két száraz fatörzsdarab, amelyek egyik kirándulásunk gyűjteményei.

A gumókat vékony talajréteg, majd kb. 1 cm vastag andezittörmelék takarja. Azért nem dolomit, mert az andezitnek a színét ide jobban illőnek találtam, ezen kívül abból is oldódik ki majd (naaagyon lassan) némi tápanyag a növények számára.

Öntözni csak augusztus végén kezdtem. Első alkalommal egy jó alapos átnedvesítés történt, alulról, az alátétből. aztán két hét elteltével, amikor az első levél megjelent, újra kaptak egy kis vizet (szintén alulról), és azóta 3-4 naponta teletöltöm az alátétet, a víz innen a laza talajba gyorsan felszívódik. 

Minderről azért írtam most, mert ősz lévén most hajtanak a növények. Sajnos a legtöbb gumó még túl fiatal a virágzáshoz, arra még várni kell. Az ősziekre egyébként az jellemző, hogy először a virágok bújnak elő, aztán a levelek. Tehát mivel már levelek vannak, virágra idén sajnos még nem számíthatok.

Alább pedig bemutatom külön-külön az egyes fajokat, a legfontosabb tulajdonságaikkal, hátha valakit érdekel. A ciklámen egyesület honlapján egyébként minden létező ciklámen fajról van leírás, kép és élőhelyi ismertető, ezen kívül nevelési tanácsok is.

Általában jellemző a következő fajokra, hogy a mediterráneumban, valamint a közel-keleten honosak, köves, nyáron száraz sziklagyepekben, vagy fenyőerdők alján. Sokszor szúrós lombú cserjék alatt tenyésznek, hogy védjék magukat az állatok étvágyától. Van néhány faj (pl. C. graecum, africanum, libanoticum), amelyekről egyesek azt tartják, hogy nyáron csontszárazon kell tartani. Mások szerint viszont ez nem igaz, mert az élőhelyükön a talaj felszíne ugyan valóban teljesen kiszárad nyáron, de e fajok gyökerei mélyre hatolnak, és ott találnak maguknak némi nedvességet. Éppen ezért érdemes nekünk is a nyár folyamán is alulról néha egy kis vizet juttatni a cserépbe, úgy, hogy ahol a gumó van ott száraz maradjon a talaj. Amikor nincs lomb, akkor ugyanis nagyon könnyen rothad a gumó, ha nedves körülötte a talaj, és még ráadásul meleg is van.

Egy német kertész például azt mondta, hogy kéthetente ad egy kevés vizet a Cyclamen graecumnak egész nyáron át, és minden augusztusban gazdag virágzás az eredménye.

Mivel az én gumóim még csak 2-3 évesek, ezért a fajra jellemző tulajdonságok, mint a forma és a felületi mintázat nem annyira látható rajtuk. Ami viszont szintén faji bélyeg, hogy a gyökerek a gumó mely részén erednek, ez már most is jól megfigyelhető. Alább a gumókról és levelekről mutatok képeket.

Ősszel virágzók:

Cyclamen africanum

Nyár végén-ősszel virágzik. Gyökerek a gumó teljes felületén vannak. Elsők között hajt. Már a júliusban átültetett gumón láthatók a levélkezdemények, és az ő levele jelent meg először az öntözés után:

Cyclamen cilicium
Szintén ősszel virágzik. Gyökerei a gumó alján, középen erednek.

Cyclamen cyprium
Szeptember és február között virágzik! Nagyon kíváncsi vagyok, hogy nálunk mit fog tenni. A gyökerei szintén alul középen. Különösen dekoratív levele van:

Cyclamen graecum
Vastag, húsos gyökereket növeszt a gumó alján, amelyek mélyre hatolnak, és állítólag csak a csúcsukon vannak gyökérszőrök, amelyekkel vizet és tápanyagot tud felvenni. Ezért nagyon kell vigyázni, hogy a gyökerek csúcsa ne sérüljön az átültetéskor. A gumó kérges felületű, ez már ezen a magoncon is látható, és sokáig él, miközben igen nagyra meg tud nőni. Láttam már (fotón) 20 cm átmérőjű gumót is. Arról híres a termesztők körében, hogy a legdekoratívabb levelű ciklámen, és levele egyedenként igen változatos lehet. Ez egy görögországban begyűjtött növény magonca, sajnos nem annyira látványos levelű.

Cyclamen hederifolium
Ez a faj egyesek szerint nálunk is télálló, lehet is kapni néha kertészetben a gumóját. Saját tapasztalatom szerint cserépben nem éli túl a hosszabb fagyot, úgyhogy többet nem próbálkozom a kint teleltetésével.
A C. africanumhoz hasonlít, gumója is, levele is. A gyökerek a gumó teljes felületén nőnek. Levele szintén változó formájú és mintázatú. A ládában lévő két gumó levele is kétféle, de gyelőre egyikről készült kép, a másik csak most bújt elő. Már augusztus elejétől virágoztak nálunk azok a példányok, amelyek aztán a telet nem élték túl.

Cyclamen mirabile
Ősszel virágzik, neki is igen szép a levele, amikor kihajt egészen vöröses, később már csak a fonákja bordó színű. A gyökerek a gumó alján fejlődnek, de nem csak középen, hanem mindenhonnan, néha gyűrűben.
Őt én vetettem magról, az alapfajt is, de ebből csak 2 gumó lett, meg a 'Tilebarn Nicholas' nevű fajtát, ez sok szép magonccal örvendeztetett meg:

Gumó és levél:

Tavasszal virágzók:

Cyclamen alpinum
Decembertől májusig virágzik a könyv szerint...

Cyclamen libanoticum
Ő inkább savas kémhatású talajt igényel, és mélyre kell ültetni. Ezért a gumója körül így alakítottam ki a közeget, nincs benne dolomitmurva, csak tőzeg, perlit, meg egy kis gránitpor. Szintén december-május a virágzási ideje. A leveléről sajnos tavaly nem készült kép, most meg még nem hajtott ki. Emlékszem, hogy tavaly is utolsók között mutatta meg magát.

Cyclamen pseudibericum
Ő viszont idén tavasszal már virágzott.

Cyclamen repandum
Mélyre kell ültetni a gumót, gyökerei az alján középen fejlődnek. Márciustól májusig virágzik.

Megjegyzés: A képeken a gumók és levelek aránya nem valós, a fotókat sajnos nem így készítettem.

Ciklámen problémák

Kártevők s kórokozók keserítik a ciklámenjeink életét, és ezáltal persze az enyémet is.

Kezdjük a kórokozóval, ami tulajdonképpen csak egy feltételezés.

Két vagy három éve kaptam Angliából két Cyclamen graecum gumót. Valaki felszámolta a gyűjteményét, és az SRGC fórum tagok között szétosztogatta a gumókat, jelezve, hogy el vannak hanyagolva, rossz állapotban, de azért élnek.

Elültettem, nevelgettem, szeretgettem, és minden évben szép leveleket hajtottak, de virágot egyelőre nem hoztak. A kettőnek kétféle, nagyon szép mintázatú levele van. Tavaly októberben így néztek ki:

Cyclamen graecum

Az idén nagyon későn hajtottak ki, erről már mutattam képet egy előző bejegyzésben. És aztán nagy nehezen kifejlődött néhány gyatra, torz levél. A tavalyihoz képest most ilyen volt a látvány (igaz, a kép pont fordított állásban készült most):

Közelebbről:

Úgy döntöttem, kiszedem a cserépből, és megnézem, hogy mi történik odalent a föld alatt, mert valami egyértelműen boldogtalanná teszi ezt a két növényt. De a közeg jó szerkezetű és csak enyhén nedves volt, rothadásnak vagy kártevőnek nyomát se találtam.

Igaz, hogy fejlődni nem sokat fejlődtek, amióta megjöttek hozzánk, különösen a kisebbik, talán nem is hozott új gyökereket azóta. Már ez is egy kicsit gyanús.

Közben, a képek segítségével konzultáltam egy rovarász-kertész barátommal, ő javasolta, hogy a gyökér belsejét is nézzem meg, de a metszet alapján egészségesnek tűnik, nincs benne körkörös vagy más barna folt, ami gombafertőzésre utalna:

A ciklámen gumót és sok más gumós vagy hagymás növény föld alatti szervét károsíthatja egy ormányos bogár, az Otiorrhynchus sulcatus. Lárvái teljesen felzabálhatják a gumót, mint ahogy az a János képein látható. Érdemes végignézni ezt a néhány képet. 

De itt nálam úgy tűnik, nem erről van szó, hiszen nem találtam lárvát, és a gumók is teljesen épek, kemények voltak.

Így aztán csak arra tudtunk gondolni, hogy vírusfertőzött a növény, ami ellen sajnos nincs gyógyszer. A szakirodalom szerint a ciklámeneknél nem annyira gyakori a vírusfertőzés, de azért előfordul. A tünetek a virágon lennének a legegyértelműbbek (csíkozott virág), de hát sajnos virág nincs.

Minden esetre átültettem a két növényt, és adok nekik még egy évet. Ha jövőre is ilyen levelet hajtanak (ha egyáltalán hajtanak), akkor sajnos meg kell válnom tőlük. A vírusfertőzött növényeket a kertészek könyörtelenül elpusztítják, mert ha átterjed másokra, igen nagy károkat okozhat. Védekezni ellene nem lehet, csak megelőzni a fertőzést, amelyet levéltetvek és más szívogató kártevők terjesztenek elsősorban, a növényi nedvek átvitelével, de átvihetjük mi magunk is munkaeszközzel, kézzel, stb. a beteg növényről az egészségesre.

A másik jelenlegi gond egy kártevő. Egy szeptemberi bejegyzésben mutatott ciklámen magoncok levelét igen elcsúfította valamilyen hernyó (talán több is):

Van olyan levél, amelyen "csak" hámozgatás látszik:

Ezek a magoncok a két ablak között telelnek, szépen egymás mellett. Tegnap aztán ráakadtam a (egy?) tettesre. Bodor János szerint (linkje följebb) ő egy bagolylepke lárvája. Megbeszéltük, hogy János fölneveli, és akkor majd egész pontosan meg tudja majd határozni a fajt.

Minden esetre adtam neki kaját a zárkájába (= gyógyszeres doboz). Egy közönséges "szobai ciklámen" levélkét tettem be neki, és félóra alatt ezt művelte vele:

Ez a levél olyan 2 cm átmérőjű volt. Ma reggelre aztán egészen elfogyott. Maga a hernyó így néz ki közelről:

Hát... vannak szép hernyók, de ez nem tartozik azok közé.

Leginkább azokat a magoncokat féltem, amelyeknek még csak egyszem sziklevele van, és azt is megdézsmálta. Próbálom figyelni őket minél gyakrabban, hogy ha vannak bűntársak, azokat is elkaphassam. Mást sajnos nem nagyon lehet tenni.

A következő nem kártevő, nem is kórokozó, egyszerűen csak fényhiány. Ezeket a ciklámeneket, az előzőekkel ellentétben, virágüzletben lehet kapni, mindenki ismeri. Normálisan valahogy úgy kellene kinézniük, ahogy ezen a nyári képen,

de fényhiány miatt most egészen csüngő habitust kezd felvenni a növény:

A végére azért hagytam egy kis jó hírt is: három bimbó van a Cyclamen pseudibericum magoncon, már készülődik a tél végi virágzásra: