Kedves Vendég!
Köszönöm érdeklődését, remélem tetszeni fog, amit itt talál. A szöveg saját szerzeményem, úgyszintén a képek nagy része is, kivéve néhányat, amelyeket a férjem, Zoltán Ferenc készített. Kérem, ne használja őket az engedélyünk nélkül!

2013. július 5., péntek

Nyár

Nem tobzódunk a virágokban mostanság, de mivel sok volt a hűvös, esős nap, minden buja és szép. Ahol meg nagyon sütne a nap, ott árnyékolok.



A gyopárok hivatalosan már elvirágoztak, de az a szép bennük, hogy még ilyenkor is dekoratívak.

LEONTOPODIUM ALPINUM SUBSP. NIVALE

A kankalinoknak és párnás kőtörőfüveknek mindenképpen kell az árnyékolás forró napokon. Egy részét a törpe fáinkkal, egy részét rashell hálóval oldom meg.



Napos helyen, de árnyékoló háló alatt van most a karácsonyi kaktusz is, amely rendhagyó módon kivirágzott. Valószínűleg az elmúlt hetek hőmérsékleti mélyrepülése tette vele ezt.



Amikor a Saxifraga 'Southside Seedling' virágai nagyjából már elnyíltak, levágtam a virágszárat. A levélrózsa virágzás után elpusztul, a növény a sarjaival él tovább. Ám most beavatkozásom miatt talán úgy érezte, hogy nem fejezte be a feladatát, mert új kis virágzati szárakat növesztett, nem a levélrózsa közepéből, hanem innen-onnan a levelek közül. Ennek a virágai aprók és csaknem teljesen fehérek, de azért szépecskék, hagyom, hadd éljenek.

SAXIFRAGA 'SOUTHSIDE SEEDLING' MÁSODVIRÁGZÁS

A tetvetlenített minirózsa új virágbimbókkal készülődik.



És végül a legkedvencebb kedvenc a nyáriak közül: az erdei ciklámen. Kár, hogy az illatát nem lehet elmenteni.



2 megjegyzés:

HP írta...

Hát ez jó, virágzik a karácsonyi kaktusz. biztos a déli féltekéről való:)
A tűző napra meg jó tüskés kaktuszokat kell rakni.

Petra írta...

Annyi szeretettel gondoskodsz róluk, biztos azért ilyen szépek.