Kedves Vendég!
Köszönöm érdeklődését, remélem tetszeni fog, amit itt talál. A szöveg saját szerzeményem, úgyszintén a képek nagy része is, kivéve néhányat, amelyeket a férjem, Zoltán Ferenc készített. Kérem, ne használja őket az engedélyünk nélkül!

2016. május 2., hétfő

Régóta nem élveztem ennyire sétát eső után a kertben. De hiszen eső sem volt már, ki tudja, mióta. Megdöbbentem azon, hogy mennyire más, mint amikor én öntözök. Pedig ritkán, de nagyon mélyrehatóan szoktam öntözni, lehet, hogy ez az eső tulajdonképpen nem is adott annyi vizet a talajnak, mint amennyit én igyekszem adni egy-egy alkalommal. És mégis, teljesen másfélék ilyenkor az illatok, a színek, a levegő. Azt a frissességet, amit egy kiadósabb zápor tud létrehozni, semmilyen alapos öntözés nem képes. Nem éreztem tulajdonképpen semmilyen konkrét virágillatot, mégis valami isteni aromája volt a levegőnek. 
Nem tudtam megállni, hogy ne készítsek néhány képet, bár most viszonylag kevés a virág a kertben, és az esőcseppek sem voltak annyira látványosak a szirmokon, leveleken. De a színek... mintha sokkal tisztábbak lennének.


SAXIFRAGA BRONCHIALIS

LEWISIA FAJTA

EGY MÁSIK LEWISIA

ANDROSACE SEMPERVIVOIDES



A TULIPÁNOK MÁR ELNYÍLÓBAN...

ALLIUM ROSENBSCHIANUM

És az árnyékiak:

DORONICUM

EGY JÖVEVÉNY HARANGLÁB

SCILLA CAMPANULATA

EGYIK KEDVENCEM A TIARELLA 'PINK SKYROCKET'
IDÉN KÜLÖNÖSEN GYÖNYÖRŰ, TALÁN MOST VÁLT IGAZÁN FELNŐTTÉ.

2 megjegyzés:

JuciKa írta...

Tavaszi eső illata, varázsa.

Petra írta...

Nagy kár lett volna kihagyni a fotózást:)


Hát igen, egy-egy tavaszi, vagy nyári zápor csodát tud tenni.