Néhány mondat a téltemetőről

Bevallom, hogy kertészmérnök vagyok. Pénzt ugyan nem ezzel a szakmámmal keresek jelenleg, de azért mégiscsak ez a szívem csücske, és ezen belül is az évelők, amelyeket folyamatosan figyelek, tanulmányozok, szaporít(ga)tok elméletben és gyakorlatban is. Így aztán, mivel kedves blogoló társaimmal, Emesével és Nyôzôvel (Kertész leszek...) felvetődött a téltemető-téma, vettem a bátorságot, hogy írjak néhány mondatot erről a kis növényről, amely egyik kedvencem.

A tudományos neve: még a szakkönyvek is hol így, hol úgy írják, néha Eranthis hiemalis, néha Eranthis hyemalis. Én ilyen zavaros esetekben az RHS (Royal Horticultural Society) honlapját szoktam megnézni, mert ott minden növény a legújabb nevén szerepel. Szerintük hyemalis, úgyhogy én is így használom. Ez a szó egyébként latinul azt jelenti: téli.

Leírása és fejlődésmenete: A növény "gumós gyöktörzsű. Elôször a virágzati szár fejlôdik ki, csúcsán egyetlen sárga virággal, melyet három sallangokra szeldelt, örvösen álló gallérlevél vesz körül. A tőállású, tenyeresen osztott lomblevelek virágzás után fejlôdnek ki, nyár elejére azonban ezek is visszahúzódnak" (Dr. Schmidt Gábor, 2003) 

A virágok mellett gyakran megfigyelhetők kisebb méretû valódi levelek, ezek saját tapasztalatom szerint a fiatal – még nem virágzóképes – sarjak levelei.

Később a gumó megnyúlik, ahogy ezen az 1787-ben készült képen is látható (a kép eredeti helye: az angol Wikipedia):

Nagyon korán virágzik, időjárástól függően néha már februárban, de március első felében mindenképpen. Amikor a növény kibújik az avar vagy a hó alól, már egyértelműen ott a bimbó a gallérlevelek között. és kezdetben mindkettő sápadt zöld színű. Kezdetben a gallérlevelek és a bimbó egyenlő mértékben fejlődnek, és a görbe virágzati szár fokozatosan egyenesedik ki, hogy végül a virág felfele nézzen. Nagyon sajnálom, hogy erről sose készítettem képet, ezt még pótolnom kell. Amikor a virág kinyílik, akkor a gallérlevelek látványosan növekedni kezdenek.

A virág szára vaskos, vöröses, sárga "szirmai" valójában a csészelevelek. A sziromlevelek mézfejtőkké (nektáriumokká) alakultak, a megporzó rovarok kedvére :)

A virágban nagyszámú porzó és több termő található. Elvirágzás után a virágzati szár jelentősen megnyúlik, a gallérlevelek is megnőnek, jóval nagyobbak lesznek, mint az ekkoriban fejlődő valódi levelek, és kifejlődik a tüszőcsokor nevű termés. A tüsző együregű, sokmagvú, érés után egyik oldalán felnyíló száraz termés. Ha több van egymás mellett, akkor tüszőcsokor.

Íme egy kép a még zöld tüszőcsokorról. 

Az alábbi felvételen talán látható, hogy a virágzati fellevelek (= gallérlevelek) és a valódi levelek nagyon hasonlóak, de azért nem teljesen egyformák:

A valódi levelek nem szeldeltek, hanem – ahogy a tanár úr is írja – tenyeresen osztottak, vagyis kevésbé tagoltak, mint a gallérlevelek.

És végül, április utolsó előtti napján az érett termések:

Élőhelye: A csillagos téltemető (Eranthis hyemalis) hazánkban is honos, de nem túl gyakori, a középhegységekben és a Dél-Dunántúlon fordul elő inkább, és a gyertyános-tölgyes erdők kedves aljnövénye. A Hunyorfélék (Helleboraceae) családjába tartozik. A Budai-hegyekben is van, de nem sok. 2003-as (elismerem, kissé régi) adat szerint védett növény, eszmei értéke 5000 Ft (volt akkor). De ma már hozzá lehet jutni a gumójához néha a kereskedelemben is, külföldön főleg.
Állítólag nem szereti, ha bolygatják, vagy ha az avart elgereblyézik róla. A magját rögtön érés után kell vetni, mert a csíraképességét elég hamar elveszti, mint a hunyorfélék általában.

Van egy gyönyörű rokona, az Eranthis pinnatifida, erre nagyon vágyik a szívem, de nehéz hozzájutni még Nyugat-Európában is.