Kedves Vendég!
Köszönöm érdeklődését, remélem tetszeni fog, amit itt talál. A szöveg saját szerzeményem, úgyszintén a képek nagy része is, kivéve néhányat, amelyeket a férjem, Zoltán Ferenc készített. Kérem, ne használja őket az engedélyünk nélkül!

2012. február 27., hétfő

Magvetés

Már írtam arról, hogy az idén leegyszerűsítem kissé a magvetést. 
Röviden összefoglalva: a hideghatást igénylő magok január közepén zacskóba kerültek, nedves vermikulitba, majd ki az erkélyre. Az idén nem lehet panasz, kaptak fagyot bőven, talán túl keményet is, három hétig. Azt terveztem, hogy a zacskók tartalmát majd egyenesen oda szórom, ahol a növényt a későbbiekben látni szeretném. Mindezt azért, hogy a magvetéses cserepek ne foglaljanak helyet, ami ugye nálunk mindig hiánycikk. És hogy megszabaduljak a tűzdeléssel járó frusztrációtól. Ugyanis mire akkorára nőnek a magoncok, hogy egyáltalán meg lehet őket fogni, addigra Budapesten már tombol a kánikula, eszetlenség olyankor alpesi növényt tűzdelni. 
A fagyos-influenzás hetek alatt volt időm sokat gondolkodni, és rájöttem, hogy ez a fajta "helybe vetés" sem igazán jó. Ugyanis a helybe vetéshez is hely kell. És ha mégsem csírázna ki az adott növény magja, akkor az illető hely üresen marad.
Így jutottam el egy másik megoldáshoz.
A párom nagyon szereti a Benei nápolyit. És azt nagyon jó dobozban árulják, amelyből sokat kimostam és eltettem az évek során. Két ilyen dobozt ragasztószalaggal (cellux) összeerősítve, kiváló magvető tálca készülhet belőle.


Három rekesz lenne a dobozban, de három kis műanyag lappal (amelyekre a neveket is írtam) hat részre osztottam, hatféle növény magjainak. A szokásos, megnedvesített keverékkel megtöltöttem (készen kapható tőzeg-homok + ráadásnak még egy kis sóder). Ennek a tetejére szórtam a magot. A vermikulitost a vermikulittal együtt. A fenti képen nincs vermikulit, mert ezek a hideghatást nem igénylő magok, ezeket mostanig a saját papírzacskójukban tartottam. De a tetejére ennek is szórtam vermikulitot (gátolja a gyors kiszáradást), és spriccelővel megnedvesítettem. Majd a doboz "tetejét" lezártam.


Nem zár persze légmentesen, de nem baj. 

Azokat a magokat, amelyek nem igényelnek hideget, hanem 20°C-on elvileg 2-3 hét alatt csíráznak, itt tartom a szobában, a többit kitettem megint az erkélyre. A dobozokat egymásra rakom, így minimális helyet foglal a magvetés.

Namármost, ami májusig kicsírázik, azt teáskanállal kiszedem földestől együtt, anélkül, hogy a kis szikleveles magoncokhoz nyúlnék, és átrakom oda, ahol tovább szeretném nevelni a növényt. Eleinte majd letakarom valamilyen fóliával hogy párásabb legyen a környezet, esetleg fehérrel, így a tűző naptól is megóvom. Ha túl sűrűn állnának, ritkítom. 
Ami nem csírázik ki májusig, az valószínűleg az idén már nem is fog, majd akkor eldöntöm, hogy pátyolgatom-e még egy-két évig a magvetést, vagy kidobom.
Nem áltatom magam azzal, hogy ez a módszer sikeresebb lesz, mint az eddigi cserépbe vetős-tűzdelős, de egy próbát mindenképpen megér.

Nem találtam én ezzel fel semmi újat, olvastam hasonló módszerről alpesi növényeseknél. És nem ajánlom senkinek, hogy a paradicsom palántát így nevelje. De esetleg néhány apró magvú sziklakerti növénynél ki lehet próbálni.

Be fogok számolni a fejleményekről.


2012. február 24., péntek

+1 örömhír a házunk táján

Tegnap e-mailben megkeresett Adrian Young, az angol nemzeti kőtörőfű gyűjtemény (National Saxifrage Collection) menedzsere. Látta a párom alpesi fotóit az interneten, és engedélyt kért, hogy a Saxifraga egyesület magazinjában használhassák az egyik, fedelékes kőtörőfüvet ábrázoló képet.

SAXIFRAGA OPPOSITIFOLIA – SAS PORDOI, DOLOMITOK, OLASZORSZÁG
ZOLTÁN FERENC FOTÓJA
Ennél jobb hír így a tavasz kezdetén már csak az lett volna, ha két képet kérnek.

2012. február 23., csütörtök

Betoppant a tavasz


Egyik napról a másikra, se szó, se beszéd. Hacsak a madarak duhaj énekét nem tekintjük a tavasz üdvözlő szavainak. Az is igaz, hogy már vagy 10 nappal ezelőtt megérkeztek a zöldikék a tengelicekkel és nagy lubickolást csaptak a kitett vizes tálakban. Ők pedig mindig a kikelet hírnökei, ezt már évek óta tudjuk. De aztán teljesen eltűntek. A tavasz viszont betoppant, roppant gyorsan felitta a sok havat, alig maradt belőle valami.

Lehet, hogy snassz mindig ezt a kis téltemetőt mutogatni így tél végén, de én még nem unom. Ma egész nap mosolygott, pedig nem is sütött rá a nap.

ERANTHIS HYEMALIS

De más is ébredezik ám. Ez a kőtörőfű két nappal ezelőtt még olyan barna volt, hogy azt hittem, átadja a helyét valaki másnak az idén.

SAXIFRAGA BRONCHIALIS

Elkezdtem öntözni, és ha minden jól megy, hétvégén újra "tavasziasítunk" az erkélyen. Megint eltelt egy év. Nagyjából két éve kezdtem el írni ezt a blogot (február 9-én volt az évforduló), de még nem fogytam ki a mondanivalóból. Őszintén szólva magam sem hittem volna annak idején, hogy egy ilyen vacak kis erkélykert ennyi témát adhat.

BORSOS MIKLÓSNÉ KÉRY ILONA
Kedvenc kertészem, aki a blogom nevét is ihlette, és akár azt is mondhatnám, hogy a példaképem, ezt írja: 
"Azt mondják, az öregszik, akinek már nem hoz újat a tavasz. Hát öregedhet a kertész, akinek nincs két olyan tavasz, amelyik egyforma volna?"

2012. február 21., kedd

Ward szekrények és növénykonzervek

Nyőző blogjában találkoztam először azzal, amiről elsőre ez jutott eszembe: hostakonzerv. Úgy tűnik, hogy készre nevelt évelőket (vagy csak hostákat?) árulnak műanyag dobozban, tőzegbe és fóliába csavarva, kiültethető állapotban.
És erről eszembe jutott, amit nemrég olvastam a blogomon már egyszer említett könyvben az ún. Ward szekrényekről. A nevet én fordítottam le, mert magyar megfelelőt egyelőre nem találtam rá. Eredeti neve Wardian case. De lehet akár Ward doboz, vagy Ward tok is.
Amúgy természetesen az interneten is megtalálható már nagyjából az, ami a könyvben, angol nyelven. 

WARD SZEKRÉNYEK (A KÉP A WIKIPEDIARÓL SZÁRMAZIK)
A legtöbb ma használatos, sokszor igen egyszerű dologról nagyon furcsa elgondolni, hogy egyszer valakinek ki kellett találni, mert addig nem létezett.

Nagyjából a XVI. századtól kezdve megindult az újonnan felfedezett földrészekről az újonnan felfedezett növények behordása Európába, legfőképpen Angliába. Az angol valahogy genetikailag egy kertész nemzet, úgy tűnik. Nem a lelkesedés és mindenre elszántság hiányzott,  hanem sokáig egy jó módszer. Az élő növények ugyanis a legritkább esetben élték túl az olykor több hónapig tartó hajóutat. Eleinte nem is nagyon hoztak csak herbáriumi példányokat, magokat, vagy éppen nyugalomban lévő föld alatti szerveket (hagymák, gumók, rizómák, gyökérdarabok). De egy csomó növénynek nincs ilyen szerve, amely időnként nyugalomban van és bírja víz és fény nélkül hónapokig, másoknak a magja nagyon rövid ideig csíraképes. Arról nem is beszélve, hogy egy mutatós és a Kew Gardens számára kívánatos kis epifiton orchideát csak élő növény formájában lehetett bárhova is szállítani. De a szakszerűtlen bánásmódot, netán időnként egy kis sós tengervizes locsolást uram bocsá', nem élte túl. A növényvadász nem rohangálhatott haza minden egyes növényszállítmánnyal, hanem rábízta azt egy hajóra, ő meg folytatta a munkát a terepen.

A módszerre véletlenül jött rá a XIX. század közepén Nathaniel Bagshaw Ward nevű angol orvos. (Hadd idézzem itt Horváth Árpádot – lehet, hogy nem szó szerint –: "érdekes módon a véletlenek mindig a tudatosan dolgozó embert segítik".)

NATHANIEL BAGSHAW WARD
(A WIKIPEDIARÓL)
Ward London szmoggal, szénfüsttel telített atmoszférájú dokknegyedében élt, dolgozott és még kertészkedett is! Sok minden ugyan nem bírta a rendkívül rossz levegőjű városrészben, csak néhány páfrány és fűféle, de a botanikus és rovarász érdeklődésű orvos azért lelkesen kísérletezgetett. Egy alkalommal, amikor egy lepke bábját akarta egy zárt üvegben kikelteni, egy időre elfeledkezett a dologról, és egyszercsak meglepetten tapasztalta, hogy az üvegben lévő kis földdarabkán egy fűszál és egy pici páfrány fejlődik. A bepárásodott falú zárt üveg esetét tulajdonképpen már ismerték, hiszen akkor már léteztek "melegházak", de Ward volt az első, akinek ettől építő gondolatai támadtak. Hagyta a kis üvegházat fejlődni, és állítólag a növények négy évig éltek benne. Időközben ő nagyobb üveg(ezett) edényekkel is próbálkozott, és rájött, hogy kényes fajokat nagyszerűen lehet nevelni ilyen miniatűr üvegházakban. 1834-ben egy üveg dobozba "csomagolva" néhány páfrányt és fűfélét küldött Ausztráliába, ahová azok hat hónap után jó egészségben meg is érkeztek. Onnan viszont olyan növényeket küldtek vissza ezekben az edényekben, amelyek addig még soha nem élték túl az utat. 8 hónapi utazás után, amely alatt a hőmérséklet -7 és 50°C között változott, megkerülve a Horn-fokot, az ausztráliai növények sikeresen, egészségesen megérkeztek Londonba.
Ward 1842-ben kiadta felfedezésének és kísérletei eredményének leírását, de ennél tovább aztán nem foglalkozott a dologgal. Pedig újítása forradalmasította az exotikus növények behozatalát Európába, és persze a viktoriánus Anglia arisztokrata kastélyaiban divatba jöttek a miniatűr üvegházak, amelyekben kényes orchideákat és egyéb trópusi növényeket nevelgettek a tehetősek. 
Sőt, ilyen Ward dobozok segítségével csempészett át Robert Fortune vagy 20 000 tea magoncot Kínából India brit gyarmataira, hogy ott is megkezdődhessen a teatermesztés. 

A fent említett műanyag dobozos növénykonzervek lennének a Ward dobozok 21. századi változatai? Persze ezek kimondottan szállításra valók, nem nevelésre, és most már igen kíváncsi lennék, hogy meddig lehet egy élő növényt (évelőt) egy ilyen műanyag dobozban tárolni. Egyszer olvastam egy mai német botanikus/kertész beszámolóját, akit több ízben küldtek növénygyűjtés céljából terepre. Ők állítólag a kiszedett, földtől megtisztított gyökerű növényeket alufóliába csomagolták és így két hétig is lehetett tárolni, anélkül, hogy különösebben károsodtak volna.

És végül még hozzátenném, hogy ezeken a régi rajzokon ábrázolt kis míves üvegházak csodaszépek!

2012. február 20., hétfő

Változékony dohánygyökér (Lewisia cotyledon)

Mivel úgy tűnik, hogy – itt nálunk legalábbis – a télnek vége (bár még csak halkan mondom), ideje lassan a tél végi teendők után nézni. Ilyen, jó esetben nem tavaszi, hanem tél végi teendő nálam a Lewisia cotyledon növényeink átültetése.

Tavaly ilyenkor a Kertbarát magazinban megjelent egy cikkem a változékony dohánygyökérről, de mivel helyszűke miatt a képek nagy része lemaradt, és a szöveg is megrövidült némileg, ezért itt most újra közzéteszem teljes terjedelmében és sok képpel.


Akinek volt már dolga legalább a legközönségesebb pozsgással vagy kaktusszal, az tudja, hogy vannak növények, amelyeket könnyebb egy kis fölösleges vízzel elpusztítani, mint akár hónapokig tartó nem öntözéssel. Ilyenek a porcsinfélék családjába tartozó dohánygyökér fajok is. A változékony dohánygyökér (Lewisia cotyledon) fajtái gazdag színárnyalatokban kaphatók a tavaszi növényvásárokon, sőt még ősszel is, hiszen többször is virágzik a nyár folyamán.

A dohánygyökér (Lewisia) nemzetségbe 27 faj tartozik. Közös jellemzőjük, hogy egytől-egyig Észak-Amerika nyugati részének hegységeiből származnak, tőlevélrózsás évelők húsos, répaszerű karógyökérrel. Vannak köztük lombhullatók és örökzöldek. Egyes dohánygyökér fajok gyökere az indiánoknak fontos tápláléka volt. Íze keserű, innen az angol neve: bitterroot = keserűgyökér, és talán a magyar is.
A Lewisia nemzetségről már több monográfia is megjelent. Nekem, azt hiszem, a legújabb van meg, de már ezt is 12 éve adták ki.


Szokás szerint először néhány szó a névről. 
A XIX. század első éveiben Thomas Jefferson elnök, aki maga is kertészkedett és érdekelte a botanika, megbízott egy expedíciót azzal, hogy feltérképezze a mostani Egyesült Államok nyugati részét, konkrétan Saint Louis várostól a Missouri folyó forrásvidékéig, átkelve a Sziklás-hegységen. És amellett, hogy térkép készüljön erről a területről, vizsgálják meg a talajokat és az ott élő növényeket, gyűjtsenek belőlük. Az expedíció két vezetője Meriwether Lewis és William Clark kapitányok voltak. Innen talán már sejthető, hogy ki fedezte fel az első Lewisiát (természetesen az indiánok!), és honnan kapta a nevét ez a nemzetség. 

Sokféle változat
Amint a neve is mondja, ez a faj (a Lewisia cotyledon) igen változékony, nemcsak virágszínében, hanem leveleiben is. Örökzöld, húsos levelei lehetnek tojásdadok vagy lapát alakúak, kihegyezett vagy tompa csúcsúak, csipkés, fűrészes és/vagy hullámos szélűek, vagy épek. A levelek tövénél több virágszár fejlődik, amelyeken a sokszirmú, sokporzójú virágok fürtöt alkotnak. A termés száraz, sokmagvú, felnyíló tok.
A fő virágzási időszak nálunk április-májusban van, de késôbb még több hullámban fejlődnek virágszárak egészen őszig. Nálunk előfordult már a fenti narancsszínű, igen jólnevelt növénnyel, hogy a fagyokig virágzott.


Angliában a XX. század elejétől kedvelt sziklakerti és alpesi házi növény, nálunk viszont csak az utóbbi években kezdett megjelenni. Teljesen télálló, ha minden fölösleges víz le tud folyni a növényről és környezetéből. Ehhez nagyon jó vízáteresztő talajt készítsünk számára (lásd később) és ültessük lejtőre vagy kőfalba.

BÁR EZ ÉPPEN NEM A COTYLEDON FAJ, DE ARRA IS ÉRVÉNYES, HOGY
KAKTUSZKERTBEN IS NAGYON JÓL MUTAT  

A hosszú szárazságba nyáron sem pusztul bele, de az egészséges fejlődéshez a növekedési időszakban (márciustól szeptember végéig) szüksége van rendszeres vízellátásra, kivéve kánikula idején. A kereskedelemben kapható fajták igen tápanyagigényesek, a sziklakert talajába tehetünk tartós hatású műtrágyát.
Ha egy mód van rá, ne tegyük ki a növényt a déli napsütésnek, olyan helyet válasszunk, ahol kora délelőtt vagy késő délután süti néhány órát a nap. De ha mégsem tudunk számára ilyen helyet találni, akkor sem történik más, csak kissé megvörösödnek a levelei a túl sok napsütés hatására. Ősztől tél végéig nyugalmi időszaka van, ilyenkor egyáltalán nincs szüksége vízre sőt, óvni kell ettől, amennyire lehet. Élőhelyén ugyanis ilyenkor vagy vastag hótakaró borítja, amely alatt a növény száraz marad, vagy teljesen csapadékmentesen telel. Sziklakertben persze nem tudjuk az őszi-téli esőktől megvédeni, ezért nagyon fontos a vízelvezetés. Jó, ha télen is sok fényt kap és száraz fagynak van kitéve hosszabb-rövidebb ideig. Saját tapasztalatom szerint a következő évi virágzásra ez a két tényező igen jó hatással van.

Ha nincs sziklakert, az sem baj.
Cserépben könnyen tartható, egy kisebb erkélynek is szép dísze lehet, de ilyenkor különösen ügyeljünk az öntözésre. Tavasszal, amikor növekedésnek indul és virágzik, hetente öntözzük esővízzel, vagy előzőleg felforralt vízzel lehetőleg alulról, hogy a leveleket ne érje víz. Bár ilyenkor nem nagyon árt neki az eső sem, ha hűvösebb az idő. Júliusig hetente érdemes felére hígított, káliumban gazdag tápoldatot adni. Szeptembertől fokozatosan hagyjuk el az öntözést, hogy mire a hőmérséklet 10°C alá esik, már ne legyen nedves a talaja.
A kisebb cserépben tartott növényeket minden tavasszal ültessük át. Ezt érdemes még a növekedés megindulása elôtt (február-március folyamán) elvégezni, de legkésőbb akkor, amikor a levélrózsa közepén megjelennek az új zöld levélkék. 





Az ültetőközeg 2/3 része durva homok és/vagy perlit és kőzúzalék legyen, a többi pedig valamilyen humuszban gazdag, mészmentes talaj, esetleg készen kapható savanyú virágföld. A gyökérnyak köré kőzúzalékot tegyünk, így elkerülhetjük a rothadást. 










Az elültetett növényt egy órán át szívassuk fel vízzel és ezután már hetente öntözzük meg alaposan, de mindig hűvösebb napszakban, és vigyázzunk arra, hogy 1 óránál tovább sose álljon alatta víz. Kánikulában ne öntözzük! Rendszerint már az átültetés után 2-3 héttel megjelennek az első bimbók.








1 ÉVES MAGONCOK

Szaporítsuk vagy készen vásároljuk?
Magról könnyen szaporítható, így sokféle színárnyalathoz juthatunk hozzá. Hűtőben tárolva, és január-februárban vetve a magot, még akkor tavasszal kicsírázik. Tőzeg és homok vagy perlit keverékébe vessük, ne túl sűrűn. A finoman tömörített közeg tetejére szórjuk a magot és takarjuk valamilyen mészmentes kőzúzalékkal vagy gyöngykaviccsal 1-2 cm vastagon, majd tegyük ki a szabadba csírázásig. A magoncokat érdemes minél hamarabb tűzdelni, az átültetésnél leírt keverékbe, hogy gyorsabban fejlődjenek. 2 év alatt házilag is gazdagon virágzó növényeket nevelhetünk belőlük, főleg, ha rendszeresen tápoldatozzuk káliumban gazdag táppal.
Általában sarjakat is hoznak a növények, ezek átültetéskor leválaszthatók.



A készen vásárolt fajták első látásra drágának tűnnek, de így a nekünk tetsző virágszíneket választhatjuk ki, és ha betartjuk a fenti szabályokat, hosszú évekig gyönyörködhetünk bennük. Az is az igazsághoz tartozik, hogy azok már szelektált, gazdagon virágzó változatok, míg a mi magoncaink lehet, hogy a legjobb indulat mellett is csak gyengén virágoznak, ha genetikailag úgy vannak éppen kódolva. Persze az se mindegy, hogy honnan szerezzük be a magot. Hallottam ismerősöket panaszkodni, hogy a készen vásárolt növények nem maradnak meg. Ezt őszintén szólva nem értem, nálam évek óta jól megvannak, és meg kell vallani, ők produkálják a legdúsabb virágzást évről-évre.


Még néhány tipp, közben pedig képek Prágából, egy sziklakerti kiállításról


Ha a növény már fonnyadt a melegtől és szárazságtól, ne essünk neki rögtön az öntözőkannával! Élőhelyén ez a faj nyáron gyakran nagy melegeknek volt (és van) kitéve, de ilyenkor soha senki nem öntözte, az évmilliók során tehát ahhoz alkalmazkodott, hogy elviselje a száraz meleget. Ha kánikulában jóindulattól vezérelve elárasztjuk vízzel, esetleg kirohad. Öntözni csak hűvösebb időben vagy árnyékban szabad, és lassan, kis adagokban juttassuk a vizet, amíg fokozatosan visszaáll a megfelelő turgornyomás a sejtekben és a levelek kisimulnak.


A dohánygyökér a kertben nem szeret nála erőteljesebb növekedésű növényekkel harcolni a helyért és a fényért, tápanyagért. Ne ültessük aggresszívan terjedő fajok közelébe, sem fák, vagy cserjék alá. Az ágakról a levélrózsára csöpögő víz gombás fertőzést idéz elő, amelyet a növény rendszerint nem él túl.

A LEVÉLRÓZSÁRA VÍZ CSÖPÖGÖTT NAGY MELEGBEN ÉS A KIALAKULT SEJTBURJÁNZÁSOK A GOMBAFERTŐZÉS MELEGÁGYAI

Télen a cserepes növényeket sem kell bevinni, maradhatnak a szabadban, csak a csapadéktól védjük. De a frissen átültetett, esetleg bimbós növényt egy erősebb tavaszi fagy károsíthatja.


A készen vásárolt fajták talajában tartós hatású műtrágya van, ezért vigyázzunk, hogy ne melegedjen nagyon föl, mert akkor a tápanyag hirtelen túl nagy mennyiségben oldódik ki, ami károsíthatja a növény gyökérzetét.


Magot vásárolhatunk interneten keresztül, például a következô oldalakon:

ALPLAINS
GARDENS NORTH – seeds for the world
Southwestern Native Seeds
Alpine seeds

És persze szerezhetünk magcsere révén a mindenféle egyesületekben.


Búcsúzóul két kép, amelyet rendszeres olvasóim láthattak már, néhány saját növényünk virágzáskor:



Nevelek még néhány más Lewisia fajt is magról, többek között a híres-hírhedt feltámadásnövényt, de ezek nem akartak még eddig virágozni. Ha végre rászánják magukat, akkor majd róluk is írok bővebben. Őket Magyarországon egyelőre nem lehet készen megvenni.

2012. február 17., péntek

A legkevésbé fotogén növényünk

ÉKSZERORCHIDEA -- LUDISIA DISCOLOR

Nem írok sokat róla, mert egyelőre én is csak ismerkedem vele. Annyit mindenesetre tudok, hogy több neve közül ez a jelenleg érvényes. Dél-nyugat Ázsiából származik, és a többféle színű és mintázatú levelek ellenére egyetlen fajú nemzetség. Dugványként kaptam, nagyrészt tôzegből álló talajban nevelem, és reménykedem, hogy jövőre több virágzatot is hoz majd.


És állítom, hogy illatos, méghozzá elég erős, édeskés illata van, azt hiszem ezt hívják mézillatnak. De virágnyílás után még nem érződött, csak néhány nappal később, és igazán csak közelről.
Nagyon szép kis téli dekoráció, és úgy tűnik, nem túlzottan kényes.



2012. február 6., hétfő

Téli álom

Eddig -12 volt a legalacsonyabb, amit mértünk itt, ma reggel. De éjszaka nem szoktuk nézegetni a hőmérôt, az igaz. És az is igaz, hogy amióta cserépben tartok növényeket az erkélyen, azóta azt hiszem nem volt még tartósan ilyen hideg. Legalábbis nem februárban, amikor a kedvenc kőtörőfüvünk már telis-tele van bimbóval!
Most legalább segít valamit a hétvégén hullott hó, mert jó száraz, levegős. Néhány apróbb cserepet bemenekítettünk tegnap este a lépcsőházba, a nagyokat pedig betakartuk, amennyire lehetett. Hhh... kezdődhet a téli álom?


A feketerigó és a vörösbegy most is inkább a tálból iszik, jobb szereti a vizet, mint a havat.

2012. február 2., csütörtök

Hengeresliliom (Veltheimia bracteata)



Különleges megjelenésű növény, amely nálunk inkább cserépben tartható, mivel nem élné túl a telet szabadföldben. Na és a virágzási ideje miatt is, hiszen tél végén, kora tavasszal virágzik, éppen olyankor, amikor a télnek eszébe szokott jutni, hogy még van egy kis ideje tombolni. A fenti kép tavaly, a virágzás kezdetén készült. A virágok színe sajnos kissé sápadt, a fényszegény hónapok nem kedveznek neki, de ezen nem tudok segíteni.

A "hengeres" név valószínűleg nem a virágzatra vonatkozik, amely kúpos, hanem az egyes virágokra. A "liliom" pedig nem igaz, mert a jácintfélék családjába tartozik. 
Íme a virágzat fejlődése:







A nemzetség latin neve August Ferdinand Graf von Veltheim (1741-1801) előtt tiszteleg, aki elsősorban ásványtani kutatásairól híres, de valószínűleg a botanikában is jeleskedett. A bracteata pedig gondolom, murvást jelent, mert a bractea a murvalevél (virágzati fellevél) latin neve. A fenti képeken jól látszanak a bimbók alatt a hosszú vékony murvalevelek. 
Ezen kívül még egy faj van ebben a nemzetségben, a Veltheimia capensis. Ezt sajnos nem tudom bemutatni, azért említem, mert neve árulkodik arról, hogy Fokföldről származik. A bracteata is onnan, Dél-Afrika keleti részén, erdők szélén, bozótokban él, nem annyira napimádó, és nem is annyira egyértelműen lombhullató, mint a capensis. Mindkét Veltheimia "alszik" nyáron, ezért viszonylag szárazon kell tartani, és ha nagyon meleg van, akkor a bracteata is lehullatja leveleit, hogy aztán ősszel hajtson újra. A mi növényünk tavaly nyáron végig zöld maradt, mialatt az előző levelei lassan leszáradtak már jöttek az újak. Ez valószínűleg azért lehetett, mert hűvösebb helyen tartottam, és –látván, hogy nem akar megválni teljesen a leveleitől – nem hagytam egészen abba az öntözést. Most így néz ki:


Ahogy a fenti képen is látható, a virágzat furcsa formát öltött, gömb alakú lett, mert a kúp csúcsán nem fejlődtek virágok:


Megvallom, nekem így jobban tetszik.
Körülbelül másfél hónappal hamarabb virágzik most, mint tavaly, talán mert amint megjelent a bimbó rögtön behoztam a hideg lépcsőházból a meleg lakásba. Ahhoz ugyanis, hogy egyáltalán virágozzon, ősszel egy kis hideghatásra van szüksége. Csak ezt a könyvek nem nagyon említik, én is attól tudom, akitől kaptam. A fagyos reggelek érkeztével be kell vinni valamilyen fagymentes, de hideg helyiségbe, amíg a bimbó meg nem jelenik. 

Már ez idő alatt is, és természetesen a virágzás idején rendszeresen kell öntözni, sőt tápoldatozni se árt. Laza, homokos talajt kedvel, egy kis jó minőségű kerti földdel, vagy készen vásárolt virágfölddel gazdagítva. Én a nyári átültetéskor fele-fele arányban kevertem. Ha rendszeresen tápoldatozzuk, akkor nem szükséges minden évben átültetni, csak ha már kinőtte a cserepet, esetleg kibújtak a gyökerek a vízelvezető nyílásokon. Ahogy a képen is látszik, jobb ha a hagyma csúcsa nincs földdel takarva. Öntözni általában alulról szoktam, mint minden hagymást, hogy a hagyma körül minél kevésbé nedvesedjen át a talaj. 

Nem kizárt, hogy a virágzat csúcsán most azért nem tudtak kifejlődni a virágok, mert túl hamar behoztam a növényt. Ha ragaszkodunk a kúpos formához, akkor talán érdemes megvárni a bal oldali képen látható állapotot, amikor már a virágzati szár is megnyúlt egy kicsit. Addigra minden virágkezdemény kifejlődik, mint ahogy tavaly nálunk is történt. Viszont nekem akkor nem tetszett, hogy mire a felső virágok kinyíltak, addigra az alsók elhervadtak. Most, hogy kevesebb virág van, bevárták egymást.



Szokás szerint nézzünk bele közelebbről a virágba. A porzószálak érdekesen görbültek, és sötétebb rózsaszínűek, mint maga a forrt leplű virág.


Hogy a bibe melyik, azt én is csak sejtem, mint ahogy a tövénél a zöldes színű magházat is.


Állítólag könnyen szaporítható magról, már csak az a kérdés, hogy mi a feltétele annak, hogy magot teremjen.

Aki még több képet szeretne látni erről a növényről, annak ajánlom figyelmébe az  egyik kedvenc oldalamat. Ott a magvetésről is lehet bővebben olvasni.

Fogalmam sincs persze, hogy szép hazánkban hol lehet hozzájutni ehhez a növényhez, de hát ma már kicsit tágabbak a lehetőségeink, mint ezelőtt 25 évvel, ha esetleg sikerült valakinek kedvet csinálni hozzá, akkor rajta! A fenti oldal szerint levéldugvánnyal is szaporítható. Idővel állítólag sarjhagymákat is nevel, ezért növénybarát körökben van esély, hogy örökbe fogadhatunk egy fiatal példányt.


2012. február 1., szerda

Adjatok inni a madaraknak!

VÖRÖSBEGY AZ ITATÓ TÁLNÁL

Az sem baj, ha el kell menni dolgozni, és közben befagy a víz. A jég is jobb, mint a semmi. Megfigyeltem, hogy a cinke eszi a jeget, szó szerint. 

SZÉNCINEGE
Nálunk most -2°C van (délben 1 óra), ennek ellenére nem csak ivás, hanem nagy lubickolás is megy, ha van miben. Többször és több helyen olvastuk már, hogy nem csak ennivalót, hanem vizet is kell adni télen a madaraknak, különösen, ha nincs hó. De hogy ez mennyire így van, azt csak azóta látom igazán, amióta két tálban is tettünk ki vizet. Hihetetlen, hogy milyen madárforgalom van, nagyobb, mint az etetőnél.

Bocsánat, minden kép üvegen keresztül készült, nem művészi természetfotók akarnak lenni, csak jobb-rosszabb illusztrációk.

MEGGYVÁGÓ

FEKETERIGÓ
Egy ablakpárkányra is ki lehet tenni egy cserépalátétet vízzel, benne egy kődarabbal, hogy legyen súlya. Meghálálják majd tavasszal ezek a kis jószágok. De nekem már a látvány is megéri.