Magvetés

Már írtam arról, hogy az idén leegyszerűsítem kissé a magvetést. 

Röviden összefoglalva: a hideghatást igénylő magok január közepén zacskóba kerültek, nedves vermikulitba, majd ki az erkélyre. Az idén nem lehet panasz, kaptak fagyot bőven, talán túl keményet is, három hétig. Azt terveztem, hogy a zacskók tartalmát majd egyenesen oda szórom, ahol a növényt a későbbiekben látni szeretném. Mindezt azért, hogy a magvetéses cserepek ne foglaljanak helyet, ami ugye nálunk mindig hiánycikk. És hogy megszabaduljak a tűzdeléssel járó frusztrációtól. Ugyanis mire akkorára nőnek a magoncok, hogy egyáltalán meg lehet őket fogni, addigra Budapesten már tombol a kánikula, eszetlenség olyankor alpesi növényt tűzdelni. 

A fagyos-influenzás hetek alatt volt időm sokat gondolkodni, és rájöttem, hogy ez a fajta "helybe vetés" sem igazán jó. Ugyanis a helybe vetéshez is hely kell. És ha mégsem csírázna ki az adott növény magja, akkor az illető hely üresen marad.

Így jutottam el egy másik megoldáshoz.

A párom nagyon szereti a Benei nápolyit. És azt nagyon jó dobozban árulják, amelyből sokat kimostam és eltettem az évek során. Két ilyen dobozt ragasztószalaggal (cellux) összeerősítve, kiváló magvető tálca készülhet belőle.

Három rekesz lenne a dobozban, de három kis műanyag lappal (amelyekre a neveket is írtam) hat részre osztottam, hatféle növény magjainak. A szokásos, megnedvesített keverékkel megtöltöttem (készen kapható tőzeg-homok + ráadásnak még egy kis sóder). Ennek a tetejére szórtam a magot. A vermikulitost a vermikulittal együtt. A fenti képen nincs vermikulit, mert ezek a hideghatást nem igénylő magok, ezeket mostanig a saját papírzacskójukban tartottam. De a tetejére ennek is szórtam vermikulitot (gátolja a gyors kiszáradást), és spriccelővel megnedvesítettem. Majd a doboz "tetejét" lezártam.

Nem zár persze légmentesen, de nem baj. 

Azokat a magokat, amelyek nem igényelnek hideget, hanem 20°C-on elvileg 2-3 hét alatt csíráznak, itt tartom a szobában, a többit kitettem megint az erkélyre. A dobozokat egymásra rakom, így minimális helyet foglal a magvetés.

Namármost, ami májusig kicsírázik, azt teáskanállal kiszedem földestől együtt, anélkül, hogy a kis szikleveles magoncokhoz nyúlnék, és átrakom oda, ahol tovább szeretném nevelni a növényt. Eleinte majd letakarom valamilyen fóliával hogy párásabb legyen a környezet, esetleg fehérrel, így a tűző naptól is megóvom. Ha túl sűrűn állnának, ritkítom. 

Ami nem csírázik ki májusig, az valószínűleg az idén már nem is fog, majd akkor eldöntöm, hogy pátyolgatom-e még egy-két évig a magvetést, vagy kidobom.

Nem áltatom magam azzal, hogy ez a módszer sikeresebb lesz, mint az eddigi cserépbe vetős-tűzdelős, de egy próbát mindenképpen megér.

Nem találtam én ezzel fel semmi újat, olvastam hasonló módszerről alpesi növényeseknél. És nem ajánlom senkinek, hogy a paradicsom palántát így nevelje. De esetleg néhány apró magvú sziklakerti növénynél ki lehet próbálni.

Be fogok számolni a fejleményekről.