Korszakalkotó születésnap

CARL VON LINNÉ (1707-1778)
A kép forrása: Wikipedia

Ma 305 éve született Carl von Linné (Carolus Linnaeus), a mai botanikai nevezéktan megalkotója, számos növény felfedezője vagy legalábbis leírója, elnevezője. A botanika atyjának szokták néha nevezni, amivel én nem értek egyet, hiszen ha valakinek atyja van, akkor anyja is kell hogy legyen... Linnének ugyan volt felesége, de őt nem sokat izgatta a botanika, férje halála után gyorsan el is adta hatalmas kutatómunkájának gyümölcseit az angoloknak, akik azóta is nagy becsben tartják, a svédeknek pedig gondolom, fájhat miatta a szívük.

Linné bátorkodott először kijelenteni, hogy a növények közötti rokonságot elsősorban szaporító szerveik hasonlósága dönti el, és javasolta, hogy a fajokat egységesen és egyszerűen két névvel lássák el: az első legyen a nemzetség neve, amely egy nagyon közeli rokonságban lévő csoportot jelöl (pl. Tilia), a második pedig a fajnév, amely megmondja, hogy a hársak közül most éppen a kislevelűről (cordata) vagy nagylevelűről (platyphyllos) van szó.

És ami érdekes: tulajdonképpen "embernevezéktan" is fűződik a Linnaeus családhoz, hiszen a botanikus apja volt Svédországban az első, aki családnevet választott ahelyett, hogy az addig szokásos módon Nils Ingemarsson (vagyis Ingemar fia Nils) néven jegyezte volna magát. A Linnaeus pedig akkoriban a hársfa latin neve volt, és a legenda szerint ez a családnév a házuk előtt növő termetes hársfának akart emléket állítani. Az ő nevezéktana viszont nem nyert olyan tetszést, mint a fiáé, mert a mai értelemben vett családnév végülis Svédországban csak 1901-ben (!) emelkedett törvényi rangra.

Élt egyébként egy generációval korábban egy John Ray nevű angol természettudós-polihisztor (1627-1705), aki állítólag már kidolgozott valamiféle hasonló növényrendszertant, csak nem tudta olyan világosan közölni írásban mint Linné, és nem utolsósorban nem is tudta magát olyan jól menedzselni (ehhez ugyanis Linné nagyszerűen értett), így aztán az ő munkája kissé a távoli múlt ködébe veszett.

Na de nem akarom itt most a születésnapi hangulatot elrontani, Linné életműve mindenképpen korszakalkotó.

Időskori találmánya volt a virágóra, amelyhez ugyan nem lenne jó a vonatok menetrendjét állítani, de a maga nemében érdekes és szép gondolat. Olyan virágokból alkotta meg, amelyeknek nyílása bizonyos napszakokhoz kötődik, így az éppen kinyílt virágok időjelzőként működnek.

Egy kis szegfűvel szeretném köszönteni a 305 éves halhatatlant, amely éppen most kezdett nyílni a "kertünkben", és amelynek elnevezése – stílusosan – éppen ettől a nagy embertől származik:

DIANTHUS PLUMARIUS L.
(hogy melyik alfaj, azt nem tudom, ezt az egyet kivételesen sajnos névtelenül vettem Róbert Roth-tól)

(Dios (isten) + anthos (virág) /görögül/ = Dianthus = isteni virág, plumarius = tollas)

A világ legöregebb cserepes növénye

Karácsony előtt vásároltam néhány könyvet (már megint!!!). Ezek közül egyik nemcsak hasznos, de igen szórakoztató olvasmány is. Talán írok majd róla bővebben a könyvekről szóló blogomban. Ez a kis, és nem is nagyon drága könyvecske néhány olyan botanikus illetve növényvadász rövid életrajzát mutatja be, akiknek mind botanikai, mind kertészeti szempontból igen sokat köszönhet – elsősorban az Egyesült Királyság, persze, na de azért mi is itt keletebbre, a kertészetileg kissé "elmaradottabb" tájakon.

Egyik ilyen vakmerő virágvadász volt Francis Masson, aki elsősorban Dél-Afrika növényvilágát kutatta éveken keresztül a XVIII. században. Ő hozta el nekünk az amarilliszt (Amaryllis belladonna), körülbelül 50 muskátli fajt, a fáklyaliliomot (Kniphofia), a régi menyasszonyok virágát, a kálát (Zantedeschia aethiopica), a szerelemvirágot (Agapanthus), lobéliákat, a papagájvirágot (Strelitzia reginae), kardvirágokat, cineráriákat, és még sok mást. Róla nevezték el a Massonia nemzetséget, amely egy szokatlan megjelenésű, de nagyon szép dél-afrikai származású növénycsoport.

ENCEPHALARTOS ALTENSTEINII
A KÉP A KEW GARDENS HONLAPJÁRÓL SZÁRMAZIK

És ez az ember küldött egy cikászfélét cserépben Angliába, amelynek neve Encephalartos altensteinii. A növény 1775-ben érkezett meg a Kew Gardens-ba. És ma is él! A könyv a világ legidősebb, a Kew Gardens oldala a világ EGYIK legidősebb cserepes növényének tartja.

Amit még a fent említett oldalon írnak róla:

az Encephalartos név görög eredetű, és azt jelenti: kenyér a fejben (vagy magyarabbul agyvelőkenyér?). Onnan ered ez a furcsa elnevezés, hogy a helyi bennszülöttek (hottentották) kiszedték a törzs belét, és két hónapra elásták, aztán parázson sült kenyeret készítettek belőle. A két hónapos föld alatti pihenő arra szolgált, hogy a bélben lévő mérgező anyagok elbomoljanak. Csak azt tudnám, hogy jöttek rá erre a trükkre!

Ahogy a képen látom, valószínűleg már elég nagy cserépre van szüksége, de a növény egészségesnek látszik. A föld feletti mérete állítólag 4,23 m. Évente körülbelül 2,5 centit nő. Egyetlenegyszer termett egy tobozt (mert a látszat ellenére fenyőféle).

Masson úr feltehetőleg nagyon örülne, ha látná.