Kedves Vendég!
Köszönöm érdeklődését, remélem tetszeni fog, amit itt talál. A szöveg saját szerzeményem, úgyszintén a képek nagy része is, kivéve néhányat, amelyeket a férjem, Zoltán Ferenc készített. Kérem, ne használja őket az engedélyünk nélkül!
Ha kérdése van, fölteheti, igyekszem legjobb tudásom szerint válaszolni, és kérem, hogy Ön is erőltesse meg magát egy köszönöm erejéig. Nem esik jól, ha azt sem tudom, megkapta-e a válaszomat.
Jó szórakozást kívánok, látogasson el ide máskor is!
Kata

JÓ TUDNI: a szövegben a bordó színű részek linkek! Más oldalakhoz, képekhez, stb. vezetnek.

2010. február 27., szombat

Tavasziasítottunk

Merthogy ôsszel szoktunk téliesíteni. Minden ládát és edényt berakunk vagy a fal mellé, vagy a földre, a korlát mellé, némelyik cserepet be is csomagoljuk újságba vagy buborékos fóliába. Csomagolni inkább azokat szoktuk, amelyeket egy kicsit a fagytól is kell védeni (mármint a gyökérzetet). A többit leginkább a téli csapadéktól kell óvni. Van, amit le is szoktam takarni. 
És ma tavasziasítottunk, vagyis visszaraktunk mindent a helyére, hogy kapjanak több fényt az ébredezôk. Nyáriasítás majd akkor lesz, ha a lépcsôházból és a pincébôl is kiviszem azokat, amelyek egyáltalán nem télállóak és ott telelnek. De az még odébb van.
Hát, ez a tél nem múlt el nyomtalanul, azt már látom. Tavaly boldog voltam, mert azt hiszem, összesen egy növény pusztult el. Most, lassan már számolni se bírom, hogy hány rohadt ki. A hó többször is belepte az egész erkélyt, méghozzá vastagon, aztán elolvadt, aztán fagyott, és megvan az eredménye.
Próbálom a pozitív oldalát nézni: lettek üres helyek, ahová majd jöhetnek újak... Hiszen van egy csomó magvetés. De azért fáj a szívem mégis. Kökörcsinek, hunyorok, hagymások, májvirágok. Egyelôre. De lesz még néhány alpesi is, az az érzésem, amit pótolni kell. Na és az ôsszel kicsírázott magoncok is nagyon rossz állapotban vannak. Nem is folytatom. Nem tudok mást, mint várni, aztán majd kiderül, hogy mi maradt, és minek csak a helye maradt.

2010. február 22., hétfő

"Olvad a hó, tavasz akar lenni."

"Olvad a hó, tavasz akar lenni.
Mit tudom én, mi szeretnék lenni!
Pehely vagyok, olvadok a hóval,
mely elfoly mint könny, elszáll mint sóhaj.
Mire a madarak visszatérnek,
szikkad a föld, hire sincs a télnek..."
(Babits Mihály: Ősz és tavasz között)


És lám lám, a múltkori kerti hóbuckákból edények lettek:

Persze még nagyon rondák így... De remélhetôleg idôvel rendbejönnek.
Mostantól már rendszeresen öntözök, fôleg az "alpesi" edényeket, és azokat a hagymásokat, amelyeken látom a fejlôdést a föld felett. Nem sok napsütéssel kényeztet ez a február.

Néhány mai kép:

Cyclamen purpurascens - teljesen rendbejött minden növény ebben a cserépben, pedig két hete még nagyon csúnyán néztek ki a levelek a fagytól.

Calluna 'White Lawn' - neki is teljesen átfagyott a talaja, de a növény egyelôre ugyanolyan szép, mint ôsszel.

Primula marginata - minden télen így felkopaszodik, de aztán alulról hoz egy csomó új hajtást. Csak éppen még sosem virágzott...

Igen, ott hátul az egy összegyûrt újság, amivel a ciklámen levelek be voltak takarva, és nem vettem észre, hogy beólálkodott a fotóra.
És végül, de nem utolsó sorban:

2010. február 16., kedd

Újabb jele a tavasznak

Tavaly ôsszel kaptam egy kedves SRGC tagtól cserébe (Ranunculus glacialis magokért) 8 darab Iris 'Katharine Hodgkin' hagymát. Ezek nem holland hagymák, hanem a Wisley Gardens-bôl származnak. Hármat elajándékoztam, ötöt elültettem egy agyagcserépbe. Január elején teljesen át volt fagyva a talajuk, azt is hittem, nem élik túl, mert nálunk nem egészen biztos a télállósága ennek a fajtának. Minden esetre behoztam a cserepet a többé-kevésbé bevált üvegházunkba (= fûtetlen lépcsôház). És most látom, hogy megjelent 4 kis dárdácska. Remélem, elôbb-utóbb az ötödik is elôbújik, mert november közepén még megvolt az összes:

Persze ezt a képet úgy csináltam akkor, hogy a földnek a felét leszedtem róluk, mert borzasztó kíváncsi voltam. :-)
Így hát most ôk is kaptak egy alapos öntözést.

2010. február 15., hétfő

Öntözés

Lesz, ami lesz, ma megöntöztem majdnem mindent az erkélyen, és levettem az árnyékolót (rashell háló) a miniatûr sziklakertekrôl, hadd süsse a nap, ha akarja. Csontszáraz volt minden talaj. Csak  a Lewisiáknak és a pozsgásoknak nem adtam vizet. Már napok óta nem fagy, és egyelôre nem is ijesztgetnek nappali fagyokkal, már amennyire hinni lehet "ezeknek".
A májvirágos ládában semmi nem mutat semmi életjelet, pedig  másik edényben lévô májvirágot (Hepatica nobilis) már mutattam a múltkor a bimbójával. Erre majd még néhány hét múlva visszatérek és leírom, hogy mi a helyzet.

2010. február 11., csütörtök

Megint havazott!

Errôl most nincs kép. Ugyanis azt terveztem, hogy növényeket fogok mutogatni, nem havat. Az éjjel megint hullt egy rakás, és most is folytatja. Most már inkább havas esô, vizes és nehéz.

Fekete hunyort (HELLEBORUS NIGER) nem könnyû cserépben nevelni hosszabb távon. Tavaly a fagymentes lépcsôházban rothadni kezdett, de sikerült feltámasztani. Most viszont kint hagytam az erkélyen és nem élte túl ezt a telet. Úgy tûnik, hogy ha átfagy a talaja azt nem bírja úgy, mint pl. az erdei ciklámen (Cyclamen purpurascens). Teljesen szétfolytak a húsos gyökerei, miután kiolvadt. Ha viszont fagymentes helyen telelteti az ember, akkor NAGYON kell vigyázni az öntözéssel. Én ugyan csak minimáls vizet adtam neki a lépcsôházban, de úgy tûnik, még ez is sok volt. A fekete hunyor egyébként is nagyon érzékeny mindenféle gombafertôzésre, állítólag a magvetése is ezért nehezebb, mint az "átlagos" hunyoroké.

2010. február 10., szerda

Keressünk tavaszt!

Lehet már találni, csak nagyon kell keresni. Most +3 fok van kint, és persze még mindig nagy hó. Állítólag még fog is hullni.

Addigis:
Hepatica nobilis
És közelebbrôl:
Ki kell irtanom mellôle a Campanula raddeana mindent elborító hajtásait!

Dianthus glacialis
talán van még benne élet...
Ha már nem lesz ennyire hideg, megpróbálom leszedni róla az elhalt leveleket.

Leontopodium nivale
hát, ô már biztos nem fog többet kihajtani :-(  Túl sok esôt kapott ôsszel.
Saxifraga 'Leonardo da Vinci'

És végül egy hóvirág - nem tudom melyik, ebben az edényben van Galanthus nivalis és Galanthus elwesii is.
Nem sikerült róla igazán éles képet csinálni, pedig már majd ráfagyott a kezem a gépre, de túl kevés volt a fény, és vakuzni nem szeretek ezzel a géppel ilyen közelrôl.


2010. február 9., kedd

Február elején

Kezdjük mégis a decemberrel:




















Az erkélyünk elôtti társasházi kertben is van néhány edény:  
 
Január elején elolvadt a hó, aztán megint hullt, és azóta is fehér minden.


















Január 14-én kaptam meg az SRGC-tôl a magokat, és 17-én már el is vetettem. A következô fajokat kaptam:
  1. Androsace cylindrica
  2. Androsace vandellii
  3. Campanula alpestris (Tavaly is kaptam és vetettem, de nem az lett belôle. Az idén újra megpróbálom.)
  4. Cyclamen mirabile
  5. Cyclamen mirabile 'Tilebarn Nicholas'
  6. Dianthus glacialis
  7. Dianthus glacialis gelidus
  8. Dianthus myrtinervius
  9. Dionysia involucrata
  10. Edraianthus pumilio
  11. Primula farinosa
  12. Primula hirsuta (ex Pyrenees)
  13. Pritzelago alpina
  14. Saxifraga oppositifolia
  15. Soldanella carpatica
  16. Soldanella pusilla
Nem küldtek: Saxifraga caesia-t és Androsace alpina-t.

Az erkélyen "egyesek" már készülôdnek a tavaszra:

A Saxifraga x elisabethae csoportba tartozó hibridek egyik tagja


















 Draba imbricata