Tavasziasítottunk

Merthogy ôsszel szoktunk téliesíteni. Minden ládát és edényt berakunk vagy a fal mellé, vagy a földre, a korlát mellé, némelyik cserepet be is csomagoljuk újságba vagy buborékos fóliába. Csomagolni inkább azokat szoktuk, amelyeket egy kicsit a fagytól is kell védeni (mármint a gyökérzetet). A többit leginkább a téli csapadéktól kell óvni. Van, amit le is szoktam takarni. 

És ma tavasziasítottunk, vagyis visszaraktunk mindent a helyére, hogy kapjanak több fényt az ébredezôk. Nyáriasítás majd akkor lesz, ha a lépcsôházból és a pincébôl is kiviszem azokat, amelyek egyáltalán nem télállóak és ott telelnek. De az még odébb van.

Hát, ez a tél nem múlt el nyomtalanul, azt már látom. Tavaly boldog voltam, mert azt hiszem, összesen egy növény pusztult el. Most, lassan már számolni se bírom, hogy hány rohadt ki. A hó többször is belepte az egész erkélyt, méghozzá vastagon, aztán elolvadt, aztán fagyott, és megvan az eredménye.

Próbálom a pozitív oldalát nézni: lettek üres helyek, ahová majd jöhetnek újak... Hiszen van egy csomó magvetés. De azért fáj a szívem mégis. Kökörcsinek, hunyorok, hagymások, májvirágok. Egyelôre. De lesz még néhány alpesi is, az az érzésem, amit pótolni kell. Na és az ôsszel kicsírázott magoncok is nagyon rossz állapotban vannak. Nem is folytatom. Nem tudok mást, mint várni, aztán majd kiderül, hogy mi maradt, és minek csak a helye maradt.