Kedves Vendég!
Köszönöm érdeklődését, remélem tetszeni fog, amit itt talál. A szöveg saját szerzeményem, úgyszintén a képek nagy része is, kivéve néhányat, amelyeket a férjem, Zoltán Ferenc készített. Kérem, ne használja őket az engedélyünk nélkül!

2012. november 22., csütörtök

Novemberi örömök

Eljött az orchideák ideje. Mármint a trópusiaké. Bár kint még egyáltalán nincs tél, és továbbra is virít a kankalin és az egyik ciklámen – nevezetesen a C. cilicium –, azért mégiscsak november van. Sikerült már annyi virágzóképes szobanövényt összegyűjteni illetve felnevelni, hogy remélhetőleg egész télen lesz virág a lakásban. 

SZOBAKERT

Három pillekosbor (Phalaenopsis) növeszti az új virágszárakat. Az egyik betegen került hozzánk néhány éve, de sikeresen felépült, most fogom látni először, hogy milyen is a virága.
Az ékszerorchideák (Ludisia – a fenti képen elöl baloldalt) is tele vannak bimbóval. Azt hittem, csak tavasszal virágoznak, mert ez áll a könyvekben, de úgy látszik, ők sem könyvmolyok, mint ahogy a legtöbb növény nem az. Az elmúlt hétvégén az orchidea kiállításon szintén bimbós állapotban láttam néhányat, akkor kezdtem el mustrálgatni saját növényeinket, és kiderült, hogy bizony-bizony, bimbók bújnak meg a levelek között.
Addigis, amíg a pillék kibontják "szárnyaikat" a Ludisiák pedig az apró fehér illatos füzéreiket, az ősz folyamán beszereztem még néhány virágzó növényt.

Egy barkácsáruház kertészeti osztályán találtam ezt a Zygopetalum hibridet:

ZYGOPETALUM HIBRID

Sajnos nem olyan tartós a virága, mint a pillekosboré, nálunk egy hónapig virított. Viszont igen finom illata van. Második helyre került az erdei ciklámen után az illat-dobogón.

ZYGOPETALUM VIRÁG KÖZELRŐL
A rossz hír, hogy ő sem ismeri a szakirodalmat, nem tudja, hogy ha egy hónapig nyílik, akkor egy hónapig illatoznia is kéne. Csak a virágzás első két hetében volt érdemes szagolgatni, és csak nappal. Amint besötétedett, már semmit nem lehetett érezni belőle.

Ugyanott vettem a Dendrobium Thai Black nevű bordó szépséget. Persze, hogy egyiküknek sem volt neve, a címkén csak annyi állt, hogy "Orchidea mix". Azt hiszem, említettem már, de még fogom néhányszor, hogy utálom a hipermarketeket.

DENDROBIUM THAI BLACK
Olyan ez a növény, mint egy díva a karcsú fényes leveleivel és a valószínűtlenül sötétbordó bársonyos virágaival. Megérdemelne egy jobb képet, majd még próbálkozom. Nem "normális" latin fajneve van, hanem nagy kezdőbetűs fantázianév: Thai Black, ami azt jelenti, hogy nem a természet alkotta. Ennek ellenére gyönyörű.


És még most is teljes pompában van, másfél hónappal az érkezése után. Szeretem benne azt is, hogy nem dobálta le a bimbóit, mint a fenti társa, egytől egyig szépen kinyíltak. A karót végül kiszedtem mellőle. Az orchideák szárai általában elég erősek ahhoz, hogy megtartsák a virágokat, inkább azért kell karózni, hogy az edény fel ne boruljon. De ha ezt meg tudom másképp oldani, akkor elveszem a merevítőt, hadd hajladozzon a virágzat ahogy akar, így sokkal természetesebb.
A Dendrobiumok télen (is) nagyon sok fényt igényelnek. Egy déli tájolású ablakpárkányon tartom őket. Nyáron persze itt túl sok lenne a napsütés, de télen túlságosan is kevés. Az orchideákról szóló felületes cikkekben az áll, hogy ne tegyük déli ablakpárkányra, mert ott túl sok a tűző nap és túl meleg van. De ez csak késő tavasztól kora őszig igaz. Október és április között nálam egyáltalán nem égnek meg a leveleik a déli ablakban még az árnyéktűrő nemzetségeknek sem (Phalaenopsis, Ludisia).


A fenti képen még látszik egy vénuszpapucs a Dendrobium mellett, fölötte a kosár egyik lakója a tavasszal már mutatott zöld virágú Dendrobium, most virág nélkül, a kosár másik lakója pedig egy mini Phalaenopsis rózsaszín virágokkal. És a baloldalon, a már elnyílt Zygopetalum levelei alatt megbújik egy másik vénuszpapucs bimbója.
A két papucsot és a mini pillét az orchidea kiállításon vettem. Különösen a már kinyílt, két virágú vénuszpapucsnak örülök nagyon, gyönyörű növény.

PAPHIOPEDILUM SPICERIANUM
Reneszánsz női ruhákra emlékeztet ez a virág.
A Paphiopedilumok Kelet-Ázsiában honosak. Azt tanultam, hogy a márványozott levelűek inkább árnyéktűrők és melegigényesek, a sima zöld levelűek pedig fényigényesebbek és mérsékeltháziak. Ezért elhatároztam, hogy mindig márványozott levelűt fogok venni. Nos, ezt már most megszegtem, a képen látható növénynek nem tudtam ellenállni, pedig sima zöld levelű.

Vettem aztán még a kiállításon két miniatűr növényt. Pontosabban, az egyik most még miniatűr, két "bulbás" (utálom ezt a szót, magyarul álgumós), de remélhetőleg egyszer majd ekkorára fog nőni:

COELOGYNE FIMBRIATA
A fimbriata azt jelenti, rojtos, merthogy az ajak széle szép rojtos, ami az alábbi képen sem igazán látszik:

COELOGYNE FIMBRIATA KÖZELEBBRŐL
Állítólag illatos is, de könyvet ő sem olvas sajnos. Sőt, a saját növényünk virága már el is nyílt.

Aki igazán miniatűr, és az is marad:

LEPTOTES UNICOLOR
A kép alapján nehéz elképzelni, hogy ez egy 1 centis virágocska. Maga a növény kissebb, mint egy gyufásdoboz, bár ennél azért egy kicsit nagyobbra fog nőni remélhetőleg. Egy gyufásdoboz méretű parafa kéregdarabra van felkötözve, amelyen szemlátomást jól érzi magát. Hűvöset és sok nedvességet igényel, ezért a hálószobánk hűvös, de viszonylag világos, szintén déli ablakában tartom felakasztva és naponta spriccelem. Kinéztem már néhány hete magamnak ezt a növényt egy könyvből, de tulajdonképpen a rózsaszín változatát szerettem volna. A kiállításon volt egy gyönyörű példány, de azt nem lehetett megvásárolni:

LEPTOTES UNICOLOR
Sebaj, a fehér is nagyon kedves, és remélem, ilyen sok virág lesz rajta egyszer.

Aki nem volt a Vajdahunyad várában az orchidea kiállításon, az még nézegethet róla képeket. Az alábbi kép az enyém, de a mögötte lévő album sajnos nem, azok Tomecz Istvánné szép képei, érdemes belenézni:





Nincsenek megjegyzések: