Hetedhét havon túl...

Osztrák sajtóhír március 15-én (http://noe.orf.at):
Der Winter hat Ungarn in fester Hand. Noch immer sind 80 Dörfer nicht erreichbar, 150 Straßen nicht passierbar. Auf der Autobahn M1 sitzen hunderte Menschen fest. Das niederösterreichische Rote Kreuz und die Asfinag helfen in der Krisenregion.
Azért tetszik, mert egy jó szójáték van az első mondatban: a tél erős (biztos, szoros) kézben (fester Hand) tartja Magyarországot. De ugyanakkor a Fest főnévként ünnepet jelent.

Mi itt a Hegyvidéken megúsztuk azzal, hogy az ablakból sajnáltuk a szegény növényeket és madarakat. A párom millió teendője mellett arra is szakított időt, hogy törjön némi (nem is kevés) diót, finom, friss tavalyi diót, amellyel csordultig töltötte mind a két madáretetőt, hogy madaraink átvészeljék ezt a néhány napot. Leghálásabb a vörösbegy volt, őt láttuk legtöbbször.

És a növényeink? Eleinte azt hittem, néhánynak vége. De nem így történt. Csodálatos növényeink vannak, minden elismerésem az övék.

A legnagyobb sérülést szegény hercegünk szenvedte.

SAXIFRAGA 'GROSSER PRINZ'

A hó keményre fagyott a gyönyörűen kinyílt virágokon, és letörte őket. Amelyik nem törött le, az is meglehetősen kókadt most, amikor végre kiszabadult a nem jókor jött takaró alól.

A mediterrán ciklámenek az első két napot az ablak mellett, buborékos fólia alatt töltötték:

Aztán, amikor a levelek színe megváltozott, mégis úgy döntöttem, hogy bemenekítem őket a lépcsőházba. Tartós fagy esetén ugyanis a ciklámen levelek a fonákjuk felé begörbülnek, és az ezüstös mintázat eltűnik róluk, sima, matt sötétzöldekké válnak. Ha ismét melegebbre fordul az idő, visszanyerik eredeti alakjukat és színüket. De ha túl sokáig tart a fagy esetleg már nem tudnak regenerálódni. Az erdei ciklámeneknek csupán vihar volt a biliben ez a "sarkvidéki hideghullám", de a mediterrán fajokat mégsem mertem ennyire próbára tenni. Becsületükre legyen mondva, két napon és egy éjszakán át helytálltak, utána a lépcsőházban gyönyörűek lettek újra.

Ami nagyobb bajt okozhatott volna (de úgy tűnik, nem okozott), az volt, hogy egyes kisebb edényekben két nap alatt keményre fagyott a talaj. Csodálkoztam, miért olyan kókadtak harmadik nap még mindig a májvirágok, amikor a hó már régen elment róluk (a fal melletti részeken viszonylag hamar elolvadt). Kiderült, hogy kőkemény a föld, nem jutnak vízhez. Így aztán ők is költöztek befele. Úgy tűnik, "meghálálták".

A fekete hunyor levelei még tegnap is olyan ájultan hevertek a cserép szélén, hogy azt hittem, szétfagyott a gyökér, búcsúzhatom tőle. Ugyanígy a bimbóval teli turkesztáni tulipán szárai és levelei. És láss csodát, ma reggelre mindkettő magához tért. Legalábbis nagyjából.

Nem tudom, mondtam-e már, hogy nagyszerű növényeink vannak.