2012 novemberében, az orchidea kiállításon vettem ezt a papucsorchideát (akkor mutattam is egy bejegyzésben). Hibrid növény, saját neve sincs neki, nemes egyszerűséggel "mindössze" Paphiopedilum Senne Moor x callosum. Vagyis a Senne Moor fajta és a P. callosum faj keresztezéséből született.
Nevelésénél a
P. callosum igényeit vettem figyelembe, mivel csak erről sikerült információt szerezni.
Ez a faj Kelet-Ázsiában (Thaiföld, Kambodzsa, Malajzia) él, 300-1300 m magasságban, melegigényes és mészkerülő (ami egyébként az ázsiai papucsorchideáknál viszonylag ritka).
A "nagyok" szerint a papucsorchideákat szigorúan minden évben át kell ültetni, különben nem fejlődnek megfelelően. Ennek februárban lenne az ideje. Hát most nem lesz, mert éppen most virágzik. Majd talán utána. Tudni kell, hogy a papucsorchideák talajlakók, de általában az erdők alján, mohában, nyers humuszban tenyésznek, esetleg sziklák, kövek között. Gyökérzetük igen törékeny, kevés vaskos gyökérből áll, úgyhogy minden az átültető ellen van, mert ha a gyökerek sérülnek, márpedig könnyen sérülnek, az nem válik a növény javára. Tavaly szót fogadtam, februárban vettem egy-két mély lélegzetet, és átültettem. Így nézett ki csupaszon szegény:

Egyszer aztán, a nyár folyamán felborítottam véletlenül a cserepet, minden kihullt belőle. Ez arra volt jó, hogy láthattam, hogy az a középső gyökér már nincs meg. Vagy kirohadt, vagy annyira megsérült az átültetéskor, hogy teljesen elhalt. Ennek ellenére a növény fejlődött, ha nem is túl nagy lendülettel. Virágzás után a papucsorchideák hoznak egy vagy több új hajtást (vagy levélrózsának is nevezhetjük), és legközelebb már ezen fog fejlődni az újabb virág. A fenti képen a növény tövénél baloldalt látszik a fiatal hajtás.
Azt vettem észre, hogy négy levélnek kell többé-kevésbé kifejlődni egy levélrózsán, utána jön a virág. Amíg nincs négy levél, nem virág fog következni, ha viszont már van négy levél, akkor az előbukkanó kis hegyes valami nagy valószínűséggel virág lesz.
Ezt a szép bordó papucsomat nyáron ugyanúgy kint tartom, mint a többi orchideát. Ha elég laza a közeg (fenyőkéreg, sphagnum moha és némi kőzúzalék keveréke), akkor a nyár folyamán lehet két-három naponta bőségesen öntözni és hetente tápoldatozni. A nappalok rövidülésével már csak hetente egyszer öntöztem. Egyszer aztán, valamikor november második felében megjelent a bimbó. És egészen mostanáig fejlődött, úgy, hogy még pótfényt is kap, amióta a sötét évszak beköszöntött!!! Bár érdekes nézni, ahogy fejlődik, na de két és fél hónap mégiscsak próbára teszi még az én türelmemet is. A virág olyan másfél-két hónapig szokott tartani a papucsokon.
Bár utálok karózni, sajnos most sem úsztam meg, mert különben a szár nem bírja tartani a virágot és nagyon lehajlik.
A papucsorchideáknak állítólag szüksége van egy kis hideghatásra a virágzáshoz, ezért ősszel kint hagytam őket, amíg az éjszakai hőmérséklet 10 fok alá nem csökkent.
A foltos levelű papucsok melegigényesebbek és árnyéktűrőbbek, a sima zöld levelűek fényigényesebbek és jobban kedvelik a hűvösebb klímát – mondja a szakirodalom. De a növények nem mindig olvasnak könyveket, vagy legalábbis nem mindegyik. Ezt majd még később, a többi papucsom virágzása idején részletezem. Két másik bimbós most.