- kérdezte szembeszomszéd múlt vasárnap már úgy estefelé, miután kénytelen volt egész hétvégén nézni szegény, hogy a kertben dolgozunk reggeltől estig. Tény, hogy nagyon elfáradtam, akkor is, ezen a hétvégén is, pedig nem is én csináltam a nehezebb munkát. Azt a párom egyedül, egy derékkal, két kézzel-két lábbal, meg egy talicskával és sok örömmel:
Aki nem jött rá: ez egy kerti kiülőhely lesz. És hogy megmutathassam az erkélyen nyíló pompázatos kőtörőfüveket, ezért megmutatom azt a képet is, amikor még csak a kerete készült el a "kerti terasznak". A képen baloldalt hátul:
A gyeprács pedig azért gyeprács, mert ezt találta ki a baloldali lakásszomszéd (jobboldalt szerencsére már csak a kert van) a saját lakása elé, hiszen ez volt a legolcsóbb és legegyszerűbb megoldás. Így aztán, bár szerintünk nem is a legegyszerűbb és nem is a legszebb, mi is ezzel folytattuk, amikor a mi lejárónk elkészült, és ebből lett a járda is oda hátra. Természetesen egyszer majd gyep is nő benne, remélhetőleg.
Sajnos egyelőre nem olyan lila és illatos gyep, mint ami a kert többi részén van (a képek nagyíthatók!!!):
A jócskán elhanyagolt régi "gyep", ha volt egyáltalán valaha, teljesen bemohásodott, és már évek óta nagyon kedveli az ibolya, a százszorszép, és újabban a kis szártalan kankalin is. Igaz, nem minden tavasz ilyen ibolyagazdag, de azért van jócskán minden évben. Idén különösen sok a virág, és enyhe illat libeg a levegőben, amikor kicsit langyosabb az idő. Pedig járunk rajta rendesen tél vége óta, tapossuk szegényt, de úgy tűnik, nem bánja annyira.
A sziklakertbe tavaly ültetett növények szépen ébredeznek:
FEHÉR, "NAGYON KORAI" NÁRCISZ |
A MAI ESŐ UTÁN CSETRES KIS KÖKÖRCSIN, AZ EGYETLEN, AMIT SIKERÜLT MAGRÓL FÖLNEVELNEM, |
DARAVIRÁG ÉS EGY MINIATŰR BOTANIKAI TULIPÁN (TULIPA NEUSTRUEVAE)– ANNYIRA NINCS MELEG, HOGY KEDVE LENNE KINYÍLNI |
Még néhány sziklalakó, de már az erkélyről. Ezek ugyanis nem nagyon szeretik a fejükre hulló esőt.
EGY CSEH KERTÉSZETBEN VÁSÁROLT MÉSZTUFA DARABBAN JÓL ÉRZI MAGÁT A SZLOVÁKIÁBAN VÁSÁROLT KÖTÖRŐFŰ (SAX. FEDERICI-AUGUSTII SSP. GRISEBACHII) |
A kertbe az utóbbi két hétben kb. 150 darab növényt ültettünk ki. Itt van 5 darab belőle:
A többit most nem mutatom meg, mert nagyrészt olyan, hogy a föld fölött még semmi nincs tulajdonképpen, csak tudni vélem, hogy mi lesz belőle, és így elképzelem a majdani látványt. Nem könnyű így ültetni, bár technikailag sokkal könnyebb, mint ha terebélyes lombokkal kéne birkózni.
Nagy részét termesztőtől vettük, hogy anyagilag tönkre ne menjünk bele.
Búcsúzóul még néhány pillanat:
8 megjegyzés:
Csodavilág!
Köszönöm szépen.
Mesés, épp az jutott eszembe, ez egy vagyon lehet 150 növényt megvenni, de a termesztői ár azért elfogadható(bb).
Az ibolyaszőnyeg nagyon hangulatos, micsoda illat lehet nálatok! :-) Pár év múlva minden megnő, a virágok meghálálják és már nem is emlékeztek rá, hogy mennyit güriztetek... Gratlulálok a kertetekhez!
Írhatok én mást?
Szólásszabadság van. :) Azért moderálom a megjegyzéseket, mert rengeteg spam jött azelőtt.
Kata, csodaszép minden. A "tálalás"-t meg nagyon irigylem, bár azt hiszem erre születni kell. (Gondolok itt a fotózásra, de a finom ízléssel elrendezett növények is annyira "Katásak")
Köszönöm Petra, nagyon aranyos vagy. Az évek mutatják majd meg, hogy jól működik-is-e ez az egész (na, ezt jól megmondtam :))
Köszönöm szépen. Épp most írta nekem valaki levélben, hogy idén nagy ibolyás év van. Ő sokat kirándul, nyilván onnan tudja.
Megjegyzés küldése