Kedves Vendég!
Köszönöm érdeklődését, remélem tetszeni fog, amit itt talál. A szöveg saját szerzeményem, úgyszintén a képek nagy része is, kivéve néhányat, amelyeket a férjem, Zoltán Ferenc készített. Kérem, ne használja őket az engedélyünk nélkül!

2015. október 13., kedd

Hidegben, szépet keresve

Arról ismerszik meg a hitelesített kertész, hogy ha legalább időnként – de rendszeresen – nem túrja a földet, akkor elkezdenek nőni az ujjai. És csak nőnek, nőnek, amíg végül egészen összegabalyodnak. Ezt bizony jobb elkerülni, ezért van, hogy nem bírunk magunkkal ilyen cudar hidegben sem. Aki nem hiszi, járjon utána.
Tegnap elástam néhány tulipánhagymát tavaszra, levágtam néhány csúnya hajtást a komposztra, néhány szépet meg a vázába, már ez is segített valamit. Ma is kimentem. Gondoltam, ideje átültetni ezt-azt, amiről idén kiderült, hogy nem jó helyen van. De olyan hideg volt, hogy egészen elbizonytalanodtam, mert első perctől komolyan fázott a kezem. Azt hiszem, a 7-8 fok október közepén, dél körül, nem egészen átlagos.
Egyszer csak azt vettem észre, hogy ásó helyett a fényképezőgépre fagy rá a kezem.



Gyakori tünet ősszel, hogy szomorú látvány a kert. Én ezért szeretem a füveket, mert így mégsem annyira lehangoló. 
Az is jellemző, hogy akkor lehet igazán szép pillanatokat elcsípni, ha az ember nagyon közel megy, és a fényképezőgép lencséjén keresztül néz. Ezt nagyon tudom ajánlani. Mindjárt jobb kedvünk lesz tőle még ilyen szomorú időben is, mert ilyenkor egészen élénkek a színek a szürke felhős ég alatt.









Nem tudom, hogy ez a könyv szerint augusztustól virágzó sisakvirág fajta (Aconitum carmichaelii 'Arendsii') más magyar kertekben mikor virágzik, nálunk minden estre csak most kezdte, október elején. Úgyhogy az alsóbb bimbók már valószínűleg nem is fognak tudni kinyílni, hacsak a tél nem késik nagyon:



Több szempontból sem váltak be nekem a sisakvirágok, pedig szép álmokat kergettem még tavasszal. Az A. napellus egyáltalán nem virágzott, cserébe nyár közepén teljesen elsárgult. Ez a carmichaelii pedig nagyon csúnyán felkopaszodott, és már hónapok óta fejlődnek a bimbók, most kezdtek csak kinyílni. Mivel kissé távol ültettem a töveket (50-60 cm), hogy legyen helyük terjeszkedni, és ne árnyékolják egymást, most aztán olyan távol vannak, hogy walkie-talkie-val tudnának csak értekezni, ha lenne nekik, egy fotóra meg semmiképpen nem férnek fel. Sőt, mintha mély utálattal igyekeznének még távolabb dőlni egyik a másiktól.

Az őszi krókusz parádé az idén is elmarad, azt hiszem, mert valami most is megeszi a sziklakertben lévő néhány virágot.
Némelyiknek elrágja a szárát a tövénél, de nem bántja a virágot. Ez esetben gilisztára gyanakszom, és ebben egy szakember is megerősített. Egyébként tele van a sziklakert gilisztával, ennek örülnöm kéne, de mindenhol ott vannak a kitúrt, nem éppen dekoratív fekete füldkupacaik:



Van aztán olyan krókusz is, amelyiknél maga a bimbó van elcsúfítva kóstolás okán, mielőtt még kinyílhatna:



Na és persze a 8 fok amúgy sem elegendő ahhoz, hogy kitárják szirmaikat.



Meglepetésemre szépen színeződik a Spring Pink liliom levele:



Ha az éjszakai hidegekhez egy kis nappali napsütés tudna társulni, akkor minden lomb sokkal szebb lenne. Az árnyliliomoknak most erre igen nagy szükségük lenne, különben csúnya halála lesz a leveleiknek.

De mivel ezt nem rendelhetem meg, tovább kerestem a szépet a hideg kertben, és még találtam.

GERANIUM 'ANNE THOMSON'


Idén tavasszal felfedeztem magamnak egy szép kis kőtörőfűt, ami nem sziklakertbe való, talajtakarónak szeretném használni az ágyás szélén. Szépen terjed, és igen dekoratívak a levelei.

SAXIFRAGA STOLONIFERA (INDÁS KŐTÖRŐFŰ)


Az őszi ciklámenek is kihozták már gyönyörű leveleiket:



Ez azt jelenti, hogy lassanként befejeződik a virágzás, bár ez még nem holnap lesz, ahogy a képen is látszik:



A késő őszben az a jó, hogy minél későbbi az ősz, annál inkább üzen a tavasz. Kérdés: Hol a tavasz üzenete az alábbi képeken?







A következőn talán már egyértelműbb:



A fenti három képen pedig, mindháromnak a közepe táján, a kereklevelű ciklámen szép levelei látszanak. 
Ha valakinek nem egyértelmű, megmutatom közelebbről:




Persze, ebben van egy kis csalás, hiszen ő mindig kihozza ősszel a leveleit. De mert tavasszal virágzik, ezért valahogy mégiscsak a tavaszt látom a nem is annyira kerek, inkább szív alakú levelekben integetni. Ugyanilyen hideg lesz akkor is, amikor majd ő virágzik, de az már egy másféle hideg. :)



7 megjegyzés:

Aranyalma írta...

Tudom ajánlani a kertészkesztyűt:)))))

Gyönyörű képek!

Nálunk az éjszaka fagyott!!! Nagyon beparáztam, mert még a munkám felét nem végeztem el:(( szombaton én is gyorsan befutottam, mert széttúrtam egy görönygyöt és majdnem hozzáfagyott a kezem...egyből emlillant a kertészkedvem, azóta csak kesztyűben.

Józsa Kata írta...

Köszönöm, tudtam, hogy számíthatok a hozzám hasonlókra :)
Én azért remélem, hogy lesz még idén egy kis szép időnk is, amikor a restanciáinkat pótolhatjuk. Kívánom mindannyiunknak.

Holdgyöngy írta...

Engem az eső zavart be délelőtt. Jó volt olvasni a beszámolód.Ezek a kártevők, nálunk a kutya, ill. a vakond túr, ő befejezi.

balu28 írta...

Nagyon jó képek születtek ismét!

Én a múlt hetet a cserepes növények bemenekítésével töltöttem (csekély 200+ cserép), eső ide vagy oda, pedig azt hittem kihúzzuk a hónap végéig.

balu28 írta...

Még egy kérdés: honnan szerzed be ezeket a különleges évelőket? Mert a kertészetek nem nagyon szeretnek ilyeneket árulni, gondolom azért, mert csak virágzáskor eladhatók, egyébként meg csak a helyet foglalják. Amelyik kertészet kezdeti fellángolásként foglalkozott is évelőkkel, egyre inkább feladja, és az örökzöldekkel, meg tavasszal az egynyáriakkal foglalkoznak (ja, fűféléket sem nagyon találni).

Józsa Kata írta...

Mi az összes fűfélét a New Garden-ben vettük, egy részét még tavaly, egy részét idén. Ott sokféle volt.
Idén tavasszal voltunk autóval Hollandiában, onnan hoztunk néhány ládányi évelőt, bár később láttam, hogy néhányat itt is megvehettem volna. Az ára mondjuk ott sem volt sokkal több (!!!), hatalmas a választék és mindenen jeltábla van névvel, gondozási útmutatóval. Csak hát messze van. Csak akkor éri meg, ha az ember amúgyis megy, mint mi most. Onnan hoztam nagyon jó gólyaorrokat és a nemrég mutatott poloskavészt és még egy-két olyat, ami tényleg nincs nálunk egyelőre, viszont hivatalosan teljesen télálló kéne hogy legyen itt is.
Ezen kívül a Csapody Vera Növénybarát Körben igen sok jó dolgot lehet szerezni csereberék révén is, de sokan egyszerűen csak adják, amiből nekik több van, nagyon jó emberek vannak ott.
Egyébként én idén is nagyon sok évelőt láttam a New Garden-ben is, az Oázis-nál is, és a budai Safru-nál is. Ezeknél szoktunk néha vásárolni.
Van aztán néhány termesztő ismerősöm, de azokkal nem egyszerű, mert nem szeretnek kis tételekben eladni.
De most már megpróbálok talán átállni a házi szaporításra, mert különben ingem-gatyám rámegy a növényvásárlásra :)

balu28 írta...

Köszönöm a választ!

Tavaly "beszabadultam" a Beretvás kertészetbe (nagyker, de egy évben egyszer fogadják az "egyszerű embert" is :)), sokféle évelőt kiírogattam itthon a honlapjukról, aztán kb. az egyharmadát sem találtam meg, névkiírás semmi, a dolgozók elfoglaltak voltak, és a kisker napra való tekintettel jól meg is nyomták a ceruzát.

NG-t lehet hogy útba ejtem majd anyukámhoz menet. Most nagyon rá vagyok kattanva a füvekre. :)