Nem is titkolom, hogy ismét szeretnék kedvet csinálni egy növényhez. Igaz, én is most próbálom ki először, úgyhogy amit itt írni fogok, az nem saját tapasztalat, hanem a másoké, és nem magyarországi forrásból. De tavasszal nálunk is lehet kapni, mert állítólag ez az egyik legkönnyebben tartható kankalin faj.
Aki figyelt, láthatott már két képet az előző bejegyzésben, úgy futólag. Most hát bemutatom: ő a Primula denticulata, magyarul gömbös kankalin, angolul drumstick, vagyis dobverő... mert kicsit tényleg olyan,
Többféle színváltozatban lehet kapni. Eddig érdekes módon annyira nem nyűgözött le, most viszont valahogy hirtelen beleszerettem.
A Himalája növénye, a XIX. században hozták Európába – természetesen az angolok. A nagy hagyományú Veitch kertészet kezdte termeszteni, és mindjárt díjat is nyertek vele 1842-ben.
A fentiek a kertünkbe mostanában ültetett példányok, az alábbi képeket viszont a Prága melletti csodaszép Pruhonice dendrológiai bemutató kertben készítettük 2008-ban:
Árnyas, párás helyet kíván a kertben, legjobban tóparton szereti, de Pruhonice-ban sem egészen tóparton lakott, mégis szépen díszlett. A lényeg, hogy humuszos, és mindig nedves, de nem lucskos talajban élhessen. A levele csak télire szárad el, és a nyár folyamán is szereti a nedvességet, nem szabad kiszáradnia. Állítólag ez a leggyakoribb kertészeti hiba, amivel el lehet pusztítani: ha nyáron elfelejtjük öntözni.
Ajánlom mindenkinek, akinek van árnyas és nem túl száraz a helye a kertben.
Sok más szép kankalin fajról is lehet olvasni, nézelődni EZEN az oldalon.
Sok más szép kankalin fajról is lehet olvasni, nézelődni EZEN az oldalon.
Egyébként ha valaki Prága környékén jár, ajánlom figyelmébe a Pruhonice kertet. Legszívesebben én is visszamennék, mert amikor ott jártunk még nagyon sok része épülőben volt – igen ígéretesen.
6 megjegyzés:
Sokféle színben van nálunk, ezt nem ismertem, de nagyon rákívántam. Köszönöm, hogy felhívtad rá a figyelmet.
Nagyszerű, megint tanultam valamit. Bevallom azt hittem (nem olvastam még utána) hogy ez a kankalin fajta egy nemesített változat és elsiklottam felette.
A kertedben lévő lilák tetszenek.
Igen, régebben én is azt hittem, hiogy ilyet a Természet nem "csinál". És mégis.
Mifelénk nem láttam még ilyen dobverő kankalint. Nagyon szép!
Jól látom, hogy nagyon hasonló mint a tavaszi kankalinok, csak a virágai gömbformában nőnek? Gyönyörűek!
Jól látod :)
Megjegyzés küldése