Kedves Vendég!
Köszönöm érdeklődését, remélem tetszeni fog, amit itt talál. A szöveg saját szerzeményem, úgyszintén a képek nagy része is, kivéve néhányat, amelyeket a férjem, Zoltán Ferenc készített. Kérem, ne használja őket az engedélyünk nélkül!

2015. április 8., szerda

Áprilisi vegyes

Idén az április hozza a formáját szépen. Az elmúlt néhány nap alatt volt meleg napsütéssel negyedóránként váltakozó hódara zápor, volt eső is, de nem annyi, hogy ne kelljen öntözni a frissen ültetett növényeket, no meg szél bőven. Most, amíg írok is meglehetősen kiszámíthatatlanul történnek kint a dolgok. Reggel annyira sötét és hideg volt odakint, hogy vigasztalásul – és mivel várakoznom kell egy munka kapcsán a kedves kuncsaftra – elkezdtem a szobában a nárciszokat fotózni – persze vakuval. Húsvétra ugyanis a páromtól rengeteg nárciszt kaptam, már csak azért is, mert ilyen sárga egyelőre nincs a kertben. Két vázányi vágott, meg három apró virágú hagymás, tele van a szoba az illatukkal, amit, úgy tűnik, csak én szeretek.







Itt aztán egy érdekes dologra lettem figyelmes. A nárcisznak 6 külső és 6 belső, forrt lepellevele van (amit közönségesen csak szirmoknak nevezünk), valamint 6 porzója. De ennél a hajtatottnál kialakult egy érdekes virág. A fenti képen is látszik, íme közelebbről:


Ezen a virágon, ha jól számolom, 10 külső lepel van, a belsők száma talán 7, de nem is tudom, porzóból pedig tizenegyet számoltam. Mindegyik hagymán több virágszár van, de nem minden virág ilyen, csak ez az egy, tehát nem valószínű, hogy jövőre megmarad ez a mutáció. Nemrég egy kertbarát ismerősöm 4 (vagyis pontosabban 8 – 6 helyett) szirmú írisz virágot mutatott. 
Ha minden virág ilyen lenne azon a hagymán, akkor nagy eséllyel jövőre és azután is ilyen lenne. És ha lehet vegetatívan szaporítani a hagymát, akkor ebből már egy új fajta születhetne. Így viszont valószínűleg nem fog. Ami azt illeti, kíváncsi vagyok, hogy jövőre, amikor már remélhetőleg a sziklakertben fog virágozni ez a kisvirágú nárcisz, lesz-e rajta ilyen sokleplű virág.


Felbuzdulva a vásárolt nárciszokon végül mégiscsak kiosontam a kertbe lefotózni azt a keveset, ami ott van. Összesen három virág nyílt a nagy évelőágyásban, amelyek katonás sorban állnak és néznek mind egy irányba: természetesen arra, ahonnan a legtöbb fény szokott jönni fényesebb időkben:


Ezt "nagyon korai fehér" néven vettem egy amatőr kertésztől, aki hagymás virágok termesztésével és eladásával egészíti ki nyugdíját. Eredetileg öt virágzó méretű hagyma volt, és néhány gyerek. Mindet a sziklakertbe ültettem, de később aztán rájöttem, hogy jobban illenének a nagy évelőágyba, úgyhogy kiszedtem és átraktam oda. Legalábbis én úgy gondoltam. Ámde mégiscsak maradt egy a sziklakertben is:


Az ötödik virág pedig nem tudom, hol van. Van viszont még sok-sok levél, ami remélhetőleg jövőre virágot terem.

Ültettem még fehér nárciszt, kertészboltból, de az nem korai, még csak most bújik elő.

Amúgy nem vagyok elragadtatva a tavaly ősszel vásárolt hagymák produkciójától. Pedig az alábbiak nem amatőr termesztőtől származnak, és mindegyik virágzóképes, elsőosztályú hagymaként került forgalomba. Természetesen Hollandiából jöttek hozzánk, én már itt vettem.
Öt darab nyári tőzike (Leucojum aestivum) hagymából ez az egy virág lesz:



Nagyon szeretem a kakasmandikót, régóta vágytam rá, de cserépben nem láttam értelmét nevelni, nem oda való (erről talán majd egyszer máskor). Tavaly ősszel aztán vettem végre hat nagy hagymagumót. Azért nem többet, mert már csak ennyi volt az árusnál.
Azt képzeltem, hogy ebből is lesz majd egy szép kis csapat ott az árnyékban. 
Összesen kettőn lesz virág. 



Sőt, a hatból csak négy jött elő. A másik kettőnek pedig nem is foltos a levele, ami azt jelenti, hogy a növény még nem elég fejlett ahhoz, hogy virágozzon.

Mitől lehet ez? A fenti két növény egyáltalán nem szereti, ha a hagymája kiszárad. Elképzelhető, hogy sokáig és/vagy rosszul tárolták őket, és egyszerűen tönkrementek. Nem látszott rajtuk fonnyadás, akkor nyilván nem vettem volna meg, de azért lehet, hogy már történt valami belül a buroklevelek rejtekében. A maradék talán fejlődik jövőre, de csak akkor, ha tetszik neki az élőhely.

No sebaj. A hófény (franc tudja, miért ez a neve, hiszen jó későn virágzik) szépecske, ahogy az elnyílt hóvirágok levelei között kikandikál. Chionodoxa 'Pink Giant':



A tüdőfű bezzeg, így, jó talajban és jól tartva, eszméletlenül szaporodott egy év alatt is, és hatalmas virágtömeget produkál már hetek óta. Na de ő nem hagymás.
A közönséges Pulmonaria officinalis:


Az alábbi pedig egy különlegesebb, igen szép levelű fajta. A levelét már mutattam tavaly nyáron, és valószínűleg még fogom. Rengeteg fajtája van már a tüdőfűnek, ideje lenne nálunk is többfélét árulni, mert nagyon hálás árnyéki növény.



Ahogy a tőzikés képen talán látszik, közben kétszer is kisütött a nap és ismét beborult, most meg esik az eső elég intenzíven. A rigók mindeközben eszeveszetten fürdenek. Mindig a tojók jönnek fürdeni, naponta megszámlálhatatlanszor, mintha nagyon-nagyon tisztán akarnának párjuk elé állni a nászéjszakán. Méterekre fröcskölik a vizet (férjem szerint a lépcsőmosást megoldják helyettünk), és elég közel engednek magukhoz, amíg buzgólkodnak.



Végül pedig egy áprilisi vegyes – ágyás. Bőrlevél, tüdőfű, hunyorok, elvirágzott hagymások fűszerű levelei és az ébredő peóniák vörös husángjai:



3 megjegyzés:

Nyözö írta...

Mint mindig most is gyönyörűek a képek!

Bizony a tüdőfüvek nagyon tudnak szaporodni ha kicsit is könnyített terepen lakhatnak. :) Nyáron is szépek a nagy pöttyös lombjaik.
A törpe nárciszok meg mindig is a gyengéim voltak, de eddig még nem vettem észre rendellenes virágot -- bár az is igaz nem számolgattam a szirmokat. A különös virág nem fog magot hozni? Kankalinok között láttam már egész sokszor exrtém torzulásokat, pl. dupla torkú, sziámi bibés virágot, piros-sárga virágú tövön fehér-kék változatot stb. :)

De emlékezz vissza Kata, hogy mennyiféle virága volt annó a díszcsorbáinknak Melivel... :)

Holdgyöngy írta...

Nekem a fiam Hollandiából hozott úgynevezett fekete tulipánt. Még fehér sem lett belőle, nem is értettem. Majd, ha egyszer nekünk is ilyen gazdag bokoraljunk lesz...!!!

Józsa Kata írta...

Vagy tíz éve egyszer mi is hoztunk Hollandiából fekete tulipán hagymát – áprilisban!!! Na, mondanom sem kell, abból sem lett semmi. Nyilván az őszi maradékot adták el a butáknak, akik nem tudják, hogy abból már nem lesz virág.