Tavaly ősszel többféle tulipánhagymát ültettem, sajnos nem mindnek a virágzását tudtam fotózni. Vagy azért, mert nem volt fotogén (nem túlzok, ki sem nyílt, és elfeküdt a földön a levelek között), vagy azért, mert amíg ők kint virágoztak, én lázasan hevertem, mint még sokan mások idén tavasszal.
A többi itt jön sorban.
Kezdem azzal, amelyik lehet ronda, ha meleg napsugarak símogatják:
Ő a Tulipa linifolia, talán látható, egy törpe faj, szép, elegáns keskeny levelekkel. A virágai viszont egyáltalán nem elegánsan nagyon szétterülnek. De lehet sokkal szebb is, árnyékban, hűvösebb helyen, például vázában. Így gyönyörű, igazi TULIPÁN:
Jövőre mély árnyékba ültetem, ahol amúgyis szükség van ilyen színre.
Ez pedig az egyik sziklakerti kedvencem, Tulipa bakeri 'Lilac Wonder':
Csak hogy látható legyen, hogy teljesen kinyílva is nagyon szép.
Azt hallottam róla, hogy nem úgy szaporodik, mint a "normális" tulipánok, hanem az öreg hagymából rizómákat növeszt, és ezek végén fejlődnek a gyerekhagymák. Azzal vigasztalt egy kertész ismerősöm, hogy soha többé nem fog virágozni az első év után, csak gyarapodik, mint egyes népek...
És végül a nagyok:
Tulipa 'Hawran', majdnem fekete, azt hiszem Triumph:
Vele erős kontrasztban a fehér liliomvirágú Tulipa 'Sapporo':
És a babarózsaszín késői szimpla Tulipa 'Esther':
Ennyi.
Elismerem, nem olyan sokféle, de ekkora kertben nekem nem is hiányzik sokkal többféle, viszont mindegyikből jóval több DARAB kellene.
Vágül két csoportkép. Igazán elégedett vagyok velük, mert amint látható, a jóval korábbi Hawran szépen bevárta a késői szimplát (Esther). Valahol a kettő között nyílt ki a fehér liliomvirágú, és így mindhárman együtt nagyon szépek.
3 megjegyzés:
Tegnap én is tulipán-nézőben jártam (hamarosan hozom a képeket a blogomba) sajnos én nem értek hozzájuk, névről nem ismerem melyik fajta, de megcsodálni annál inkább. A rizómákról tulipánéknál is most hallom először, köszönöm.
Nagyon szépek Kata a tieid is, különösen a csoportképek tetszenek. :-)
Na hát én sem "ismerem" a fajtákat, a sajátjaimat igyekszem megismerni, mivel tudom, hogy mit vettem ősszel :)
Gyönyörűek! Napocskasimogatottan is:)
Nekem Lidl-ben vásárolt őszi ültetéseim vannak, és trehány módon nem jegyeztem meg a nevüket.
Megjegyzés küldése