Kedves Vendég!
Köszönöm érdeklődését, remélem tetszeni fog, amit itt talál. A szöveg saját szerzeményem, úgyszintén a képek nagy része is, kivéve néhányat, amelyeket a férjem, Zoltán Ferenc készített. Kérem, ne használja őket az engedélyünk nélkül!

2015. június 23., kedd

Virágok, tanulságokkal


Mivel régen nem jártam errefelé, íme néhány kép az elmúlt két hónapból, némi tanulsággal. Elsősorban a magam számára, de lehet, hogy más is tanul belőle.

ALLIUM ROSENBACHIANUM
ÉS SZAKÁLLAS ÍRISZEK MÁJUS KÖZEPÉN
Őszintén szólva nem tudtam, hogy a díszhagymák virágzása ennyire rövid.


CSERJÉS-ÉVELŐS ÁGYÁS MÁJUS VÉGÉN.
Egyelőre nem működik a kevesebb féle nagyobb foltokban, mert sokfélét akartunk...


ELŐTÉRBEN AZ ALLIUM ATROPURPUREUM,
MÁJUS VÉGÉN
Ez a díszhagyma nem tetszik. Gyönyörű lenne ugyan a színe, főleg áteső fényben, de ilyen a virágzat, nem sokkal jobban nyílik ki, és igen hosszú száron fejlődik, valahogy nagyon aránytalan a növény.


GERANIUM HIMALAYENSE (GÓLYAORR)
Nem olyan, mint a neten látható képeken. Talán a túl kevés napsütés az oka, de eléggé megnyúlik a szára, szétesik a növény. Viszont hűségesen virágzik már másfél hónapja (nagyjából május közepétől). Csak nem olyan kompakt, és nincs olyan virágtömeg, mint (ébren)álmaimban.


ALLIUM CRISTOPHII SZAKÁLLAS ÍRISSZEL MÁJUS VÉGÉN
Minden díszhagymára nézve tanulság: minimum fél méter legyen a hagymák között! Nem így ültettem őket tavaly ősszel, és a nagy virágzatok egymásba nőttek, ami véleményem szerint nem szép.  Ez a fenti annyira zavart, hogy ebből a háromból végülis kiszedtem a középsőt, és odébb költöztettem. Szerencsére nem sérült a hagyma, remélem jövőre is fog virágozni. Június elején már egész tűrhető volt a látvány:


Más tanulság díszhagymákat tekintve: Azt hittem, hogy a tavaly ültetett (melegigényes) díszfüvek nagyobb lombot növesztenek a díszhagymák virágzásának idejére. Ez naiv elképzelés volt, látszik a fenti képen, hogy a csíkos levelű Miscanthus még nagyon gyérecske.
Ezeket a díszhagymákat csak akkor kell karózni, ha az egyoldalról jövő fény (=napsütés?) miatt kissé ferdén nőnek, és függőlegesbe akarom állítani.

Még egy kép május végéről, tanulság nélkül:



Éles határ nélkül, ám elég zord időjárással átcsusszantunk a júniusba. Majdnem fűteni kellett néhány napig május végén, aztán jött a kánikula, de mára már elfelejtettük azt is.

Az északi tájolású sziklakertben nagyon szép, tömött, dús virágpompát produkált ez a közönséges (és meglehetősen agresszív) dalmát harangvirág. A szegfű szétdőlt szárait viszont kövekkel támogatta meg a párom, nem bírván nézni, hogy rendetlenül szétesik szegény (ismét túl kevés napsütés, szerintem). De sikerült csaló módon olyan képet készíteni, ahol ez nem látszik:

CAMPANULA PORTENSCHLAGIANA, DIANTHUS PLUMARIUS HIBRID
JÚNIUS ELEJÉN

Az az érzésem,  hogy a dalmát gólyaorrnak szintén kevés volt kissé a fény, mert elég fogyatékosan virágzott:

GERANIUM DALMATICUM JÚNIUS ELEJÉN


Sajnos az alábbi képekből talán nem derül ki, de sok virágot hozott több helyen is (és még most sem hagyta abba) a másik, nem annyira közönséges, mert ritkán látható, de nekem nagyon jól bevált harangvirág:

A KÉP KÖZEPE TÁJÁN A CAMPANULA RADDEANA, JÚNIUS ELEJÉN

CAMPANULA RADDEANA, MA


Hollandiából hoztunk két díszpipacsot. Még fiatalkák, egy-két virágot hoztak, azt is éppen az előző "esőzés" idején, és szó szerint egy-két napig tartottak a virágok.

PAPAVER 'VICTORIA LOUISE' JÚNIUS ELEJÉN

Gyönyörűek viszont a pletykák. Agresszív, vagy legalábbis rámenős növénynek tartják. A tavaly vásárolt példányok nálunk egyelőre annyira nem bizonyultak agresszívnak, hogy idén vettünk még néhányat:

TRADESCANTIA ANDERSONIANA HIBRIDEK JÚNIUS ELEJÉN
Igaz, azt még nem sikerült kitalálni, hogy hogy is működnek pontosan, mert néha csak délelőtt nyílnak, néha délutánra is nyitva maradnak a virágok. És hogy melyik a még nem virágzott bimbó, és melyik a már becsukódott virág?... És hogy kinyílik-e többször egymás után ugyanaz a virág, vagy csak egyszer?... Ha valaki tudja, kérem, világosítsa meg az elmémet.


Hát igen, hol vannak a rózsák? Négyfélét rendeltem, nem mondom meg egyelőre, hogy honnan. Nem vagyok tőlük oda, kép is csak egyről készült. Arról is azért, mert gyanús. Kúszónak vettem, ő a Swan Lake. Azzal kezdte, hogy miután nőtt olyan 30 centit, kihozott egy csomó bimbót mindkét hajtásán, és bőszen virágzott vagy két hétig.


Aztán levágtam az elnyílt virágokat, és most várakozik... nem tudom, mire. Új növekménynek egyelőre híre sincs. Szépnek gyönyörű a virág, de illata nincs (pedig illatosnak írták), és a növény habitusa egyáltalán nem tűnik kúszónak egyelőre.

A másik kúszó, a Corall Dawn, hát ő legalább tényleg kúszónak tűnik, de ő is virágzással kezdte. Így aztán mindjárt kiderült, hogy nagyon gyenge a virágok szára, könnyen (meg)törik, és akkor már olyan lesz a frissen nyílt virág, mint a rongy. És hát erős rábeszéléssel tudom csak elhitetni magammal, hogy illatos, pedig "intenzív pézsmaillat" volt az ígéret.
Lehet, hogy türelmetlen vagyok. Az is lehet, hogy nekik is kevés kissé a napsütés, bár ha elérnék végre a futtatórácsot, ott bővebben kapnának belőle. A talaj mentén kevesebb napfény éri őket a kelleténél, ez tény, sajnos ez van.
Aztán van egy törpe meg egy talajtakaró, róluk sem készült kép, egyszerűen nem ihlettek fotózásra, pedig ők is virágoztak már egy sort. 
Ennyit a rózsákról, de itt is van tanulság: ezentúl két eset jöhet szóba: vagy olyan fajtát rendelek, amit láttam, szagoltam már élőben, vagy nem rendelek, hanem árudában vásárolok készen nyíló fajtát, amit lárok, érzek.


Színes kavalkád a sziklakert tetején június közepén, elvirágzott díszhagymákkal és immár látványosabban cseperedő díszfüvekkel:





A sziklamentes és nem túl napos részek, ahol frissen füvesítettünk, ezért olyan harsogó zöld és (majdnem) gyommentes a gyep:



És végül néhány mai kép, cseperésző esőben.

Hollandiából hoztuk az alábbi, elismerem, kissé békához hasonló levelű növényt. Árnyéki levéldísznövény, és az az egyórányi napsütés késő délutánonként, amiben része volt a neki kijelölt helyen, már kárt okozott benne. Így aztán most mély árnyékban cserépben tenyészik, és már új levelei fejlődnek a nagyok alatt.

PODOPHYLLUM 'SPOTTY DOTTY'

Akciós klemátisz (de ő még a jobbik, az akció másik részét nem is mutatom):

CLEMATIS 'WARSAWSKA NIKÉ'
(A VIRÁG KB. 5 CENTIS)

Elkezdtek nyílni a liliomok. Háromfélét ültettem tavasszal, ez az első adag, gyönyörű, bár nem illatos. 

LILIUM 'SPRING PINK'
Sajnos esik az eső, és félek, hogy tönkremennek a virágok, védeni kell őket.



Búcsúzóul még néhány virág, egy része frissen ültetve – tanulság nélkül:

ACHILLEA TUTTI FRUTTI FAJTASOROZAT

SÁRGA KASVIRÁG (ECHINACEA)
VÖRÖS LEVELŰ BORBOLYÁVAL
(BERBERIS THUNBERGII 'RED CHIEF')

HYDRANGEA PANICULATA 'WIM'S RED'

Azt hiszem, szokatlanul hosszú voltam, köszönöm annak, aki velem tartott végig.

7 megjegyzés:

Aranyalma írta...

Mindegyik nagyon szép, de nekem a füvesített kép tetszik a legjobban, azon belül is a hostás ágyás... és a szarkalábak.. és a gyűszűvirágok...Pazar.
Tradeszkancia: Én sem mondhatám, hogy marha agresszív, egy tövem volt, azt ősszel 3 felé ültettem, abból kettő úgy ahogy kinéz, de nincs bebokrosodva. Én azt vettem észre, hogy a virágok számtalanszor kinyílnak, majd újra becsukódnak és akkor maradtak délután is nyitva amikor borusabb volt az idő, de ekkor sokkal naposabb helyen voltak, de most, hogy bekerültek félárnyékba így tobvább maradnak nyitva és ha egy virágszárat ki kell vágni akkor azt észre fogod venni, mert picit elkezd sárgulni, de ekkor már látni is lehet, hogy azok a virágok már nem fognak kinyílni és már hozni is fogja helyette az új hajtásokat.
Gólyaorr: van ugyanolyan gólyaorrom árnyékban és napon is és azon volt temérdek virág ami árnyékban volt, a napos helyen lévőn alig. Én inkább arra gondolok, hogy nem kezdtem el időben locsolni a virágaimat és ezért nem volt akkora a pompa mint szerettem volna.. Jut is eszembe: létezik, hogy a pünkösdi ezért sült be és ezért nem nyíltak ki a virágai? Hatalmas bimbói voltak, de nem volt hajlandó kinyitni magát:(
A rózsával kapcsolatban: az idei évet az enyéim nagyon nem szeretik... Az enyémek tuti fáznak, mert nagyon későn vették rá magukat, hogy kinyíljanak és az első virágzás végére már ott tobzódnak a következő bimbók, de most épp, hogy megindultak az új hajtások amikor már az elnyílt virágokat le kellett metszenem:((

Józsa Kata írta...

Nagyon örülök a tartalmas hozzászólásnak, kedves Aranyalma, köszönöm szépen!

Petra írta...

Őszintén megmondom, én mindig elájulok a képektől, amiket felteszel, és ez most sincs másként.

De attól, hogy én roppant elégedetten szemlélem, nem biztos, hogy te is az vagy...bár az ültetés éve az sosem az igazi nyilván.

Díszhagymát én is most ültettem először, azokat a nagy lilákat.
A gólyaorr napon és félárnyékban is jól érzi magát, teljes árnyékban nálam nincsen, lehet, hogy valamivel kevesebbet virágzik úgy.

A Swan Lake rózsát sajnos nem egyformán írják, van ahol illatosként, van ahol alig illatosként. Ez így nagyon megtévesztő valóban, bosszantó, hogy akár egymásnak ellentmondó tulajdonságokat is olvashatunk egy-egy rózsáról, így nehéz választani. És sokkal nehezebb a választás, ha csak néhány darabot akarsz ültetni, mert nyilván a "legjobbakat" szeretnéd.

Ahonnan rendeltél, az egy nagyon jó kis áruház (én is rendeltem tőlük többet is), nem tartom valószínűnek, hogy ne azt küldjék, amit kértél.

Ettől függetlenül a Swan Lake egy ragyogó jó rózsa, és az első évi teljesítményük alapján azért nem lehet teljesen megítélni őket. A furórózsák egyébként sem indulnak be rögtön, az enyémek közül sem "futott" rögtön az összes, az elején még kis bokorrózsaként néznek ki, de ez változni fog, meglátod.

Ettől függetlenül, ha nem vagy elégedett velük, ne habozz, cseréld le őket. Tényleg nem egyszerű kép alapján választani, főleg így, hogy egyik internetes oldal ezt írja róla, a másik meg azt.

Józsa Kata írta...

Neked is köszönöm, Petra, nem csalódtam benned :)
Én is úgy gondoltam, hogy még várok türelmesen, legalább a jövő évet mindenképpen, ezekkel a rózsákkal. De azért hálás vagyok a megjegyzésedért.

Juhmeli írta...

Nagyon jó volt bejárni a kertedet! Már most nagyon mutatós és hihetetlenül sok gyönyörű növényed van, ahhoz képest mekkora területről van szó, szóval nekem nagyon tetszett, a tanulságokkal együtt.

Tavaly én is ültettem Swan Lake rózsát. Nálam is előbb virágot hozott most tavasszal, aztán most néhány nyársat, azokon is bimbók, de más futóim, amik szintén őszi telepítésűek, úgy csinálták. Én nem éreztem illatát, Feri viszont igen és szerette is. Majd lecsekkolom megint, ha nyílnak a bimbók. Hét évvel ezelőtt egy másik, árnyékosabb kertbe is ültettem S. L. futót, ott egyáltalán nem akart nyársakat hozni, bokorként működött. Meg is voltam róla győződve, hogy mellényúltunk, mert a színe sem az a porcelánrózsaszín volt, hanem inkább törtfehér, sárgás. Aztán ideköltöztünk és beültettem a veteményesbe, na ott egy szezon alatt majd két méter lett és szép dús. Aztán jól elfagyott a következő télen. Nosztalgiából ültettük ezt a mostanit.:)
Remélem szerencséd lesz vele és nálad is beindul, gondolom megadsz neki mindent, amire szüksége van.
Jövök máskor is.

Józsa Kata írta...

Hát, legalábbis igyekszem megadni, ami tőlem telik.
Köszi, hogy itt jártál, és Te sem sajnáltad az időt egy kis hozzászólásra.

Daru Zsuzsa írta...

helló,gyönyörűk a virágaid,és jó a szöveg

beleszerettem a Podophyllum Spotty Dotty növényedbe,Hollandiában is ilyen drága,itthon 6ezer ft posta 1500ft.nincs valami tipped?vagy spóroljak?
követem a bloggod,élvezem,köszönöm
Daru Zsuzsa