Ma igazi langyos-napos tavaszi idő volt, amikor az embernek (főleg, ha kertész) sehogy sem akaródzik bemenni a házba. Reggeltől szinte látni lehetett, ahogy nyílnak a virágok, nőnek, igyekeznek. Több rovart is láttam, nagy poszméh-királynőt (?), lepkéket (!). Érdekes módon azt a kövér méhfélét csakis a hóvirágok érdekelték, pedig akkor már sok más finomság is volt terítéken. Szegény hóvirágok szó szerint a földig hajoltak a súlya alatt.
"Négyszirmú" hóvirágot fedeztem fel:
A HÓVIRÁGNAK 3 KÜLSŐ ÉS 3 BELSŐ (CSŐVÉ FORRT) LEPELLEVELE VAN NORMÁLIS ESETBEN. ENNEK 4 + 4 VAN. ÉRDEKES LENNE, HA JÖVŐRE IS ÍGY MARADNA, DE NEM VALÓSZÍNŰ. |
Hirtelen kinyíltak a tegnap még alig bimbós krókuszok is. Jól mutatnak a vörös levelű Heuchera-val:
A kereklevelű ciklámenek jól érzik magukat a nagy diófa alatt, úgy tűnik, mert a tavalyi állapothoz képest jelentősen megnőtt a virágok száma:
Komolyan mondom, egy-két óra alatt történtek ma a csodák.
Nekem az is csoda, hogy ugye az ember ültet, akar valamit, ám a növények néha mást akarnak, és egészen elképesztő helyeken tudnak előbukkanni. Ha lehet, hagyom őket azon a helyen, amit választottak maguknak.
6 megjegyzés:
Én is ma figyeltem, hogy a napsütés hogy meghúzta a növényeket. Csak megint jön az eső...
Ezek egyszerűen fantasztikusan szépek Kata!!!
Mindegyik kiváló, de a legjobban a téltemető-májvirág kombináció tetszik! Eddig a téltemetőket csak hóvirágokkal láttam -- igaz úgy is zseniálisak.
Kicsit irigykedek is Rád, mert én ma egész nap a pincében ülhettem...
Hát, mindennek megvan az előnye és a hátránya...
De ez tényleg egy gyönyörű nap volt.
Ébredő tavasz. Van ennél szebb?
Nekem is a májvirágos kompozíció a kedvencem Kata!!!
Az elmúlt viharos-szeles vasárnapon fotóztam az első méhecskét egy hunyor kelyhében. :-)
Mesés, mint mindig:)
Csodálatos fotók!!!!!
Megjegyzés küldése