Kedves Vendég!
Köszönöm érdeklődését, remélem tetszeni fog, amit itt talál. A szöveg saját szerzeményem, úgyszintén a képek nagy része is, kivéve néhányat, amelyeket a férjem, Zoltán Ferenc készített. Kérem, ne használja őket az engedélyünk nélkül!

2010. május 18., kedd

Miniatûr sziklakert

A fagyosszentek az idén nagyon kitettek magukért, napok óta 8-10° van vad, viharos szél sok esôvel.
Ami azt illeti, az új miniatûr sziklakertünknek, amit múlt héten építettem, ez jobb, mint ha 25° lenne.

Pontosabban egy régit szedtem szét, és csináltam helyette újat.
Ez volt a régi:


A növények nagyon kinôtték, meg úgy egyébként sem tetszett, pár éve csináltam, amikor még "nagyon kezdô" voltam (most már csak "kezdô" vagyok :))


És itt készül az új
1. Elôször kavics drénréteg (jelen esetben 6-8 cm-s gránitmurva), aztán talajkeverék, és ebbe belenyomva az Ortler oldalából hozott palás szerkezetû kövek:



Azt a kis Draba parnassica-t még a régi tálba telepítettem be, és most kövestôl emeltem át, örülnék, ha megmaradna...

2. A kövek között feltöltöttem talajkeverékkel, amely egy elég vegyes kutyulék: finomabb és durvább szemû homok, perlit, gránitmurva, vermikulit, meg egy kevés tôzeg és egy kevés agyagos kerti föld (ez csak kb. 1/10 mennyiség – térfogatban –):



Ezután beöntöztem, kitaláltam, hogy mit hova fogok ültetni,


és aztán egy napig békén hagytam, három okból:
  • ülepedjen a talaj
  • aludjam még egyet az ültetési tervre
  • elfogyott az idôm aznapra
Másnap aztán egy kissé átalakítottam az ültetési tervet, és beültettem azt a néhány magoncot, amit ide szántam. Mind idei magoncok, még nagyon picik, de már vannak rendes leveleik. A fô eszközeim az ültetéshez:


Egyelôre nem túl látványos a dolog, meg még üres helyet is hagytam (hiszen Campanula zoysii csírázik!!!), de azért itt egy kép, hogy mik kerültek bele (rákattintva nagyobb lesz):


Remélem, egy év múlva látványosabb képet is tudok róla mutatni.

2 megjegyzés:

Névtelen írta...

Kedves Kata!
Nagyon tetszik ez a mini sziklakert, kedvet kaptam hozzá. Nagyon szeretem a sziklakerti növényeket, de sziklakertet nem tudok csinálni az udvaron egyelőre. Télre is kint maradhat a mini sziklakert vagy érdemes hűvös helyen teleltetni?
Marcsi

Józsa Kata írta...

Kedves Marcsi!
Nagyon örülök, ha kedvet tudtam csinálni hozzá. Ha van több hely, nagyobb edénybe érdemes ilyet csinálni, csak hát ugye azt aztán nehéz mozgatni. De a tél miatt nem kell, ha kültéri, télálló növényeket tesz bele, akkor nyugodtan maradhat kint. Max. a téli csapadéktól érdemes védeni, egy másik bejegyzésemben látható, hogy én ezt hogy oldom meg a párom segítségével (http://kataferikertje.blogspot.com/search/label/télies%C3%ADtés).
De ez se feltétlenül szükséges, ha jó a vízelvezetés a talajban, és vastagon murvával van takarva a talaj felülete.