Ward szekrények és növénykonzervek

Nyőző blogjában találkoztam először azzal, amiről elsőre ez jutott eszembe: hostakonzerv. Úgy tűnik, hogy készre nevelt évelőket (vagy csak hostákat?) árulnak műanyag dobozban, tőzegbe és fóliába csavarva, kiültethető állapotban.

És erről eszembe jutott, amit nemrég olvastam a blogomon már egyszer említett könyvben az ún. Ward szekrényekről. A nevet én fordítottam le, mert magyar megfelelőt egyelőre nem találtam rá. Eredeti neve Wardian case. De lehet akár Ward doboz, vagy Ward tok is.

Amúgy természetesen az interneten is megtalálható már nagyjából az, ami a könyvben, angol nyelven. 

WARD SZEKRÉNYEK (A KÉP A WIKIPEDIARÓL SZÁRMAZIK)

A legtöbb ma használatos, sokszor igen egyszerű dologról nagyon furcsa elgondolni, hogy egyszer valakinek ki kellett találni, mert addig nem létezett.

Nagyjából a XVI. századtól kezdve megindult az újonnan felfedezett földrészekről az újonnan felfedezett növények behordása Európába, legfőképpen Angliába. Az angol valahogy genetikailag egy kertész nemzet, úgy tűnik. Nem a lelkesedés és mindenre elszántság hiányzott,  hanem sokáig egy jó módszer. Az élő növények ugyanis a legritkább esetben élték túl az olykor több hónapig tartó hajóutat. Eleinte nem is nagyon hoztak csak herbáriumi példányokat, magokat, vagy éppen nyugalomban lévő föld alatti szerveket (hagymák, gumók, rizómák, gyökérdarabok). De egy csomó növénynek nincs ilyen szerve, amely időnként nyugalomban van és bírja víz és fény nélkül hónapokig, másoknak a magja nagyon rövid ideig csíraképes. Arról nem is beszélve, hogy egy mutatós és a Kew Gardens számára kívánatos kis epifiton orchideát csak élő növény formájában lehetett bárhova is szállítani. De a szakszerűtlen bánásmódot, netán időnként egy kis sós tengervizes locsolást uram bocsá', nem élte túl. A növényvadász nem rohangálhatott haza minden egyes növényszállítmánnyal, hanem rábízta azt egy hajóra, ő meg folytatta a munkát a terepen.

A módszerre véletlenül jött rá a XIX. század közepén Nathaniel Bagshaw Ward nevű angol orvos. (Hadd idézzem itt Horváth Árpádot – lehet, hogy nem szó szerint –: "érdekes módon a véletlenek mindig a tudatosan dolgozó embert segítik".)

NATHANIEL BAGSHAW WARD
(A WIKIPEDIARÓL)

Ward London szmoggal, szénfüsttel telített atmoszférájú dokknegyedében élt, dolgozott és még kertészkedett is! Sok minden ugyan nem bírta a rendkívül rossz levegőjű városrészben, csak néhány páfrány és fűféle, de a botanikus és rovarász érdeklődésű orvos azért lelkesen kísérletezgetett. Egy alkalommal, amikor egy lepke bábját akarta egy zárt üvegben kikelteni, egy időre elfeledkezett a dologról, és egyszercsak meglepetten tapasztalta, hogy az üvegben lévő kis földdarabkán egy fűszál és egy pici páfrány fejlődik. A bepárásodott falú zárt üveg esetét tulajdonképpen már ismerték, hiszen akkor már léteztek "melegházak", de Ward volt az első, akinek ettől építő gondolatai támadtak. Hagyta a kis üvegházat fejlődni, és állítólag a növények négy évig éltek benne. Időközben ő nagyobb üveg(ezett) edényekkel is próbálkozott, és rájött, hogy kényes fajokat nagyszerűen lehet nevelni ilyen miniatűr üvegházakban. 1834-ben egy üveg dobozba "csomagolva" néhány páfrányt és fűfélét küldött Ausztráliába, ahová azok hat hónap után jó egészségben meg is érkeztek. Onnan viszont olyan növényeket küldtek vissza ezekben az edényekben, amelyek addig még soha nem élték túl az utat. 8 hónapi utazás után, amely alatt a hőmérséklet -7 és 50°C között változott, megkerülve a Horn-fokot, az ausztráliai növények sikeresen, egészségesen megérkeztek Londonba.

Ward 1842-ben kiadta felfedezésének és kísérletei eredményének leírását, de ennél tovább aztán nem foglalkozott a dologgal. Pedig újítása forradalmasította az exotikus növények behozatalát Európába, és persze a viktoriánus Anglia arisztokrata kastélyaiban divatba jöttek a miniatűr üvegházak, amelyekben kényes orchideákat és egyéb trópusi növényeket nevelgettek a tehetősek. 

Sőt, ilyen Ward dobozok segítségével csempészett át Robert Fortune vagy 20 000 tea magoncot Kínából India brit gyarmataira, hogy ott is megkezdődhessen a teatermesztés. 

A fent említett műanyag dobozos növénykonzervek lennének a Ward dobozok 21. századi változatai? Persze ezek kimondottan szállításra valók, nem nevelésre, és most már igen kíváncsi lennék, hogy meddig lehet egy élő növényt (évelőt) egy ilyen műanyag dobozban tárolni. Egyszer olvastam egy mai német botanikus/kertész beszámolóját, akit több ízben küldtek növénygyűjtés céljából terepre. Ők állítólag a kiszedett, földtől megtisztított gyökerű növényeket alufóliába csomagolták és így két hétig is lehetett tárolni, anélkül, hogy különösebben károsodtak volna.

És végül még hozzátenném, hogy ezeken a régi rajzokon ábrázolt kis míves üvegházak csodaszépek!