Kedves Vendég!
Köszönöm érdeklődését, remélem tetszeni fog, amit itt talál. A szöveg saját szerzeményem, úgyszintén a képek nagy része is, kivéve néhányat, amelyeket a férjem, Zoltán Ferenc készített. Kérem, ne használja őket az engedélyünk nélkül!

2013. február 15., péntek

Nem csak kertbarátoknak

Nem sok kertészeti újság létezik Magyarországon. Kis ország vagyunk, ráadásul már nem lovas és még nem kertész nemzet. De tulajdonképpen nem panaszkodhatunk, hiszen a "nagyoknál" sem felmenő ágban van a kertészeti magazinok sorsa.
Egyetlen kiadó sem fizet nekem azért (sajnos), hogy reklámot vagy antireklámot csináljak az újságjának, egyszerűen csak úgy éreztem, hogy kell itt most egy kicsit beszélnem a kedvenc magyar újságomról, amelyet már legalább 10 éve rendszeresen olvasok.
Azt gondolom, Magyarországon a legszínvonalasabb kertészeti magazin. Akinek van valami köze a növényekkel való babráláshoz, legyen az luxuskert vagy falusi tanya, erkély vagy ablakpárkány, és azt szeretetből, kedvtelésből teszi, annak érdemes lenne olvasni ezt az újságot. Én a mai napig minden számból tanulok valamit, ötleteket merítek, és még az orvosnál való várakozás is egyenesen kellemessé válik tőle.
Aki nálunk is jól használható, de mégis új növényekre vágyik, de aki exotikumokra vadászik, az is talál itt "nyalánkságokat". Nem csak dísznövények, hanem újabban gyümölcsök és zöldségfélék is helyet kapnak, valamint rengeteg dísznövényként is helytálló fűszernövény. Megismerhetjük kártevők és betegségek tüneteit és kezelését, van benne gyerekeknek szóló rovat (amiből – megmondom őszintén – gyakran én is tanulok), virágkötészet, kertépítészet és mindez nagyon jó szakemberek tollából, akik értik a dolgukat és nagy tapasztalattal valamint színvonalas fotókkal rendelkeznek. Sok szép kertet, arborétumot ismerhetünk meg, már több ötletet merítettem innen, hogy mit (lenne) érdemes megnézni itthon vagy a nagyvilágban. Nekem külön csemege minden alkalommal a felelős szerkesztő bevezető cikke. Nagyon tetszenek a témák, amelyekről "elgondolkodik" egy-egy féloldalnyi helyen. 
Döbbenten hallom sokszor kerttulajdonosoktól, hogy nem olvassák a Kertbarát magazint. Lehet, hogy furcsán hangzik – lévén, hogy magam is blogot írok – de nem hiszem, hogy csak az internetre kéne hagyatkoznunk, ha növényekről, kertészetről akarunk olvasni. Azt sem hiszem, hogy olyan sok kéthavonta 650 Ft. Ami engem mostanában kissé aggaszt: az évek óta gyűjtött újságokat lassan hová fogom már tenni? Mert ki nem dobom, az biztos, de még el sem ajándékozom, hiszen gyakran előszedem téli estéken a régi számokat, és úgy fedezek fel bennük jó kis cikkeket, mint gyermek az új játékát.

1 megjegyzés:

Gabi írta...

Ha emlékeid szerint valamelyikben van bármi arról, hogy teraszon hogyan lehet paradicsomot termeszteni (nem viccelek !), akkor nagyon szívesen kölcsönkérném! Nálunk ugyanis most ez a projekt. Azt már kiderítettem, hogy a palántákat valamikor április közepe felé kellene elültetni. De azért nem ártana ennél kicsit több is :-)