Kedves Vendég!
Köszönöm érdeklődését, remélem tetszeni fog, amit itt talál. A szöveg saját szerzeményem, úgyszintén a képek nagy része is, kivéve néhányat, amelyeket a férjem, Zoltán Ferenc készített. Kérem, ne használja őket az engedélyünk nélkül!
Ha kérdése van, fölteheti, igyekszem legjobb tudásom szerint válaszolni, és kérem, hogy Ön is erőltesse meg magát egy köszönöm erejéig. Nem esik jól, ha azt sem tudom, megkapta-e a válaszomat.
Jó szórakozást kívánok, látogasson el ide máskor is!
Kata

JÓ TUDNI: a szövegben a bordó színű részek linkek! Más oldalakhoz, képekhez, stb. vezetnek.

2016. január 12., kedd

Egészen váratlan vendégek

Most, hogy elmúlt a fagy egy kis időre, de tudvalevő, hogy jön vissza nemsokára, minden nap kimegyek "csücskörészni" a kertbe. Ezt a szót egykori somogyi származású ismerősömtől tanultam. Csücskörészni kertben szokás, és nem túl fárasztó, de mégis némileg hasznos tevés-vevést jelent.
Azt pedig már többször megfigyeltem, hogy a csücskörészésnek jutalma is van, ha nyitott szemmel végzi az ember.
Ma például ez:


Sőt, ha közelebb megyünk, az is látszik, hogy ketten vannak.



Nem is az a váratlan, hogy kidugták a sárga orrocskájukat, előfordul ez a téltemetővel januárban, hanem ott bújtak elő, ahová én nem ültettem. Tulajdonképpen már karácsony után, még a fagy és hó érkezése előtt felfedezte őket a párom, de akkor még egyik sem volt sárga. Aztán jött a hideg, majd a hó, rá egy kis jég az olvadás meg az ónos eső miatt, egyszóval minden finomság, amit egy ilyen vakmerő kis virág télen kaphat. És most, hogy három napja nem fagy, máris ki szeretne nyílni, hát nem fantasztikus?
Bármennyire is elcsépelt téma, egy kertésznek megunhatatlan. Minden tavasszal újra és újra képesek vagyunk gyerek módjára ujjongani, örülni neki – na és büszkén mutogatni :)
Sok ilyen örömöt kívánok minden jó kertésznek. 


7 megjegyzés:

Aranyalma írta...

Ma én is nézelödtem odakint, egyre nehezebb nem csinálni semmit. Türtőztetem nagam, mert szívem szerint nekikezdenék az évelők visszametszésének, de úgy gondolom, jobb lenne megvárni még ezeket a fagyokat.

Kata írta...

Számból vetted ki a szót! Én is már állandóan mennék a metszőollóval, hogy egy kicsit megregulázzam a kertet, és ezáltal jobban érezzem a tavaszt, de visszafogom magam. Ma magot vetettem, és boróka ágakat dugványoztam.

Holdgyöngy írta...

Én tegnap az egyik kertben nyíló hóvirágot láttam. Fenn is akadt a szemem, de hát január van!

Juhmeli írta...

Micsoda öröm! Én a krókuszokat kuksizom, mikor kezdenek rá. Addig meg nyíljanak az ibolyák.

Egyébként szintén zenész, úgy vágyom a metszőollóm után, hogy lassan a gondolat ereje fogja a markomba repíteni, mint holmi botcsinálta jedinek.:)

Holdgyöngy írta...

Kata ez egy ritka jó összeállítású magazin, - most találtam rá az újságárusnál. Gratulálok a kollégáknak.

Kata írta...

?? Remélem, a Kertbarátra gondolsz? Akklor teljesen igazad van :)

Holdgyöngy írta...

Természetesen! Örülök, hogy jól éreztem.