Kedves Vendég!
Köszönöm érdeklődését, remélem tetszeni fog, amit itt talál. A szöveg saját szerzeményem, úgyszintén a képek nagy része is, kivéve néhányat, amelyeket a férjem, Zoltán Ferenc készített. Kérem, ne használja őket az engedélyünk nélkül!

2011. december 2., péntek

Döntöttem

Ha már így felajzottam a nagyvilág kíváncsiságát az előző bejegyzéssel, elmondom, hogy mit döntöttem krókusz ügyben. 

Kettő közül a harmadikat. Nem lesznek kiásva a gömbölyű krókuszok (C. goulimyi), és nem is marad egész télen a lépcsőházban. Most kiteszem oda, hogy kissé visszaszokjon a hidegebbhez. Aztán néhány nap múlva az egész edény visszaköltözik az erkélyre, de nem az asztalra, csak úgy szabadon, hanem a "fóliasátorba". Ez egy nagy fa láda, amelyet fagyos időben buborékos fóliával takarok, fagymentes időben a fóliát fölhajtom. Itt teleltek tavaly a magoncok is, sikeresen. Amikor kint fagy, a fólia aljára lerakódott pára megfagy, és a vékony jégréteg is szigetel.  No meg a buborékokban lévő levegő is. Ha nem mozgatom a fóliát, akkor nem esik le a jég, aztán ha olvad, megint víz lesz belőle, azt le is lehet törölni, de ha egy kevés rácsöpög a növényekre abból nem lesz baj fagymentes időben, amikor lehet szellőztetni. A láda oldala pedig két réteg deszka, és két oldalról fal határolja. Az alján hevernek a földes zsákok, ezeken a magoncok és egyéb edények, tálakban. Néhány fokot biztos segít ez a házi praktika. Aztán ha hetekig -15 lesz (ez csak vicc!!!), akkor majd úgyis költöznek a nagyon kényesek a lépcsőházba.

Van, aki húsz ládát hordott tavaly télen ki-be, kertből garázsba, garázsból kertbe, attól függően, hogy milyen idő volt. Én miért ne tehetném meg néhány cseréppel? Nem bolond a kertész, á, nem. Csak jóféle ember.

Nincsenek megjegyzések: