Ez a másod-, vagy ez a fő?

Nem jutott időm mostanában a blogra, sőt a növényekre is éppen csak a legkevesebb a muszájból. És most, a négy hetes hőség elmúltával... nemsokára ismét "rendkívül meleg levegő érkezik fölénk".

Becsületükre legyen mondva, nagyon jól bírták a kánikulát és a minimális törődést. A legnagyobb kár talán a tufában élő kőtörőfű párnát érte, még az első napjaiban a pokoli hőségnek. A tetején, ahol majdnem merőlegesen érte a gyilkos sugárzás, szinte egyik napról a másikra következett be a teljes barnulás. Szerencse, hogy akkor még itthon voltunk és be tudtam menekíteni az árnyékba, mielőtt az egész növény összeég.

A lyuk a párnában azért van, mert már elkezdtem levágni az elszáradt levélrózsákat, amikor eszembe jutott, hogy talán le kéne fotózni. Így készült ez a kissé életlen, kapkodós kép.
Az angol alpesi növényesek azt tartják, hogy az ilyen elszáradt levélrózsákat le kell vágni a párnás növényekről, mert csak akkor tudnak fölé nőni majd az új hajtások, és begyógyulni a "seb". Szegény növény azóta is nagyon csúnya, s a fenti "biztató" előrejelzést tekintve nem is remélem, hogy az idén még képes lesz új hajtásokat fejleszteni, talán majd jövő tavasszal.

Ami viszont nagy meglepetést okoz, a Campanula zoysii másod(?)virágzása. Nyár elején már mutattam az akkori egy szál kis csenevész virágát, és most, június végén, amikor hazajöttünk egy hét barangolás után, bimbókkal telve fogadott. Nem mondom, hogy szépségversenyre nevezhetne a kissé ernyedt-sápadt virágaival, de ez már majdnem a fajra jellemző bőséges virágzás. Na de július közepén! Vagy ez lenne az igazi virágzási időszak? Jó, az élőhelyén is ilyenkor van, de az egy kicsit más klíma. Ezek a növények itt a melegben mindig sokkal hamarabb szoktak nyílni, mint odafönn az igazi sziklák oldalán, 1000 m fölött. Akárhogyan is van, jól van. Jövő nyáron talán kiderül, hogy másodvirágzás volt, vagy ez a fő...
Fő az, hogy addig életben maradjon – mert ezeknél sose lehet tudni.

CAMPANULA ZOYSII