Linné ötlötte ki a XVIII. században, hogy a növényeket a generatív szaporító szerveik alapján fűzzék rokoni szálakra. Így van az, hogy hiába a barátcserjének a vadkenderhez hasonló szerkezetű levele, attól ő még egyáltalán nem rokona ennek az ominózus növénynek. A virágoknak, és főleg a virágban lévő termő- és porzótájnak kell(ene) hasonló szerkezetűnek lennie két rokon fajnál. Ez gyakran egyértelműen így van, ritkábban nem egyértelmű, de így van, néha-néha pedig csak mikroszkóppal nézve válik egyértelművé, és csak a tudósember számára.
A kankalinfélék virágai is eléggé tudnak különbözni egymástól, látszólag. Mert az alapszerkezet egyforma. Így néz ki a virágképletük (tisztelet a kivételnek):
* K(5) C(5) A5 G(5) (A számoknak mindig alsó indexben kéne lennie, de ezt itt nem tudom megvalósítani.) Magyarul ez annyit jelent, hogy:
Ilyen egyszerű, és nagyon jól ki van találva, szerintem.
Jut eszembe, a termések lenne most a fő téma. Ezek első látásra is meglehetősen hasonlóak a kankalinféléknél. Évek óta figyelgetem néhány saját növényünkön, szeretném most mindenkivel megosztani, akit érdekel. Sajnos nincs az összes nemzetségből házi példám.
A kankalinfélék családjában a fogakkal nyíló toktermés a jellemző. Ez egy éretten száraz, magától felnyíló terméstípus. (Az egyszerűség kedvéért a többi, elenyésző kivételt most hagyjuk.) És jellemző még az ún. maradó csésze, vagyis hogy elvirágzás után a csészelevelek nem hullnak le, mint a szirmok. Ez is jól látszik az alábbi terméseken.
ANDROSACE (GOMBAFŰ) – itt most csak az Androsace pubescens virágai, majd termései:
Itt van egy, még éretlen tok közelebbről (Androsace cylindrica):
A LISZTES KANKALINNÁL (PRIMULA FARINOSA) talán jobban látszik, ahogy a kis háromszög alakú fogak éppen szétnyíltak.
A RÓZSAKANKALIN (PRIMULA ROSEA) egy ázsiai faj, és kicsit másképp néz ki a tok. Kíváncsi lennék, hogy ez jellemző-e az ázsiai fajokra általában, nekünk sajnos csak ez az egy volt, de már ez sincs meg:
A NYAKPERECFŰ (CORTUSA MATTHIOLI) virága már nemigen emlékeztet az előző kettőre, de a termése annál inkább. Ez egy fehér változat, a ciklámenszínű virág a jellemző:
A DODECATHEON-ról se lehetne a virág alapján egyértelműen kitalálni, hogy a kankalinok közeli rokona, a termés viszont itt is hasonló:
És végül a CIKLÁMEN. Az ő termése kissé másképp alakul. A fenti termések szára megnyúlik és szintén megszárad, majd a tokból a magokat a szél rázza ki, vagy az arra járó/repülő állatok penderítik ki. A ciklámen viszont úgy gondolta, hogy biztosabb, ha a hangyák hordják szét a magokat. Ezért szép lassan leteszi a termését a földre, még jóval érés előtt. Legtöbb fajnak a szára spirálszerűen összetekeredik, de van olyan is, amelyik csak meggörbül, amíg a tok el nem éri a földet. Az ERDEI CIKLÁMENÉ spirál lesz:
A ciklámen abban is különbözik a többi kankalinfélétől, hogy a tokban a magok cukros váladékban ülnek. Ez a hangyák csemegéje, ezért hajlandók elhurcolni magukkal a magot. Egyébként itt is megvannak a háromszög alakú fogacskák:
Egyesek szerint vetés előtt a magokról le kell mosni ezt a ragacsos nedűt, mert csírázásgátló van benne.
Ez tulajdonképpen logikusnak tűnik: hadd ne csírázzon ki a mag, amíg a hangya jó messzire el nem vitte. De ez csak a terjedés szempontjából érdekes, egyébként az anyanövény nem gátolja a magok csírázását (ez előfordul helyenként a növényvilágban). Nekem mostanában már vígan csíráznak az általam le nem szüretelt magok az anyanövények közelében, ugyanabban a cserépben.
Az erdei ciklámen ráadásul nem csak a kankalinféléktől, de még a többi ciklámentől is különbözik abban, hogy a termése egy év alatt érik be. Nyár közepén, amikor virágozni kezd a növény, akkortájt érnek az előző évi termések.
Van még egy kankalinfélénk, a DIONYSIA INVOLUCRATA, de az ő termését még nem sikerült lencsevégre kapni. Valami készülődik talán a növényen, de nagyon lassan, egyelőre teljesen eltakarják a csésze- és virágzati fellevelek. Talán egyszer sikerül.
* K(5) C(5) A5 G(5) (A számoknak mindig alsó indexben kéne lennie, de ezt itt nem tudom megvalósítani.) Magyarul ez annyit jelent, hogy:
- * = sugarasan szimmetrikus (aktinomorf) virág
- K(5) = 5 darab, legalább az alján összeforrt csészelevél (Kalyx). Az összeforrtságot a zárójel jelzi.
- C(5) = 5 darab, legalább az alján összeforrt sziromlevél (Corolla)
- A5 = 5 darab szabadon álló porzó (Androeceum = porzótáj)
- G(5) = 5 darab összeforrt termő (Gynoeceum = termőtáj). A magház felső állású, ezt fejezi ki a szám alatti vonal.
Ilyen egyszerű, és nagyon jól ki van találva, szerintem.
Jut eszembe, a termések lenne most a fő téma. Ezek első látásra is meglehetősen hasonlóak a kankalinféléknél. Évek óta figyelgetem néhány saját növényünkön, szeretném most mindenkivel megosztani, akit érdekel. Sajnos nincs az összes nemzetségből házi példám.
A kankalinfélék családjában a fogakkal nyíló toktermés a jellemző. Ez egy éretten száraz, magától felnyíló terméstípus. (Az egyszerűség kedvéért a többi, elenyésző kivételt most hagyjuk.) És jellemző még az ún. maradó csésze, vagyis hogy elvirágzás után a csészelevelek nem hullnak le, mint a szirmok. Ez is jól látszik az alábbi terméseken.
ANDROSACE (GOMBAFŰ) – itt most csak az Androsace pubescens virágai, majd termései:
Itt van egy, még éretlen tok közelebbről (Androsace cylindrica):
A LISZTES KANKALINNÁL (PRIMULA FARINOSA) talán jobban látszik, ahogy a kis háromszög alakú fogak éppen szétnyíltak.
 |
| Hogy a tok mennyivel hosszabb a csészeleveleknél, ez a kankalin nemzetségben határozó bélyeg lehet. |
A NYAKPERECFŰ (CORTUSA MATTHIOLI) virága már nemigen emlékeztet az előző kettőre, de a termése annál inkább. Ez egy fehér változat, a ciklámenszínű virág a jellemző:
A DODECATHEON-ról se lehetne a virág alapján egyértelműen kitalálni, hogy a kankalinok közeli rokona, a termés viszont itt is hasonló:
 |
| Itt egyik tok torzult, de ez nem jellemző. |
És végül a CIKLÁMEN. Az ő termése kissé másképp alakul. A fenti termések szára megnyúlik és szintén megszárad, majd a tokból a magokat a szél rázza ki, vagy az arra járó/repülő állatok penderítik ki. A ciklámen viszont úgy gondolta, hogy biztosabb, ha a hangyák hordják szét a magokat. Ezért szép lassan leteszi a termését a földre, még jóval érés előtt. Legtöbb fajnak a szára spirálszerűen összetekeredik, de van olyan is, amelyik csak meggörbül, amíg a tok el nem éri a földet. Az ERDEI CIKLÁMENÉ spirál lesz:
A ciklámen abban is különbözik a többi kankalinfélétől, hogy a tokban a magok cukros váladékban ülnek. Ez a hangyák csemegéje, ezért hajlandók elhurcolni magukkal a magot. Egyébként itt is megvannak a háromszög alakú fogacskák:
Egyesek szerint vetés előtt a magokról le kell mosni ezt a ragacsos nedűt, mert csírázásgátló van benne.
Ez tulajdonképpen logikusnak tűnik: hadd ne csírázzon ki a mag, amíg a hangya jó messzire el nem vitte. De ez csak a terjedés szempontjából érdekes, egyébként az anyanövény nem gátolja a magok csírázását (ez előfordul helyenként a növényvilágban). Nekem mostanában már vígan csíráznak az általam le nem szüretelt magok az anyanövények közelében, ugyanabban a cserépben.
Az erdei ciklámen ráadásul nem csak a kankalinféléktől, de még a többi ciklámentől is különbözik abban, hogy a termése egy év alatt érik be. Nyár közepén, amikor virágozni kezd a növény, akkortájt érnek az előző évi termések.
Van még egy kankalinfélénk, a DIONYSIA INVOLUCRATA, de az ő termését még nem sikerült lencsevégre kapni. Valami készülődik talán a növényen, de nagyon lassan, egyelőre teljesen eltakarják a csésze- és virágzati fellevelek. Talán egyszer sikerül.
1 megjegyzés:
Gondolom ezt neked nem kellene leírni Kata, mert nélkülem is tudod, de talán valakinek érdekes lehet.
A tavaszi kankalinok a liszteshez nagyon hasonló tokot érlelnek, csak nem vonja be őket a liszt. Van erről is képem.
Miután elszáradtak akár késő őszig is áll még a száraz száruk, amit gondolom a jövő-menő fauna tördel le, és szórja ki belőle a sok-sok apró, mákszemeknél kisebb magocskát...
Megjegyzés küldése