Kedves Vendég!
Köszönöm érdeklődését, remélem tetszeni fog, amit itt talál. A szöveg saját szerzeményem, úgyszintén a képek nagy része is, kivéve néhányat, amelyeket a férjem, Zoltán Ferenc készített. Kérem, ne használja őket az engedélyünk nélkül!

2010. július 19., hétfő

Termések-3

Cyclamen persicum

Termesztett fajtáit a virágüzletekben lehet kapni, sokféle szín- és méretváltozatban.
Ennek a fajnak a terméses szára nem csavarodik össze, mint a legtöbb más ciklámen fajé, hanem csak kissé ívesen meggörbül. A termést így is a talajra tudja helyezni, a hangyák örömére.
Az itt látható termés még nem érett, de a szár már görbül.


Minden ciklámen fajra érvényes: Ha elvirágzás után a párta (vagyis az öt sziromlevél) egyben leesik, a szár kicsit megvastagodik és elkezd valamelyik irányból görbülni (nem kókadni!), azt jelenti, hogy a virág sikeresen megtermékenyült. Ha viszont a szár meglágyul és lekókad (és a párta ilyenkor rendszerint nem esik le róla), akkor a virág nem termékenyült meg, nem lesz mag. 

Nincsenek megjegyzések: