A virágok a napra néznek

Crocus kotschyanus

Nem csak a napraforgó napra forgó. Egy erkélyen, amelyet mindig csak egy oldalról süt a nap, gyorsan kiderül, hogy MINDEN virág – persze, amelyik nem bókoló – előbb-utóbb a nap felé fordul. Nem zavarja a "szemüket" az erős fény, mint nekünk :) A virágoknak nem a fényre van szükségük, mint a leveleknek, hanem a melegre. Ez segíti a generatív szervek érését, és a megporzó rovarok jól érzik magukat a meleg kehelyben, így tovább maradnak ott. Különösen ilyen hideg napokon, mint a mai.

A rendkívül meleg szeptember után most természetesen (dehogy természetesen!) egyik napról a másikra jött meg a hideg ősz. Először némi esővel, aztán napsütéssel, de hétvégére már éjszakai fagyokat jeleznek.
Szinte nyomát se látni rovarnak. Néha betéved ugyan a lakásba egy-egy szédelgő hártyásszárnyú, de a tavalyi nyüzsgés a krókusz virágok körül most elmarad. Pedig biztos, hogy néhány fokkal melegebb van a virág belsejében, mint kint. Állítólag különösen a fehér virágoknál tudtak igen nagy hőkülönbséget kimutatni a párta belseje és a külvilág között. A szárban a napos oldalon az auxin gyorsabban elbomlik a fény hatására, mint az árnyékosabb oldalon, így aztán forgathatom én az edényt nyugodtan, hogy egyenesen álljanak. Előbb-utóbb úgyis megint meghajlik a száruk, és a virágok a napra néznek. Ki van ez jól találva. És mi emberek heliotropizmusnak neveztük el ezt a jelenséget (nem csak a virágok, hanem minden növényi rész "mozgását" a fény felé).

Aztán amint "elmegy" a Nap, a krókuszok virágai rögtön becsukódnak. És ekkor látszik meg, hogy valójában majdnem ilyen kék kívül ennek a fajnak a virága:

Crocus kotschyanus

Persze, egy kicsit a fény és a fényképezőgép is "bűnös" ebben a dologban. De szándékosan nem nyúltam a képhez.

Erről a krókuszról szedtem tavasszal jócskán magot, mert tavaly meleg volt éppen, amikor a virágok nyíltak, így a zengőlegyek nem fáztak és sikeresen dolgoztak.
Most ezeket a magokat egyszerűen az "anyanövények" köré szórtam. Majdnem a talaj felszínére, csak egy kevés földdel takartam, majd vastagon dolomit murvával, amivel amúgyis takartam volna az egész talajt a cserépben. Igaz, egyesek szerint a krókusz magját mélyre kell vetni, de mások szerint meg nem, vagy legalábbis nem muszáj. Nem akartam most a magvetés miatt egy újabb cserepet, van már így is bőven. És, ahogy már többször mondtam, szeretek kísérletezni. 

Az is egy újdonsült ötletem, hogy a krókusz hagymagumókat, tavasziakat és őszieket egyaránt, a Daphne cneorummal ültettem egy cserépbe. Ennek a boroszlánnak nyáron igen kevés víz kell. A cserép elég mély (20 cm körül), a boroszlán már szép nagy gyökérzete lejjebb van, és még lejjebb megy majd,  megkeresni a nedvességet. A felszínhez közelebb lévő krókusz hagymácskák pedig nem fognak megrothadni az ottani szárazabb talajban. Gondolom én. De majd kiderül. Tavasszal, amikor a krókuszok virágoznak és zöldellnek, lehet nyugodtan öntözni, mert virágzáskor a Daphne is szereti a sok vizet. Már csak az ősz a kérdés, amikor a hagymásoknak be kell gyökeresedni, ehhez pedig kell egy kis víz megint. Hogy a boroszlán ehhez mit szól, ez itt a kérdés. De talán ha nem viszem túlzásba az öntözést, akkor nem sértődik meg. Az egyik Csapody körös tagtársam szerint egyébként, aki rengeteg hagymást nevel sikerrel (de nem cserépben!), ősszel víz nélkül is begyökeresednek a hagymások, ha talajban vannak, és elég hideg van hozzá... (Már említettem egyszer itt a blogban, hogy akkor indul meg a gyökeresedés, amikor a talaj hőmérséklete 9 fokra süllyed.)

Akinek kertje van, ne gondolja, hogy ez ott is ilyen bonyolult probléma. A természet többnyire megoldja maga ezt a dolgot. Persze, ha a kert talaja vizes agyag, akkor józan ember nem ültet bele se Daphne cneorumot, se krókuszokat.
Csak aki cserépben neveli a növényeit, annak ilyen "nehéz" az élete. Bárcsak ezek lennének az élet lenagyobb nehézségei.
Hát kívánom magamnak és mindenkinek, aki a blogomat olvassa, hogy ennél nagyobb gondjai ne legyenek.