Kedves Vendég!
Köszönöm érdeklődését, remélem tetszeni fog, amit itt talál. A szöveg saját szerzeményem, úgyszintén a képek nagy része is, kivéve néhányat, amelyeket a férjem, Zoltán Ferenc készített. Kérem, ne használja őket az engedélyünk nélkül!

2010. április 12., hétfő

Kankalinfélék és mások

A kankalinfélék (Primulaceae) család néhány tagja virít éppen. Nagyrészt már mutattam, ôket de így együtt nagyon jól néznek ki:

Primula marginata, Primula rosea, Primula elatior

A virágszárak láthatóan megnyúltak mindegyiken. Középen pedig a Gentiana clusii 3 nagy bimbója látszik. Sajnos valószínûleg a kankalinok nem fogják bevárni.
És egy másik kankalinféle:

Androsace vitaliana
(Ennek a növénynek volt már egy pár neve, most ez a legújabb, a DNS-analízis eredményeként)
Már vagy öt éve megvan ez a kis növényünk, Hegedétôl származik, és eleinte nagyon meg akart halni. De aztán tavaly úgy döntött, hogy mégiscsak érdemes, és szépen kizöldült, kivirágzott. Most megint tele van bimbóval, és egy magcsákóval harcol a helyért. Lehet, hogy majd segítek neki egy kicsit :-)

Azért még a boglárkafélék ideje sem járt le:

Ranunculus alpestris
2008 ôszén vetettem a vadon, valahonnan az ausztriai Totesgebirge környékérôl (nem általam) gyûjtött magot. 2009 tavaszán csírázott, de csak 3 magonc maradt életben. Ezek viszont gond és takarás nélkül átvészelték a telet az egyik miniatûr sziklakertben kint a kertben, söt, az egyik hozott egy virágot, amint a mellékelt ábra mutatja. Remélem, idôvel szépen kitöltik a helyet, amit szántam nekik, és jövôre már több virág is lesz. Na persze addig még egy budapesti nyarat is túl kell élniük...


Nincsenek megjegyzések: