Kedves Vendég!
Köszönöm érdeklődését, remélem tetszeni fog, amit itt talál. A szöveg saját szerzeményem, úgyszintén a képek nagy része is, kivéve néhányat, amelyeket a férjem, Zoltán Ferenc készített. Kérem, ne használja őket az engedélyünk nélkül!

2011. március 28., hétfő

Tavaszi vegyestál

Eljött megint az az időszak, amikor, bár hosszabbodnak a nappalok, nekem mintha egyre rövidülnének, mert annyi mindent szeretnék csinálni a "rendes" munkámon kívül! Kertészkedni, fotózni, blogot írni, eseményekre eljárni, és egyáltalán nem utolsó sorban még a mások internetes oldalait is nézegetni, olvasgatni. Néha muszáj szelektálni... :(
És itt jegyzem meg, hogy nagy öröm nekem minden megjegyzés a blogomhoz, mindenkinek köszönöm, aki veszi a fáradságot, hogy elmondja, amit gondol, vagy feltegye a kérdését.

Tegnap átállítottuk az órát a nyári időszámításra, így most megint sötétben ébredünk egy darabig. De ma, bár még majdnem teljesen sötét volt, a kerti poszáta hangjára ébredtem (azt hiszem). Gyönyörűen énekel, tavaly tavasszal is sokszor hallottuk, csak az a baj, hogy a telefonomon is ezt állítottam be csengőhangnak. Télen nem is volt semmi gond, de mostantól lehet, hogy lesz ebből egy kis zavar...

Hétvégén tavaszi nagytakarítást rendeztünk a lakásban, de mellette azért jutott idő néhány fotóra is a "kertünkben".
Leginkább a Nyőző, de végülis mindenki kedvéért most megmutatom, hogy miből áll a mi kis "kertünk". Van, aki nem érti, hogy minek kell ez, van, aki csak mosolyog rajta, de hát van, aki bélyeget gyűjt, és olyan is van, aki gyufásdobozt... mért ne, ha ez neki örömet okoz, és szebbnek érzi tőle az életet. Én ezen a kis helyen nem csak egyszerűen gyűjtögetem a növényeket, hanem igyekszem őket úgy elrendezni, hogy nekik is jó legyen, és még esztétikus is legyen a látvány, ezen kívül pedig a fejlődésüket, viselkedésüket tanulmányozom és regisztrálom.

Szóval az erkélyünk kb. 4 x 1.3 m. A korlát így néz ki most (csak egy kis része hiányzik a képről):


A végén, a fal mellett van egy nagy láda, ebben tartom a földkeverékeket és mindenféle szerszámokat, kellékeket. Az innenső végén pedig egy asztal, amelyen a nagyobb edények kaptak helyet:


A falon van még néhány polc, szintén növényeknek, és belül, a fal mentén (valójában két dupla ajtó, az egyiken kijárunk, a másik zárva van) még van egy hosszú, keskeny asztal, amelyet a párom készített, és itt szoktam az átültetéseket és egyéb munkákat végezni.
Ezen kívül van még 3 nagyobb edény a közös (társasházi) kertben:


És a magvetések is ott kaptak helyet:


Ennyi. Ettől vagyok én boldog.


Most néhány újabb kép Bimbók, rügyek témában.
Tavaly ebbe az "erdőalji" ládába kétféle Anemone-t ültettem: Anemone blanda színkeverék néven árult gumókat, és a Szász Sándortól vásárolt Anemone nemorosa 'Westwell Pink' nevű fajtát. Kíváncsi vagyok, ez melyik lesz:

Anemone sp.

Ugyanabban a ládában ébredezik a szívlevelű nyakperecfű fehér virágú változata:

Cortusa matthioli 'Alba'

És ismét ez a művésznevű kőtörőfű, most már nagyon úgy néz ki, hogy vörös színű virágai lesznek:

Saxifraga 'Leonardo da Vinci'
Az első tulipánok kinyíltak. Kedves blogbarátnőmnek azt mondtam, hogy három van ebből, de rájöttem, hogy a kis hársfánk tövében is él egy. Magyar nevet még nem kapott:

Tulipa dasystemon

A hétvégén a párom is készített néhány szép képet az éppen virágzókról, ezekkel zárom a mai bejegyzést:

Saxifraga x apiculata 'Alba' – tavalyi dugványból lett, a kerti ládában él
Primula marginata – ajándék a Csapody körből, egyre jobban érzi magát nálunk
Draba parnassica – saját magvetésből, nemrég mutattam a bimbóit
Tavasz
Androsace carnea brigantiaca és Draba polytricha virágok
Saxifraga x elisabethae – a fajtaneve elveszett, de ettől függetlenül egyik kedvencünk, 25 virággal egy 8 cm átmérőjű párnán


5 megjegyzés:

Nyözö írta...

Sosem jutok a saját képeim felpakkolásához, mert mindig kigyönyörködöm magam itt nálatok, aztán máris elszáll az éjjel. :) Gyönyörűségesek, köszönöm az élményt!

Józsa Kata írta...

Köszönjük, ez nagyon kedves! :)

Művelt Kert írta...

Káprázatos ez a kert, Kata! Örülnék, ha szomszédom lennél, és csak ki kellene pillantanom az ablakon, hogy ezt a sok gyönyörűséget nap mint nap lássam.

Da Vinci meglepetés virága ígéretes. Jujj, azok az üde sárgák és fehérek mindenfelé! Annyira makulátlan mindenki a ládáidban, mintha marcipánból lennének kandiscukor kövecskék között. A Primula marginata fogazott levélkéi nagyon különlegesek!

Névtelen írta...

Tavaly olyan nagy hatással volt rám néhány itt látott művészi növénytál, hogy az idén alapjaiban változtattam meg a balkonomat. Szakismeret híján csak próbaképpen sziklakerti növényeket ültettem a ládákba. Már ez is sokkal jobb, mint a szokásos muskátli-petúnia combó.
Kár, hogy nem korábban jutottam el kedves Kata erre az oldalra!
Baráti üdvözlet:
Évától

Aurvandil írta...

Nagyon klassz ez a blog, jó hogy idetaláltam. Már olvasgatni és nézegetni is meditatív élmény.
Jók ezek a "virágcserép-sziklakert" kompozíciók, itt láthatom az első példát arra, amit épp most fontolgatok megvalósítani!