Kedves Vendég!
Köszönöm érdeklődését, remélem tetszeni fog, amit itt talál. A szöveg saját szerzeményem, úgyszintén a képek nagy része is, kivéve néhányat, amelyeket a férjem, Zoltán Ferenc készített. Kérem, ne használja őket az engedélyünk nélkül!

2012. január 31., kedd

0 alatt

Februárra megjön a tél, aki jegyet váltott rá, alhat nyugodtan, az előadás nem marad el.

Hogy milyen hideg lesz, azt nem mondom, majd elmondom, hogy milyen volt.
Hogy mi lesz most a növényekkel? Semmi. Vasárnap megtettük szokásos téli zarándokutunkat a hárs-hegyi téltemetőkhöz. És minden eddigi tapasztalatunkkal ellentétben, nyoma sem volt a téltemetőnek. A fagyos földből még semmi nem bújt elő. De az is lehet, hogy a szárazság és a hideg közös "munkájának" eredménye. Tény, hogy 0 alatt és hó nélkül nem szeretik se a növények, se az állatok.
Lehet, hogy a kertekben néhány hagymás kidugta már az orrát. Majd megcsípi kissé a fagy, aminek megbarnult levélvégek lesznek a tanúi, amikor jön megint a tavasz, rendíthetetlenül.

Addigis néhány téli hangulatkép:




A cinkék, rigók és a kis "házi vörösbegyünk" is jön inni, és, hidegre fittyet hányva, tisztálkodni is. Cserélni kell a vizet az itatókban, mert óránként befagy. Tudják már, hogy ha kopog a víz, csak pár percet kell várni, és megint lehet pancsolni. Ilyenkor, a sötétedés előtti órákban (3:45 van) szoktak leginkább fürödni. Hogy gyerekek módjára össze ne verekedjenek, két tálat is tettem már ki vízzel, de néha még ez is kevés.

Hány cinke csinál tavaszt?

2 megjegyzés:

Gabi írta...

A tavaszt nem a cinkék csinálják, hanem a fecskék ... :-) Una hironda non facit ver. (sőt, ezek szerint nem is tavaszt, hanem nyarat ...)

Gabi írta...

Bocsi - a "ver" az tavaszt jelent. Csak már régen volt, hogy latinnal kínoztak ... És a "hironda"-t nem biztos, hogy így írják ... De amúgy minden stimmel :-)