Kedves Vendég!
Köszönöm érdeklődését, remélem tetszeni fog, amit itt talál. A szöveg saját szerzeményem, úgyszintén a képek nagy része is, kivéve néhányat, amelyeket a férjem, Zoltán Ferenc készített. Kérem, ne használja őket az engedélyünk nélkül!

2011. május 20., péntek

Egy sikertelen és egy sikeres látogatás

Avagy: A cipész maradjon a kaptafánál?

Tavaly már említettem, hogy megpróbáltam ecsettel megporozni egy kikerics virágot. Hogy sikeres volt-e az akció, az az ősszel virágzó hagymásoknál ilyenkor tavasszal derül ki, amikor a föld alatt készülődő magtok az érett magokkal fölemelkedik a föld fölé, hogy kiszórja értékes tartalmát.
Hát az én próbálkozásom nem járt sikerrel. Ami persze nem feltétlenül az ügyetlenségemnek köszönhető, hanem az is lehet, hogy önmeddő a növény. Hogy őszinte legyek, nem néztem még utána.

Sikeres volt viszont a zengőlégy munkája, de az is igaz, hogy neki több krókuszvirág jutott, mint nekem kikerics.
Ősszel már mutattam ezt a kis rovart, amint a Crocus pulchellus-on sürgölődik, de íme újra egy tavaly októberi fotó (a párom készítette):


A minap, amikor a már teljesen megsárgult leveleket távolítottam el, észrevettem, hogy a legyecske munkája sikerrel járt:


A fenti képen látszik, hogy néhány mag már kiszóródott, az alábbin pedig az, hogy újabbak is készülődnek:


A krókuszok magháza alsó állású, ami gyakorlatilag azt jelenti, hogy:
a bibe fönt van a virágban (itt narancs színű):


 A magház viszont lent a földben, a virágkocsány tövénél.


Amikor a pollenszem a bibére kerül, úgymond tömlőt hajt, ez növekedni kezd, hogy tartalmát, a hím ivarsejteket a magkezdeményhez juttassa. Állítólag óránként 2-3 mm-t növekszik. A fenti virágnál a megtermékenyítés jó hosszú időbe telhet, hiszen a képen látható virágszár 8-10 cm hosszú. De a számolás nekem nem erősségem, úgyhogy arra most nem térek ki, hogy ennél a krókusznál mennyi ideig tartott az aktus.
Mindenesetre napokig szedegettem a magokat újabb és újabb termésekről, jó néhány ki is szóródott, mire észrevettem. És amikor már azt hittem, hogy vége, két nap után, ma, megint:


Végülis összesen kereken 30 darab magot tudtam összegyűjteni.



2 megjegyzés:

Művelt Kert írta...

Ez nagyon izgalmas, kedves Kata! Ugye elveted? Visszaolvasom az elmúlt hetek bejegyzéseit is lassacskán, mert nem szeretnék elmulasztani semmi érdekeset. Eszter

Nyözö írta...

Az ember mindig meglepődik, hogy a virágok mennyire érdekes életet élnek -- és eppen ezért nagyon tetszenek amiket írsz a kis titkaikról.
Sosem gondoltam volna ezeket a krókuszokról! Sosem láttam még a magját meg a magházának az előbújását... Ezek szerint nálunk ez a része az avarban rejtve zajlana le? Jó kis avarpaplant a szemérmes krókuszoknak! ;-)